Hiába nélküled

10. rész

MARLON

Nem tudom miért tettem amit tettem, de az biztos, hogy nem bántam meg. Mikor a szemébe nézek látom benne magamat, láttam a saját küzdelmét magával és az érzéseivel. Nem tudom elmagyarázni, hogy tudom ezt látni, mert inkább érzem legbelül. Ez az érzés hatalmas, bekerít aztán lecsap rád. Tudom milyen, mert én is érzem, én is ezt éltem át, én is szenvedek. Az ember a saját maga rabja, még ha nála is van a kulcs, akkor sem jön ki a ketrecéből soha. Talán azért, mert nem akar, talán, mert nem tud. De ő olyan, mint a fény az alagút végén. Tudod, hogy talán az vesztedet okozza, ha egyre csak közelebb mész hozzá, de nem félsz tőle, nem félsz hanem csodálkozol, hogy mi az ami ennyire vonz benne.
Sírt. Elsőnek is megríkattam, mikor a verset olvastam fel a teremben és most is, amikor utoljára láttam. Gyönyörűen csillogó kék szemeibe csak a szomorúság tükröződik, - amit ha jó módon is, de inkább rosszal - én adok neki. Alig ismerem ezt a lányt, nem tudok róla semmit, de megsemmisülök ha meglátom. Ajkainak íze ismét az agyamba kúszott, érintését még most is érzem. Szerintem még sohasem voltam szerelmes. Nem kérdezem meg, hogy ez talán szerelem-e, mert érzem. Beleestem én is a naívitás hálójába, de nem szabad engednem a csábításnak. Ahogy mondják egyszer minden elmúllik, én pedig várok míg ez bekövetkezik. Azzal teszek neki a legjobbat, ha nem engedem magamhoz közel, de annyira mást gondolok mikor ott van velem. Mintha minden józan eszemet eltettem volna egy ládába hat lakattal lezárva, amik baromi erősek. Nem leszek a saját magam ellensége, vagy már most az vagyok? És újra itt vagyok, a félelem utcájába tértem be, ahol tárt karokkal fogadott az ismert hely. Bárcsak elmondhatnám neki, és akkor ő maga kerülne el engem. Még is ki akarná a világ legselejtesebb emberét maga mellé? Sosem tudnám befoltozni az ő sebeit, az enyémeket pedig nem terhelném rá. Rajtam nem tud senki segíteni, őt pedig csak egy teljes szívű ember tudja meggyógyítani. Nem tudom megígérni magamnak, hogy néha nem leszek önző, de nem szabadna ezt tennem vele. A rohadt életbe is... Idegesen kezdtem el járkálni a verandán fel s alá. Muszáj lenyugodnom, mert megint elájulok. Egy kész idegroncs vagyok mindenhogy nézve. Bemegyek a konyhába és töltök magamnak egy pohár whiskey-t és azonnal lehúzom. Így talán tompíthatom a fájdalmat és a haragot, amit magam íránt érzek. Leülök a fotelba és a második pohár whiskey-met iszogatom lassan. Ha már apám képes nekem fizetni pénzt, hogy jobban érezzem magamat, akkor tényleg érezzem jól magamat. Bárcsak itt lenne velem Carmine. Veszett ügy ez, úgy ahogy van. Ha még élne édesanyám teljesen más lenne a helyzet. Emlékszem hófehér bőrére, ami az ágy paplanjának a színével olvadt össze lassan. Fakó tekintetével nézett rám, de reményekkel, talán azt gondolta én más sorsra jutok majd, mint ő. Iszok még egy nagy kortyot a pohárból. De sajnos a legfontosabb személyt aki volt az életemben, elkell hogy szomorítsam. Én nem azért halok meg, mert nem volt más lehetőségem, hanem mert már nem akartam élni. Hiába is...
- Marlon! - hangos ordibálás csapja meg a fülem, ami az alkohol hatására talán még erősebbnek hallatszik. Lehúzom a pohár még megmaradt tartalmát, majd nagynehezen felállok. Kinyitom az ajtót és hagyom, hogy berontson a nem szívesen látott vendégem. Nem is veszem különösebben figyelembe, hanem inkább töltök magamnak még egy pohárkával, ő meg várhatja, hogy megkínáljam ebből a jófajta nedűből.
