Again (hungarian)

Chapter 16: Cecilia

Tehát ma van a nagy nap. A köretek főzése után Divel töltöttem az estét. Úgy keltem fel, hogy egy fekete garbó és egy piros kockás szoknya feküdt az ágyam támláján. Nyögtem és a szememet forgattam, ahogy hallottam lépteit közeledni.

Ezt nem teheti meg, ezt kurvára nem teheti meg velem a legelső nagy ünnepen, amióta megszabadultam az állami gondozás alól...

"Cece," kinyitotta az ajtót és én megpróbáltam letörölni az elszörnyedt tekintetet az arcomról. Ami azzal fenyegetett, hogy visszatér, amikor megláttam Di öltözékét. Pontosan ugyanolyan ruha van rajta, mint ami az ágyamon fekszik. "Jó reggelt! Azt gondoltam, hogy idén összeillő ruhában lehetnénk, mint ahogy minden évben abban szoktunk lenni..."

Hangja elhalt. Sóhajtottam és próbáltam előkotorni egy mosolyt az arcomra.

"Természetesen, Di."

"És talán megengedhetnéd, hogy valamit kezdjek a hajaddal." Bólintottam. Di úgy morzsolta össze az orrát, mint amikor azt színleli, hogy kénylemetlenül érzi magát egy kérdés miatt. "És talán ki is vehetnéd a piercingjeidet?"

"Di..." Elkezdett durcázni, mire megenyhültem. "Ahogy szeretnéd, Di."

"Nagyszerű. Öltözz fel, a pulyka már majdnem kész van és az emberek is mindjárt megérkeznek."

Kihátrált a szobámból és 20 percel később én is kimentem. Úgy néztem ki, mint egy népszerű divatmagazin skót katonás verziója. 20 perccel ezután Di végzett a bonyolult kontyommal. Megfogtam az ajtó melletti csizmámat, de Di megköszörülte a torkát hangosan és odasietett hozzám egy pár fekete balerinacipővel az egyik kezében. A másikban pedig egy fodros kötény volt.

"Ezeket vedd fel, ne azokat." Orrával a bakancsom felé bökött. Teljesen megsértődtem. Bárkit ki tudnék most átkozni a világból. De nem az én hercegnőmet, Dit. "És vedd fel ezt is, aztán gyere ki a konyhába segíteni."

Elvettem tőle a cipőket és felvettem őket a lábamra. Aztán megfogtam a kötényt is, amire - miután jobban megnéztem, rémületemre, - egy hatalmas pulyka volt hímezve azzal a felirattal, hogy 'Boldog hálaadást!'. A szemeimet forgattam és visszadobtam. Megvannak nekem is a határaim; a vonal itt meg van húzva.

Amikor Di odaadta nekem a tányérokat, hogy megterítsek, nem úgy tűnt, hogy észrevenné, nincs rajtam a kötény. Ahogy elsétáltam, valaki pont megérkezett. Di sietett kinyitni az ajtót. David köré dobta karjait, mire én grimaszoltam. Természetesen nem Harry volt az, aki valószínűleg még fel sem kelt, de legalább Kick érkezhetett volna meg.

David nem is annyira nyomulós, én egyszerűen csak paranoiás és furcsa voltam, de mélyen bennem valami nem engedte elfelejteni azt a nézést, amiről azt hittem, a szemeiben láttam azon a napon a lakásán. Nem tudok úgy csinálni, mintha nem láttam volna, mégha nem is vagyok benne teljesen biztos, mit láttam. Habár nem ez volt az első alkalom, hogy azóta találkoztam vele, de most ez még kínosabb közte és köztem, mint régebben.

"Boldog hálaadást, Cecilia."

Kicsit megugrottam hangja hallatán. Kínosan állt az ajtónál. Megint azt a régi kényelmetlen érzést éreztem. Azt, aminél az idegeim a tetőponton vannak. Azt, aminek legnagyobb része eltűnik, amikor Harryvel vagyok... Amúgy hol a pokolban van?

Próbáltam nem hevesen reagálni, ahogy válaszoltam.

"Köszönöm. Boldog hálaadást."

Tekintete továbbra is rajtam időzött, miközben én koncentráltam arra, hogy megterítsek. Hirtelen éreztem, ahogy a garbóm egyre szorosabb lesz és hogy mennyit megmutat ez a kibaszott szoknya a lábaimból. Hol a pokolban van Di? Hol a pokolban van bárki is?