Again (hungarian)

Chapter 2: Cecilia

Lefelé sétáltam az utcán megrakodva szemeteszsákokkal. Őszhöz képest szokatlanul meleg volt a délután és a szatyrok úgy vonzották a legyeket, mint a rothadó tetemek. Forgattam a szemeimet és megmásztam a lépcsőket a lakáshoz. Beledugtam a kezemet a fekete kötött kardigánom, vagy ahogy én szoktam hívni, a régi megbízhatóm zsebébe. A szívem megállt.

Ahelyett, hogy a kulcson matattam volna az ujjaimmal, egy óriási lyukkal találkoztam. Lenéztem, a pulcsimat szétnyitottam, és eléggé megbizonyosodtam, hogy a zsebem helyén egy tátongó lyuk van, amin keresztül integetni tudtam az ujjaimmal.

"ISTEN BASSZA MEG!"

Torkom szakadtából kiabáltam, de ez New York City: néhány ember, aki elhalad leszar mindent. Már mind láttak ilyet korábban. Visszafutottam a lépcsőn és lefelé az utcán, reménykedtem benne, hogy sikerrel járok és megtalálom a kulcsaimat.

"Francba, francba, francba, baszódna meg ez a rohadt szar, nem veszíthetem MEGINT el a kibaszott kulcsaimat. Kurvára nem hívhatom fel Louis-t, hogy betörjön hozzánk, ez alkalommal Di szét fogja rúgni a kibaszott seggemet. Kurvára nem vagyok normális, hogy a picsába folytathatom mindig ezt a kibaszott szarságot...egy felnőtt nő vagy a kurva életbe hát. Francba!" Egy sarki bolt falának dőltem, egy kislány feltűnt a semmiből. Szemei csillogtak, szélesek voltak és egy játékos vigyor volt az arcán. Tisztán hallhatta a káromkodásomat. Összeszűkítettem a szemeimet, a vastag szemhéjtusom és a mogorva nézésem segített félelmetes látszatot kelteni. Remélem megijesztettem. Nyelt egy nagyot. Aranyos, két hatalmas fonatba volt a haja megcsinálva, tiszta rózsaszín volt az öltözéke. Egy kis hölgy. Letérdeltem előtte, bámulta a sok lyukat az arcomon, amiknek a karikái csillogtak a napfényben.

"A hölgyek sohasem használnak ilyen szavakat. Megértetted?"

Bólintott. Kihalásztam egy dollárost a zsebemből és odaadtam neki. A szemei újra felragyogtak és rám mosolygott, miközben integetett és a blokk felé szökdécselt. Néztem őt, ameddig fel nem futott a lépcsőn be az épületbe. Ennek a gyereknek valószínűleg több pénze van, mint nekem a bankban, de aranyos volt és megijesztettem a kis ártatlan füleit.

Megint felálltam és kivettem a telefonom. Nem tudtam mit tenni, vagy felhívom Louis-t és megkockáztatom, hogy a nővérem kidob a lakásból, vagy várok Isten tudja meddig, ameddig haza nem ér a munkából, vagy felhívom Davidet és meghívatom magam hozzá.

A dolgok David és köztem nagyon kínosak voltak. Múlt hétvégén eléggé eláztam és elmondhatom, hogy ő ki volt ennek téve. Csak túl kedves, hogy valamit is mondjon...és nyilván fél egy kicsit. Idősebb, de meg tudom mondani, hogy megijesztem. Megijesztek embereket, akik olyanok, mint ő...embereket, akiknek igazából sohasem kellett átvészelniük semmit sem.

Megvontam a vállaimat és amellett döntöttem, hogy pár kínos pillanat még mindig jobb, mint Di által ki legyek lakoltatva vagy kint üljek a szemétdombon órákig. A második csengésre felvette. Úgy érzem, hogy én vagyok a legnagyobb lúzer az egész világon.

"Cecilia?"

"Igen, én vagyok. Utállak zavarni, de elmehetek hozzád. Kizártam magam Di lakásából."

"Természetesen."

Mivel ő munkában volt, metróval mentem el a lakásáig. Egy eléggé trendi szomszédságban él, amit elítélek. Teljesen pózer. Szuper liberális, mindig politikailag és szociálisan is helytálló, szereti az indie zenét és a borús filmeket. Túl komolyan veszi magát, ami okés is lehet, de ő egy könyvelő azért, mert szerinte ez az állás biztonságos. Szerintem ezzel kapcsolatban van valami viccesség és álszentség is. Mindegy, ő kedves személy, csak nem egyedi, más dolog, hogy a javára írom, hogy soha sem volt nehéz élete. Az én leszarok mindent hozzáállásom a múltnak az egyik eredménye, amin keresztül mentem. Szeretem ezt magammal kapcsolatban, de ha elcserélhetném egy tiszta lapra és olyan pózernek kellene lennem, mint amilyen David és a barátai, akkor megtenném.