Számítottam rád...

0.

- Tristen segíts a húgodnak- állok meg a lépcső aljánál, és kiabálok fel az emeletre.

- De sietnem kell!- kezd el lefelé futni a lépcsőn, és már a közepénél tart.

- Tristen hallgass az anyádra!- lép mögém a férjem és ő is a lépcsőn lefelé igyekvő fiúra néz, aki ledobja a táskáját az egyik lépcsőfokra, majd felfelé kezdi el szedni a fokokat.

- Istenem de önfejű- csóválom fejemet, majd a konyhába lépek, hiszen reggelit is kell készíteni a két nagy gyereknek és Saranak is.

- Csak apja fia.- ránt vállat a pilóta, aki szintén velem együtt jött el a lépcsőtől.

- Hát le sem tagadhatná.- ingatom a fejem, amikor ismét lábdodobgás hallatszott a lépcső felől, és Tristen jelent meg a konyhában Saraval egyik, táskájával pedig másik kezében.

- Jó reggelt- bújt hozzá bátyjához az öt éves kislányom. Habár tizenegy évvel később született, mint testvére szinte elválaszthatatlanok egymástól.

- Jó reggelt hercegnőm.- símogatom meg buksiját, majd ki is veszem őt testvére kezei közül, majd a helyére ültetem, és elé teszek egy tányér zabkását.

- Apa,- dobja le egyik székre fekete sporttáskáját másikra pedig magát Tristen- ma kimegyünk a pályára?

- Nem kell neked ma iskolába menned?- néz fel rá a vele szemben ülő férfi újságjából.

- Csak három órám van- vesz be egy falatot a tányérjára tett gofrból Tristen.

- Rágd meg- lépek mögé, majd kicsit megcsapom tarkóját, ő pedig nyel egy hatalmasat- istenem, mondtam szépen, hogy rágd meg?

- Meg akartam, de megijesztettél.- néz fel rám ártatlan vigyorral a szőke hajú, kék szemű fiú.

- Ha Sofi is megengedni, akkor tőlem mehetünk.- nézi végig férjem mosolyogva eddigi cívódásunkat.

- Anya?- néz fel rám ismét reménykedve Max Emilian Verstappen fiatal kori mása, hirtelen elfognak az emlékek, hiszen augusztus 19-e van...

- Sofi jól vagy?- teszi az asztalra újságját férjem, és elém lép, majd aggódó szemekkel figyel engem.

- Persze, de szerintem is jó ötlet, hogy menjetek ma le a pályára Tristennel.

- Na anya megengedni, akkor mehetünk?- fodul hátra hozzánk a fiú.

- Igen, mehettek.

•

A két férfi már egy órája nincs itthon, ahogy Sara sem, amikor csengetnek, így én megyek ajtót nyitni.

- Rose?- tolom fel fejem tetejére a szemüveget, amikor meglátom a lányt az ajtó előtt- Tristen nincs itthon.- dőlök neki az ajtófélfának.

- Valóban? Nem mondta, hogy nem lesz itthon.- ingatja a fejét csalódottan, majd egy lépcsővel lejjebb lép- Akkor én megyek is, majd ha itthon lesz, akkor jövök- mutat maga mögé, majd én is ellököm magam az ajtófélfától.

- Be is jöhetsz- mosolygok a lányra, aki mosolyogva néz fel rám.

- Biztosan? Nem zavarom?

- Ugyan már, gyere nyugodtan.- nyitom ki magam mögött az ajtót, majd előre engedem a nemrég érkezett lányt.

- A nappaliba?

- Csak nyugodtan, kérsz valamit inni?- teszem a vállára a kezemet.

- Egy teát kérnék szépen.

- Akkor egy pillanat, és viszem is- lépek be a konyhába, hogy lefőzzek egy kávét, és egy teát. Amikor készen lettem az italokkal egy tálcára teszem azokat, majd a nappaliban lévő asztalra viszem azt, ahol a barna hajú lány az otthagyott papírjaimat nézegeti- Találtál valami érdekeset?- ülök le mellé, ő pedig csak ekkor veszi észre, hogy én is a szobában vagyok, így megugrik kicsit.

- Én elnézést, én csak

- Semmi baj drágám- mosolygok a lányra- találtál valami érdekeset?

- Csak ezt a képet nézegettem.- mutatott felém egy képet- Ez Tristen, igaz?- néz rám, majd elém emeli a mappát.

- Igen, ez ő, még amikor pici volt.

- Soha nem mesélt még nekem magáról kiskori emlékeket, képeket sem mutatott- ingatja a fejét a lány- talán nem bízik bennem.

- Erről szó sincs drágám- nézegetem tovább a képet arról az ici pici csodáról, aki nemsokára már 17 éves lesz- csak Tristen nem szeret arról az időről beszélni, de ha szeretnéd, én elmesélhetem neked miért is utálja azt az időszokat Tristen.

- Tényleg?- néz rám a lány csillogó szemekkel, én pedig az asztalon heverő mappára nézek, melynek tetején ott díszeleg, hogy kinek a papaírajit rejti az:

Max Emilian Verstappen
2020.05.28. Hétfő

- Igen, tényleg- teszem kezemet a lány összekulcsolt kezeire, és úgy nézek bele a gyönyörű boldogan csillogó smaragd zöld szempárba. Hát akkor ideje felidézi azt a bizonyos 2020-as évet.

•🦋•

Kedves olvasók!
Így gondoltam elkezdeni Max és Sofi történetét, de szeretném a ti visszajelzéseteket hallani, hogy megéri-e a folytatást ez a történet, egy ilyen szálon...
Szép hetet mindenkinek!❤️