Hiába nélküled

17. rész

Hideg víz, ami folyamatosan kényezteti a bőröm, már már fájóak azok a cseppek. Olyan mintha az egész testem elzsibbadt volna, és ezek a cseppek amikor a bőröm felületéhez érnek, erősen csapódnak rá és mélyednek bele a szöveteimbe, - vagyis ezt képzelem- . A zuhany alól kiszállva, egy törölközőt tekerek magam elé, majd a ruhásszekrényhez sétálok. Felveszem az első ruhát, ami a kezem közé akad, majd a vizes hajamat kifésülöm. A tegnapi nap elég irreális volt számomra, de próbálok visszakerülni oda, ahol elkezdem ezt az egész egyetemet. A nulláról indulok és megpróbálok ismét felejteni. Úgy látszik ezt már jól beütemeztem az életemben. Amikor leteszem a fésűt az asztalra, akkor látom meg csak a csuklómat. Vagyis azt, ami rajta van - egy hatalmas zöld folt. Megérintem az említett területet, mire fájóan szinte rögtön el is húzom az ujjam. Hogy lehet, hogy ennyi idő alatt nem fájlaltam? Vagy nem akkor szereztem volna, mikor A... kopogás üti meg hirtelen a fülemet. Marlon. Odamegyek az ajtóhoz és mielőtt kinyitnám, a csuklómra visszahúzom a felsőm ujját. Mikor kinyitom az ajtót Marlon egy méterrel arrébb áll, majd mikor észreveszi, hogy nyitva az ajtó rám pillant. Zöld szemeiben furcsa csillogás van.
- Mehetünk? Vagy még nem vagy kész? - kérdezte rekedt hangon, - gondolom ő is nemrég kelhetett fel. Most hogy jobban szemügyre veszem az arcát alá is támasztja a gondolatomat. Valószínüleg ezért csillog annyira a szeme. Válaszul bólintok, majd még a táskámért visszamegyek. Egymás mellett haladunk teljes csöndben, és szerintem mindenki elvan a saját gondolataival. Csak néhol szólalunk meg, mikor előre enged az ajtóknál én pedig megköszönöm. Mivel Irodalom az első óra ezt közösen töltjük most. A terembe beérve lepakolok a szokásos helyemre Marlon pedig mellém telepszik. Ahogy kipakolom a jegyzetfüzetemet és a tollam, megigazítom a hajamat, majd az arcomat a kezembe rejtem. Nem tudom miért annyira kényelmes így. Érzem, hogy Marlon mocorog, aztán végül megszólít.
- Carmine! Minden oké? - bal kezét a vállamra teszi, majd addig ott is hagyja míg rá nem nézek. Szőke hajam a bal oldalamra omlik, így az arcom másik fele teljesen felfedett.
- Azt hiszem igen. Mármint, ha arra gondolsz hogy most minden rendben van-e. - Néztem a szemébe, de tudom hogy ő sem hiszi el. Egy aprót bólintott. - A tegnap miatt... Nem lettél beteg igaz? - kérdeztem végül, mert éreztem még mindig reszelős a hangja. Egy halvány mosoly jelent meg az arcán aztán egy 'szerinted?' pillantással ajándékozott meg. Én lesütöttem a szememet, majd bocsánatot kértem.
- Nem te mondtad, hogy adjam oda a kabátot. Teljesen önszántamból történt. Nem szerettem volna, hogy megfázz vagy nagyobb bajod legyen. A nőknél egy ilyen, nagyobb problémákat is okozhat. - mondta kedvesen, mert láthatta hogy tényleg nagyon bánt a betegsége, ami miattam történt. Várjunk csak az mondta, hogy nő? Szóval akkor ő nőnek tart. Egyik percről a másikra pirultam bele a gondolatba, hogy ez a Marlon, aki ezeket a mondatokat mondta, egyszerre figyelmes és kedves. Észrevette a zavaromat, azért gyorsan témát is váltott.
