𝐶𝑎𝑠𝑡𝑎𝑤𝑎𝑦

🥑10🥑

Szeptember 7. Vasárnap

Már 8 órakkor teljes pompában (khmm... mackógatya, bő pulcsi) vártam a lányokat 2 bazinagy szatyorral, amik tele voltak minden szarral.

-Hazajöttem!-kiáltotta el magát Zoé, mikor belépett a házba. Én csak nevetve mentem őt üdvözölni.
-Itt vagyok-nyitotta ki az ajtót Eli is.
-1 percet késett, kisasszony-játszottam Downton Abbeyt.
-Nem baj az-legyintette nevetve, majd megölelt mindkettőnket. Màr pont szólásra nyitottam a számat, mikor Eli válaszolt is a fel nem tett kérdésemre-jól van, és köszöni.-molygott mindenttudóan.
-Na lányok! Még ma meg kéne sütni a tortát, fel kéne díszíteni a házat...-kezdte sorolni Zozi, mire észbe kaptunk.

Megsütöttük a tortát, és feldíszítettük a házat, miközben zenét hallgattunk, énekeltünk, táncoltunk, és nevettünk.
-Mi lesz, hogyha lesz mégegy barátnője?-kérdeztem túlüvöltve a zenét, miközben egy girlandot akasztottam fel.
-Simán levered! De azért reméljük, hogy addig az idiótának nem lesz mégegy háziribanca...
-Egy hónapot kibír csajozás nélkül?-nevett Zoé.
-Remélem... ha nem, akkor a dalnak hatnia kell, meg a táncodnak-mosolygott Eli. Nekik is elmondtam, hogy a 100. éves akármin duplán lépek fel.
-Igen, Alexa remekül táncol-nézett felém büszkén Zozi.

Megcsörrent a telóm.

-Mondd-vettem fel Bencének.
-Van még 1 órátok-szólt bele.
-Oké-ezzel letettem.

-Ez gyors volt-nevetett Eli.
-Ők mindig keveset beszélnek-csatlakozott Zozi is.
-1 óránk van szólni mindenkinek, hogy jöjjön-mondtam.
A lányok csak bólintottak, majd hívták az embereket, akiknek felírtam a telefonszámát.
Fél órán belül, szép kis csapat gyűlt össze. Itt voltak Bence haverjai is, mivel ők is jóban vannak az ikrekkel, Krisz, és még egy pár osztálytársuk. Meg persze Ricsi is jön mindjárt.

-Hali Angyal!-tárta ki a karját Ricsi, mikor bejött az ajtón. Én csak odafutottam hozzá és megöleltem, majd elmagyaráztam neki, hogy miben kéne segítenie. De persze ő nem nagyon akart mozdítani akármit is, ezért csak átkarolta a vállam, és jött velem mindenfele.
-Nem akarsz mégis segíteni?-néztem fel rá.
-Nem, kösz-nevettünk.

Megint megcsörrent a telefonom.

