Again (hungarian)

Chapter 8: Cecilia

Harryvel az Aemon fali festménnyel szemben ültünk a földön, mindketten a másikat néztük gyerekes mosollyal az arcunkon, miközben Angliáról mesélt nekem; a barátairól és a családjáról és a sulikihagyásáról, Európában utazgatásáról, hogy profiktól tanuljon tetoválni. A délutáni napsütés világosította be a szobát, miközben azt magyarázta, hogy az anyukája mennyire hiányol és egész idő alatt kíváncsi volt rám. Elpirultam. Anne szemei elárulták, hogy teljesen megérti, mi történt akkor velem, mégha sohasem mondtam egy szót sem szóltam neki sem én, sem Harry. Hallottuk, ahogy az ajtó feletti csengő megszólal és odafordultunk, hogy lássuk a szikár Liamet belépni.

"Penész?!" Kérdezte, szemei Harryre szegeződtek, nem tűnt úgy, hogy észrevette volna a jelenlétemet. "Miért ülsz csak így itt, amikor penész van a falakon?"

"Épp hívni akartam a bérbeadót, de aztán rájöttem, hogy neked kellene megcsinálnod, mert te értesz szakmailag ehhez. Te tudod nyugodtan megvitatni és egyességre jönni, én csak szitkoznám és beverném a képét, aztán akkor hol lennénk?"

Liam megrázta a fejét, aztán bólintott.

"Igaz.." Dühöngő kezeit végigfuttatta az arcán és kifújta mélyen a levegőt. Tekintete körbepásztázta a helyiséget. "Király, kétezer dollárt csak úgy kidobtunk festésre."

"Hülyék voltunk, hogy kétezret adtunk nekik, hogy kifessék a helyet. Saját magunk is megcsinálhattuk volna… Úgyis úgy tűnik, hogy itt fogunk kikötni."

"Talán nem ennyire szar, srácok, nyugodjatok le a picsába egy kicsit. Felidegesítetek." Harry rám vigyorgott, miközben Liam szemei megtalálták, hogy merre vagyok. Kitárultak, mintha egy szellemet látna. Rávigyorogtam. "Hey, Payno."

Az a mosoly az arcán teljesen levett a lábamról a lehető legjobb módon, ugyanúgy, mint ahogy megfogta a sértetlen csuklómat, felállított és szorosan megölelt, felemelve a földről, ahogy mindigis csinálta. A testem megmerevedett, kicsit elképesztő, hogy egyáltalán felismert.

"Merre voltál? Évekre eltűntél! Senki sem tudott semmit, annyi mindent hallottunk." Letett és a kezei közé fogta az arcom. Tényleg bámul rám, tanulmányoz, mintha nem tudná elhinni, hogy valójában itt vagyok. Megható és édes volt, de egy kicsit furcsa is. Harry nem reagált ennyire lelkesen, amikor meglátott, és sohasem tudtam, hogy Liam ennyire törődik velem. "Gyönyörű vagy, CeCe."

Ekkor Harry felállt, kissé mogorván nézett, és hangosan megköszörülte a torkát. Liam elnézett az elpirult és sugárzó arcomról eléggé hosszú ideig, hogy rápillantson.

"Tudja, hogy gyönyörű, ‘Payno’". A hangja gúnyos volt és ahogy ott állt, kezeit összefonva a teste előtt elárulta, hogy mennyire féltékeny. "Miért nem adsz neki egy kis helyet? Biztos vagyok benne, hogy szeretne lélegezni."

Forgattam a szemeimet és kinyújtottam Harryre a nyelvemet, aki összekulcsolta a kezeinket abban a pillanatban, amikor Liam hátrált egy kicsit. És kuncogott.

"Újra együtt, mi?"

"Kurvára biztos."

"Nem egészen…"

Egyszerre szólaltunk meg és felé fordítottam a fejem, hogy Harryre nézzek, miközben ő felém fordult. Összezavartan nézett ki, én pedig a tőlem telhető legjobbat hoztam ki magamból, hogy eltökéltnek tűnjek. Nem akartam, hogy azt gondolja onnan fogjuk folytatni, ahol abbahagytuk. Túl sok szarsággal kell foglalkoznom. Még az ötlettel is el kell fogadnom, hogy barátom legyen, egyáltalán Harry.

"Harry minden bizonnyal azt gondolja, hogy téged birtokol."

"Nem hiszi ezt."

"Nem ezt hiszem, haver! Fogd be a pofád!"