- És miért a kreatív íróira jöttél? - kérdezte, amivel eléggé meglepett. Ennyi idő alatt még senki sem kérdezte miért. Halvány mosoly jelent meg az arcomon.
- Igazából a képzeletem az egyetlen jó dolog, amiben biztos hogy jó is vagyok. - kezdtem bele a mesébe. - Sajnos nem volt sok lehetőségem megismerni miben vagyok jó és nem tudtam semmiben kibontakozni igazán, de a képzeletem mindig ott volt velem. Az agyamban több száz sztorit lefutattam, hogy alakulhatott volna másképp az életem. Mivel annyira izgalmas volt ez, és teljesen lázba hozott elkezdtem random emberek mögé, - akiket megláttam akár az utcán - is sztorikat rakni, majd ezeket le is jegyzeteltem. Középsuliig több nagy füzet is betelt a különböző sztorikkal. És mikor eljött a kérdés, hogy hova tovább tudtam, hogy ide akarok jönni. Szorgalmasabban probáltam tanulni és mindent megtettem, hogy meglegyenek a megfelelő pontjaim. Sikerült hát, és most itt vagyok. - Marlon csak úgy itta a szavaimat. Szerintem életemben nem mondtam ennyi mindent ki egyszerre, főleg nem hangosan. - És te? - kérdeztem végül én is vissza. Szerettem volna meghallgatni őt is.
- Én irodalomra akartam menni, a versírás miatt, de rájöttem, hogy ez az egész szak amin most vagyok, szóval jobban kitudok teljesedni itt. - nézett végig a szemembe. - Meg hát úgy kezdtem neki, hogyha nem tetszik szakot váltok. - fejezte be.
- És úgy tűnik fogsz? - kérdeztem félve, majd egy tincset a hajam mögé tűrtem.
- Eddig úgy tűnt, de aztán rájöttem, hogy van ami miatt érdemes lenne maradnom. - Fúrta mégjobban méregzöld szemeit az én tengerkékjeimbe. Tudtam, hogy rám céloz, de nem tudtam lereagálni. Sőt nem is kellett, mivel a terem már diákokkal volt tele és nemrég lépett be a professzor is. Egész órán Marlon mondata járt az eszembe. Személyiségileg teljesen más, mint Arden, de bízhatok benne?
Mire feleszméltem már az utolsó órámról is kicsengettek. Marlonnal a terem előtt futottam össze, úgy hogy majdnem fellöktem annyira nem figyeltem.
- Basszus bocsi, nem szándékos volt. - Mondtam hevesen, mire ő megértően a fejét rázta és mosolygot.
- Semmi gond. Velem is előfordult nem kell bocsánatot kérned. - nyugtatott meg.
- Rendben, bocsi. - suttogtam, majd egy hajtincsem a fülem mögé tűrtem. Aztán jöttem rá, hogy megint bocsánatot kértem. Félénken pillantottam Marlonra, akinek csak még nagyobb lett a mosolya.
- Nincs kedved meginni egy forró csokit velem a Clancy's-be? - kérdezte meg kedves mosollyal az arcán, miközben az arcomat fürkészte, hátha letud szűrni valami információt róla.
- Hát... - kezdtem bele, de láttam rajta, hogy mennyire szeretné, ha igent mondanék. - Nem tudom, most nincs igazán tanulnivalóm, de ..
- Tuti nem ittál még ott forró csokit, akkor egyből igent mondanál. - Próbált csalogatni - igérem nem bánod meg. - mondta lágy hangon. Az alsó ajkamba haraptam, majd megadóan bólintottam egyet. Láttam rajta, hogy nagyon örül, hogy elfogadtam a meghívását, de próbálta elrejteni. Igazából én is örülök, hogy elfogadtam a meghívását.
