𝐶𝑎𝑠𝑡𝑎𝑤𝑎𝑦

🥑1🥑

Szeptember 1. Hétfő

Mai napom úgy indult mint egy átlagos unalmas hétfői nap...
Reggel legurultam az ágyamról.
- Anyád! -kiáltottam fel nőiesen, mert bevertem a fejem. Próbáltam felállni és mily meglepő sikerült! Bravó Alexa ma sem sikerült a lábaidnak feladni a szolgálatot. Pedig azt hittem, hogy maradhatok itthon...
-Good Morning Vietnaaaaam! -kiáltottam el magam boldogan mert gondoltam, hogy ezzel felkeltem a még mindig alvó bátyáimat. Van 3(!szörnyűek!) bátyám. Anyáék szerencsére üzleti úton vannak. Mint mindig...
-Annyira szeretlek húgi! Hogy ütne el egy kamion! - mondta az első, legidősebb bátyám (Bence) aki 18 éves. Ő minden lány álma a suliban. És, hogy ezt honnan tudom? Nem nehéz rájönni abból ha este 9-kor is egy egész lánybanda áll az ablakom alatt. Persze ő nem olyan mint minden más fiú, hogy meghúz egy lányt és eldobja. Bár régebben volt egy olyan korszaka, azóta is féltem a lányokat akiket hazahoz, mert mindig én vigasztaltam őket...
-A rohad életbe húgi! -hallottam, hogy a legkisebbik bátyám (Barni) aki 16 éves kinyitja az ajtaját.
-Hogy szakadna a nyakadba egy mázsa kókuszgolyó! - na és a kimaradhatatlan imádott 2. Legnagyobb bátyusom (Kristóf) aki úgyszintén 16 éves mivel ő és Barni ikrek.
-Ajj! Én ezt érdemlem azért mert nagylelkűen felkeltettelek titeket, hogy el ne késsetek az első nap abból kicseszett iskolából?! -kezdtem elszomorodni, mire mindhárman mintha ágyúból lőtték volna ki őket futottak hozzám és kaptam egy nagy tesós ölelést.
-Jajj Húgi! Tudod hogy nagyon szeretünk de nem a kedvenc napszakunk a reggel! Hacsak... Nem csinál a mi egyetlen kicsi aranyos hugicánk egy bazinagy adag nutellás palacsintát-mosolyodott el angyalian Krisi mire a többiek is egyetértően bólogattak.
-Hogy ti fiúk mindig csak a hasatokkal törődtök- legyintettem és lementem elkészíteni a világhíres palacsintámat, úgyis elég korán keltünk. Nekem hála!
-Szeretünk húgi! -kiáltották utánam kórusban.

Amint kész lettem, tálaltam és lehívtam a fiúkat.
-Az utolsó mosogat! -kiáltottam fel az emeletre mire mint valami csorda levonultak a fiúk. Szegény Bence! Ma úgy látszik ő volt az utolsó-Bence mosogat!-húzogattam a szemöldököm mivel direkt nagy mocskot hagytam magam után.
-Mit csináltál te lány?- kérdezte mire csak elvigyorodtam és felrohantam öltözni. Még tegnap kimostam, és kivasaltam az ünneplőm, amibe nem mellesleg úgy nézek ki mint egy gumicsirke. Tudjátok az a sípolós kutyajáték...
Amíg ezen agyaltam kifésültem a már-már fekete derékig érő hajam, és begöndörítettem, majd húztam egy cicás vonalat, és már a szobámban sem voltam.
- Én mentem sziasztok! -ordítottam el magam amilyen hangosan csak tudtam.
-Cső!-ordított Bence a konyhából
-Szasz!-intett Barni a TV mögül(?)
-Szia!-mondta Krisi, aki nem éppen tudom megállapítani, hogy mit csinált...

Felkaptam az elmaradhatatlan fekete bakancsom. Hiába, én nem fogok felvenni topánkát. Nem érdekel, hogy szoknya van rajtam, a bakancs az kell és erről nem nyitok vitát! Elindultam a suliba és útközben a 5SOS-tól a Ghost Of You-t hallgattam. 

A sulihoz érve megálltam és csak néztem. Mindenhol egyen szoknyás lányok, és egyen zakós fiúk flangáltak.
-Hali! -ugrott rám valaki. Majdnem eltaknyoltunk de ő ügyesen megfogott nehogy elessek.
-Fogadunk, hogy Zozi az?-megfordultam, mert biztos voltan benne, hogy ez az idióta csak az én legjobb barátnőm lehet.-Jössz? -kérdem mert csak bámulta az arcomat.
-Aha! U-u-u nagyon tetszik sminked! -nézte még mindig a szemem. Hát igen, aki tud az tud.
-Azta, de rohadt jó a szájfényed! Milyet használsz? -ezt gondolom arra értette, hogy nagyon csillog a szám. De emberek ti nem ismeritek a rúzs/szájfénymentes életet? Én nem használok semmit. Csak ajakápolót.
-Ez? Csak ajakápoló, majd megmutatom...-legyintettem és elkezdtem őt a bejárat felé húzni.
-Tudtad hogy lesz még egy osztálytársunk?-kérdi Zozi.
-Nem! Ki? És miért nem volt gólyatáborban?-kérdeztem vissza mert én nem hallottam róla.
-Nagy Krisztián, nemt'om elvileg most költöztek, és pakoltak, vagy csak szimplán nem volt kedve...-mondta erősen koncentrálva a portásra akitől megkapta a belépőkártyát, és a szekrénykulcsot.
-Első emelet, száznégyes terem-mondta unottan a portás, mire megköszöntük, és otthagytuk mert még ma el kéne jutni a teremhez.