-Úton vagyunk.-szólt bele Bence, majd le is tette. 3 másodperc. Új rekord.
-Oké, minkenki a helyére-löktem le Ricsi kezét a vállamról, aki csak nevetve ment a helyére.-5 perc, és itt vannak.
-Mit kell csinálni?-kérdezte egy szőke ribanc.
-Ezt ki hívta meg?-suttogtam, de egy páran hallhatták, mert nevettek-khm... csak bújj el valahol. És csak úgy mondom, hogyha bejönnek elő kell ugrani. És ha nem lenne elég világos, azt kell kiáltani, hogy "meglepetés".-szólásra nyitotta a száját, de folytattam-leszarom a körmöd, ha nem tetszik arra van az ajtó-mutattam az ajtó felé-ha pedig pókembereskedni van kedved, arra meg az ablak-mutattam most a másik irányba. Pont hallottam, hogy a garázsajtó húzódik fel, ezért csendre intettem mindenkit, majd elbújtam Ricsi és Krisz közé.
-Mi a szarnak van ilyen sötét?-nyitott be a garázsból a két iker, mire mi előugrottunk a külömböző helyekről.
-Meglepetés!-üvöltöttük.
-Ezt nekünk?-nézett körbe Krisi.
-Csakis! A kedvemc bátyáimnak!-mondtam és megöleltem őket.
-És én? Én fuvaroztam őket, mint valami bébiszitter, erre meg ők a kedvenc bátyáid? Ch..-tettetett sértődöttséget Bence, de jól tarkón csaptam-Ezt most miért?-kérdezte sziszegve.
-Kérsz mégegyet?-mondtam fenyegetően, mire feltett kezekkel hátrált, és mindenki csak nevetett.
Kapcsoltam egy egyveleget, majd öntöttem magamnak a híres piros pohárba egy... jó, nem hazudok, kólát.
Krisi és Barni nagyon élvezték a bulit, ezért úgy döntöttem, hogy jöhet a torta. Hívtam a lányokat, hogy jöjjenek segíteni. Lekapcsoltam a zenét és a világítást is, mire mindenki meglepődve nézett felénk. Elkezdtük énekelni az elmaradhatatlan "Boldog szülinapot" kezdetű dalt, mire mindenki csatlakozott. Letettük az asztalra a tortát. Felvágták az ikrek a műalkotásunkat. Bevallom fájt, hogy ilyen gyorsan vége lett szegény tortának, de mindennek egyszer vége lesz.
-Akkor most egy perc néma csend a tortának-mondtam szomorúan nézve a tortára.
Mindenki visszafolytott nevetéssel állta végig az egy percet. Bevallom, én is. Mikor letelt, mindenkiből egyszerre tört ki a nevetés, majd elkezdtünk enni. Sokan megdicsérték, hogy jót sütöttünk. Evés után jött az ajándékosztás. Mikor én következtem, odaálltam az ikrek elé, odanyújtottam nekik az ugyanolyan dobozt.
-Na jó-mondta Barni, mikor kinyitotta. Krisi csak nevetett. Kaptak tőlem egy fekete pólót, aminek a hátára az volt írva, hogy "van egy húgom, és nem félek használni" és az elején egy-egy közös fotó volt az ikrekkel.
-Tetszik?-nevettem én is.
-Jó, hogy!-válaszolták egyszerre.
Az ajándékozás végeztével, felhangosítottam a zenét, és a konyhába mentem.
-Szia-köszönt valaki a hátam mögül. Csak egy valaki szokott nekem sziával köszönni.
-Hali, Krisz-válaszoltam, majd megfordultam-miben segíthetek?-vontam fel a fél szemöldököm.
-Csak szeretném megköszönni, hogy segítettél.
-Nincs mit!-vontam vállat, majd firdultam volna is el, de ő elkapta a karom, és visszarántott. Mi a fiúknál egy az "elkapom a csuklód, mert még nem akarom, hogy elmenj" dolog?
-Hogy csinálod?-kérdezte megint, és próbálta összekötni a tekintetünket, de én csak a földet néztem. Gyengén az állam alá nyúlt, majd felemelte a fejem, én pedig a szemébe néztem.
-Tényleg akarod tudni?-kérdeztem, erre csak bólintott. Összekötöttem a tekintetünket, majd koncentráltam. Nagyon is tudtam, hogy mire vagyok képes. És azt is, hogy honnan van az erőm.
Lejátszottam fejben azt, amikor először használtam. Amikor megtámadtak engem. Az utcán. Amikor elszöktem. Akkor tudtam meg, hogy van egy ilyen erőm. Mereven néztem a támadóm szemébe, aki erre elkezdett rángatózni, majd összeesett. Nem, nem öltem meg. Csak elaludt. Tényleg! És amit most én láttam, azt Krisz is látta. Megbontottam a kapcsolatot. A szöszi csak maga elé bámult.
-De ha te őt bántottad, nekem hogyan tudtál segíteni?-kérdezte halkan. Erre már nem válaszoltam, mert bejött a konyhába Ricsi.
-Ahh, megvagy Angyal!-mondta, majd odajött hozzám, és átkarolta a vállam-ő ki?-suttogta a fülembe.
-Ohh, tényleg. Krisz, ő itt Ricsi-mutattam a félnótásra, aki már nyújtotta is a kezét. Kezet ráztak, majd Rics megint átlendítette a vállam felett a kezét. És egyet biccentett a szöszi felé, majd bevezetett a nappaliba.
-Miért hoztál ide?-kérdeztem felnézve rá.
-Bence hívott-válaszolta.

-Na?-néztem a legidősebb bátyámra. Gondterheltnek tünt.
-Anyáéknak belesete volt.-először undor, majd fájdalom suhant át az arcomon. Lerohantam a bulizók közé. Kikapcsoltam a zenét.
-A bulinak vége, kösz, hogy eljöttetek, most már lehet menni.-kiáltottam el magam. Eli, Zoé és Krisz odajöttek hozzám.
-Hé, mi a baj?-kérdezte Zozi.
-Anyáéknak balesetük volt-sírtam el magam. Hiába nem jó a kapcsolatom velük, ők akkor is a szüleim. A két lány rögtön megölelt, Bence pedig elmondta az ikreknek a szitut. Mikor elnegedtek a lányok, Krisz is odajött hozzám, és szorosan húzott magához. Alap esetben élveztem volna, de ez így csak átlagos volt. De megnyugtatott. 5 percig ölelt, majd mikor elmúlni látszott a sírásom, elengedett és egy bíztató mosolyt küldött felém.
-Én is veletek megyek-jelentette ki Zoé, mire a szöszik is egyetértően bólogattak. Krisz nyújtotta a kezét, én pedig elfogadtam. Egész úton szorítottam szegényt, de mintha meg sem érezte volna. A kórházba érve rögtön megtudakoltuk, hogy hol vannak a szüleink.
Mikor felértünk a mondott emeletre, pont kijött egy orvos a kórteremből. Sajnálatot tükröztek a szemei. Én csak elé álltam, és összekötöttem vele a tekintetem, mindent láttam, amit ő. Sírva rogytam a földre. Krisz értette a dolgot, ezért azonnal ugrott majd megölelve engem felemelt a földről. Én csak úgy kapaszkodtam belé, mintha az életem múlna rajta. Mikor az orvos elmondta, hogy mi történt, és sajnálatát nyilvánította, az ikrek, és Bence is sírtak. Zoé azonnal odarohant a Krisihez, és Barnihoz, Eli pedig Bencéhez. Így álltunk mindannyian ölelkezve, a szüleink szobája előtt, ahol meghaltak...

Sajnálom! Tényleg, de kellett ez a haláleset ahhoz, hogy folytatni tudjam a storyt!