Az út eléggé fázósan telt, de amikor megérkeztünk a meleg helyre mindenért kárpótolt a látvány. A tulajdonos már felrakta a karácsonyi díszeket és minden szinte csillogott. A pultra égősorok voltak rakva, a zenegépen kis hangulatos gömbök voltak, és a bejárati ajtó felett még egy fagyöngy is volt. Hála égnek nem volt nagyon nagy a nyüzsgés az étkezdében, ezért még szabad helyeket is lehetett találni. Mi az egyik ablak mellett foglaltunk helyet, majd Marlon már azonnal meg is rendelte a forró italainkat, amit pár perc alatt fel is szolgáltak.
- Na hajrá! Hidd el, hogy nem fogod megbánni. - bíztatott Marlon a gőzölgő ital felett. Mire nekem eszembejutott az az este. Annyira részeg volt, hogy szerintem már nem emlékszik rá. Vajon még most is iszik? Most is esténként más lányokkal csókolózik? Hirtelen szisszentem fel. Észre sem vettem, hogy dühömben egy hatalmasat kortyoltam az italba, ami nagyon gyorsan le is égette a nyelvem. A szemem könnybe lábadt és elmondtam egy igen csúnya szitokszót is. Marlon hirtelen nem tudta, mit is kellene tennie, ezután viszont gyorsan felállt és mikor visszaért egy pohár víz volt a kezébe.
- Tessék igyál belőle, vagy tartsd a szádba egy kicsit - hideg. - nyújtotta át a poharat, mire én meg is tettem amit kért. Kicsit enyhítette a fájdalmam, de miután elfogott a víz ismét égett a nyelvem, de inkább nem figyeltem rá. Megköszöntem a vizet, és a forrócsokit a kezembe vettem, mert a vizespohártól teljesen jéghidegek lettek az ujjaim. Marlon egy halvány mosollyal a száján megcsóválta a fejét, én is mosolyra húztam a számat.
- "Tutira nem fogod megbánni." - próbáltam idézni őt, majd a gőzölgő italra néztem, de közben mosolyogtam.
- Nem tudtam, hogy te nem tudod hogy kell forró dolgokat inni. - próbált húzni. - Ezt szép lassan szokták, esetleg egy kicsit meg is lehet fújni előtte. - Adta meg hozzá az instrukciót, mire én - hangosabban, mint szerettem volna - felnevettem. Marlonnak is hatalmas mosoly jelent meg a száján. Nem tudom, hogy a forrócsoki tette-e, de egészen jól érzem magamat most. És szinte, hogy ez a gondolat megjelent a fejembe azonnal el is tűnt. Arden lépett be az ajtón, de mikor megláttam meglepődtem. Az arcán jól kivehető ütés okozta foltok voltak és, mintha sántítana is. Egyenesen a pulthoz ment, majd egy kacér mosoly kísérletében a felszolgálólányhoz szólt. A libabőr egy másodperc alatt az egész testem belepte, és teljesen ledermedtem. Nem tudtam nem odafigyelni, pedig legszívesebben most elhúznék innen csak az a gond, hogy úgy ülök itt, mint egy szobor. A szemem sarkából láttam ahogy Marlon annak irányába fordul, ahova nézek. Mikor visszafordult az arca a dühtöl teljesen eltorzult. Hirtelen fogta meg a kezem, ami visszazökkentett kicsit az elmúlt pár vidám perceinkbe. Ránéztem, ő pedig rám. Láttam a szemébe a kérdést: "Menjünk vagy maradjunk?" Nem tudom honnan tudta, hogy ennyire szar a helyzet kettőnk között, de teljesen meghatott a figyelmessége.  Én végül lehajtottam a fejem és próbáltam mérlegelni helyzetet. Vagyis próbáltam volna.
- Ide ülök melléd oké? - kérdezte Marlon, de nem várva meg a válaszom már mellettem is termett, majd ismét megfogta a kezemet, ami az asztalon pihent. A testem egyszerre melegség járta át, és fáztam is. Bárcsak most ketten lennénk ezen a helyen. Marlon rámnézett és a mutatóujjával magafelé fordította a fejem.