- Mi a fészkes fenéért mentél utána? Azt hittem megbeszéltük már a házunknál. - szinte fröcsögi a szavakat, én meg neki támaszkodom a pultnak és csak hallgatom. Akkor sem mondtam hogy távoltartom magam tőle, csak mindenre bólogattam neki, hogy minnél hamarabb elszabaduljak onnan.
- Én csak sétáltam, és ő is sétált. Nem tehetek róla, de tényleg még is csak kicsi ez a világ. - kacsintottam rá és újra a torkomba öntöttem a friss italt. Arden feje tiszta piros lett és tudtam hogy szebbnél szebb szavak járnak most a fejébe, de nem érdekelt. - Nem tudom mit vagy úgy oda, hisz amikor nekem jött a háznál, akkor nem hiszem, hogy véletlen futott könnyes szemekkel. Vajon ki elől futhatott Arden? - kérdezem tőle játékosan, majd közelebb lépek és megpaskolom a vállát. Szánalmas, hogy ennyire nyomul. Az arca dühös grimaszba torzul, és egyre nevetségesebb számomra a látványa.
- Na ide figyelj! - fogja meg az pólóm nyakát és szorongatja. - Kurvára nem tudod miért futott el, hisz szóba sem akarna állni veled - ekkor szólásra nyitottam a számat, de nem engedte, hogy mondjak is akármit. - Á-á, nem! Hagyd őt békén, nem akarlak bántani, apa nem örülne neki remélem tudod. Megszerzem magamnak, akkor is, ha több időbe tellik, mire ő is belátja, hogy tetszem neki. - Merően néz rám, nekem pedig mosolyoghatnékom támad. Még hogy megszerzi, azt sem tudja, hogy kell egy nővel bánni. Főleg nem egy ilyen törékennyel és érzékivel. Kirántom magamat a keze közül, mire a pólóm kicsit elszakad, de nem bánom, majd veszek a drága apja pénzén egy másikat. Megigazítom magamon az említett ruhadarabot és farkas szemet nézek vele.  Kezd egyre jobban felbaszni a jelenléte, de remélem ezt ő is érzi.
- Szerintem én a pár óra alatt jobban belelátam a lelkébe, mint te ezalatt a napok alatt. Egyáltalán miért akarsz te egy értelmes lányt magad mellé? Vagyis inkább meddig? Amíg bele nem bújsz a bugyijába? - Húzom gúnyos mosolyra számat, de elkeserít a gondolat. Remélem Carmine nem olyan naív, hogy bedöljön neki. Arden megigazítja magán a dzsekit és mosolya szinte beleég az agyamba, annyira nagyképű.
- Megteszem helyetted, amit te nem tudsz. - Ejtette ki a szavakat azon az öntelt száján, és diadalittasan bólintott. A pumpa felment bennem és hirtelen átfutott a fejemen, hogy most azonnal ölöm meg, de annyi önkontrolom még maradt. A poharat a még megmaradt wiskey-vel együtt a falnak hajítottam, olyan erővel amilyennel csak eltud ember dobni egy átkozott poharat, mire ösztönösen lépet hátra. Gyilkos pillantást vetettem rá, és legszívesebben elástam volna, hogy soha többé ne keljen látnom ezt a fejet. Vette a célzást és megfordult, majd elhagyta a házat.
- A rohadt életbe! - ordítottam olyan hangosan ahogy csak tudtam. Utálom ezt a szemetet. Nem tudom az fájt-e ennyire, hogy szemétkedett velem vagy, hogy ennyire belémrúgott és fájdalmat okozott. Oda ütött, ahol a legjobban fáj és ezt nem hagyom annyiban. Carminenak észre kell vennie, hogy ez a fickó, csak kihasználni akarja, és csak ezért kedveskedik vele. Megkell akadályoznom, hogy ez a faszfej az ujja köré csavarja, még mielőtt késő lenne.

Remélem mindenkinek kíméletesen telt az első sulis hete.🌼 Így hét végére itt egy újabb rész, de most Marlon szemszögéből láthattátok az eseményeket. Remélem tetszett ez az elgondolás is. Igyekszem a következő résszel, addig is kitartást, és szép napot nektek!😊