Again (hungarian)

Chapter 17: Harry

Felkocogtam a lépcsőn. Egy pár haladt el mellettem. Mindketten annyira PÖPECÜL néztek ki összeillő kasmír pulcsijukban. Mindketten engem bámultak, ahogy elhaladtam mellettük, de más okokból. A srác rám meredt, teljesen össze volt zavarodva a megjelenésemtől. És még jobban attól, hogy az ő épületében tartózkodok.

"Boldog hálaadást!" Mondtam vidáman. A srác gúnyolódott rajtam. Valahogy még jobban felháborodott az akcentusom miatt. Mint egy bolond, úgy viharzott le a lépcsőn és maga mögött hagyta női társaságát. A nő szemei az arcomra ragadtak, miközben felé másztam a lépcsőkön. A tekintetében lévő csodálat már majdnem olyan volt, mintha sóvárgott volna rám. Felmosolyogtam rá, mire ő még szorosabban fogta a korlátot. Beharaptam az ajkam, még mindig mosolyogva, rávillantottam a gödröcskéimet. A nő teljesen ledermedt. Nem is vártam jobb reakciót tőle. "Jól van, hölgyem?"

Elővettem a legmélyebb és legaggodalmasabb angol akcentusomat. A nő folytatta a bámulást és dadogott. A barátja a lépcső alján állt és felnézett ránk, ahogy a nő a kezemért kapott, nehogy elessen.

"Én...én..."

"Rebecca, gyerünk!"

A nő elvette rólam a tekintetét és kissé összezavarodottan lenézett a barátjára. Aztán tekintete köztünk ingázott, arca elkeseredett lett, ahogy leengedte a fejét és elpirult arccal sietett le a lépcsőn. Vigyorogtam magamban, ahogy folytattam utamat felfelé és csengettem Di lakásánál.

"Mi a pokol volt ez?"

"Semmi, Greg!"

Kuncogtam rajtuk, miközben Di kinyitotta az ajtaját pont akkor, amikor a mögöttem lévő ajtó kinyílódott és egy másik előkelő család lépett ki a folyosóra.

"Harry!" Az undor a hangjában nem igazán volt elrejtve, de nem tudok már ezen megsértődni. Következetes volt felém keltett érzéseivel, nem is hibáztatom. "Gyere be."

Mögém nézett, miközben beszélt. Megfordultam, hogy lássam, mi fogta meg az érdeklődését; a tökéletes kis család az ajtajuk előtt állt, nyíltan engem bámultak. Visszafordultam Di felé és rájuk mutattam.

"Biztos vagy benne?"

Kérdeztem; tudom, utálja, hogy tudják, ismerem. Nem számít, hogy vendégként vagyok ide hivatalos. Morcosan rám nézett és maga felé húzott.

"Természetesen, gyere be és ne csinálj jelenetet."

Másodpercekkel később be lettem lökve és az ajtó gyorsan becsapódott mögöttem. Megvontam a vállamat és besétáltam a konyhába. Cilly háttal volt nekem, ahogy előkészítette a kaját, haja elegáns volt, öltözéke pontosan ugyanolyan, mint Dié, csak Di karcsú alakja sehogy sem nézett ki abban a garbóban és még az a minta sem rejthette el Cilly seggének és csípőjének kerek, formás, tökéletes alakját. Felém fordult, ahogy közelebb értem hozzá. Egy izgatott mosoly keresztezte ajkát, mielőtt próbálta elfojtani. Leellenőriztem, hogy Di nincs mögöttem, mielőtt elkezdtem szivatni Cillyt.

"Bébi, mi a fészkes fene van rajtad?"

Figyeltem, ahogy szemében ott bujkált a mosoly. Nem tudom leírni azt a nézést, ahogy szemeivel felmérte az arcomat, vagy azt az érzést, amit ez vált ki belőlem, de Isten tudja, ez egyszerűen a leghihetetlenebb dolog, amit valaha láttam vagy éreztem.

Miközben őt bámultam, ahogy ő engem bámul, észrevettem, hogy mennyire hasonlít az én Cillymre. Arra, akire emlékszek és akit az agyam elraktározott. Arcán semmi karika nincs, haja rendezett és megszelidített, öltözéke nőies és hagyományos. Játékosság táncolt a tekintetében, ahogy a homlokát ráncolta.