- Menjünk el? - kérdezte lágyan. - Vihetjük a forrócsokit is. - próbált jobb kedvre deríteni, ami egy picit sikerült is. Én bólintottam egyet, mire kiszállt a boxból és intett valakinek, aki csak a távolból bólintott. Gondolom sokat jár ide és a picérnek így "kommunikálta" le, hogy visszahozza majd a poharakat. Az egyik kezemben a pohár a másikban pedig Marlon keze van, így indultunk ki. Lépteinket sietősre vettük és Marlon védelmezően a karjába bújtatott szinte. Ám a nem várt találkozást nem úsztuk meg. Arden szólította meg Marlont, aki nem figyelt rá, de érezhetően fogta meg a kabátját és rántotta vissza. Marlon kezére ráömlött a forró ital, de mintha nem is érezte volna azonnal letette a poharat egy közeli asztalra. Én ledermedve álltam ott és csak néztem. Egyenesen Arden szemébe. Nem láttam benne mást csak haragot és undort. Tőlem undorodott. Láttam, ahogy végigmért és elfintorodott, undor jelent meg az arcán, aztán újra a szemebe nézett. Olyan szürreális volt az egész, mintha egy filmben lennék. Aztán Marlon elém állt, ezzel eltakarva engem Arden elől.
- No csak öcsike úgy látom más eldobott vackát szerzed meg csak. - Dohogta Arden, majd kihúzta magát. Innen is láttam, hogy Arden megpróbál Marlon felé tornyosodni. De Marlon nem félt, nem mozdult előlem, sőt az egyik kezét tartva tudott maga mögött.
- Ne beszélj róla így! - mélyült el Marlon hangja, és feljebb is emelte azt. - Most pedig elmegyünk! - jelentette ki és tudtam, hogy most farkasszemet néznek egymással. Marlon megakart fordulni, de báttya azonnal visszarántotta. Ekkor már elég sokan felfigyeltek a jelenetre, de mindenki csöndben ült és várt.
- Miért siettek? Miért nem iszunk meg valamit hárman is. - Nevetett hangosan. - Tudod Carmine a régi szép idők emlékére. - A nevem hallatán kirázott a hideg. Elsem hiszem, hogy létezhet hogy ez a személy ennyire más, mint mikor megismertem. Én erős nemmel bólogattam, akkor is ha nem láthatta.
- Azt mondtam megyünk nem értetted? - kérdezte éles hangon Marlon Ardent, majd kicsit közelebb lépett hozzá és alig pár centiméter volt közöttük. Arden szemében megláttam a borzalmas dühöt, és egyre jobban elakartam menni innen. Nagyon féltettem Marlont, nem akartam, hogy baja essen.
- Mivan Carmine úgy látszik minden családtagommal leakarsz feküdni? Mi lesz legközelebb az apám jön? - fordult hozzám, és szúrósan a szemembe nézett. A kezem feladta a szolgálatot és remegni kezdett, majd a még meleg ital kicsúszott az ujjaim közül. Hatalmas koppanással ért a földre. Ugyanúgy tört össze, mint a szívem már nem tudom hanyadjára, vele együtt az önbecsülésem újra. Az üveg ezer darabra tört és szétpattanat a kemény csempén. Láttam, ahogy az emberek más-más reakcióval néznek rám. Láttam Marlon homályos arcát, aki nem tudta felfogni az előbb hallottakat.
- Úgy van jól hallottad drága öcsém, ez a csaj egy szajha. Nem volt nehéz becsalogatnom a hálómba. - ahogy Arden kimondta a szavakat az egész bár előtt, a szemembe könny gyült és fátyolosan látva tekintettem Marlon dühös arcára. Bárcsak tudná, hogy ez nem így volt. Ezután már minden eltompult és csak vért láttam. Nagyon sok vér volt, de fogalmam sincs honnan és, hogy kié volt.

Boldog karácsonyt mindenkinek!🎄 Remélem csodálatosan telt a napotok, és teljen mégjobban a többi is! Karácsony alkalmából nem hagyhattam ki, hogy ne töltsek fel új részt. Remélem elnyeri majd tetszéseteket.🥰