Ezek után egy újabb hét telt el Max nélkül, de most legalább itt volt velem Bell. Ugyan sovány vigasz, de nem kattogtam minden másodpercben Maxon. És ahogy a nélküle töltött hetek is teltek, úgy a versenyhétvégék is.
Lassan kezdem megszokni, hogy egyedül ébredek, ahogyan fekszem is. Szinte minden napom ugyan úgy telik, monotonon, kivéve, ha valaki úgy gondolja, hogy ideje meglátogatnia, ahogyan ez ma is történt.
- Jövök már, jövök!- kiabálok le, amikor még a lépcsőn szaladok lefelé, kezemet hasamra csúsztatom, és símogatni kezdem azt, mert kisbabám is felébred a hirtelen mozgástól. A földszintre érve azonnal az ajtóhoz megyek, nyomomban a kis Golden Retrieverrel, és kinyitom azt.
- Szia Sofi, bocsánat a zavarásért, csak gondoltam meglátogatlak- állt zavartan a tarkóját vakargatva látogatóm az ajtó előtt.
- Nem zavarsz, gyere csak be- nyitom ki teljesen az ajtót, hogy beljebb tessékeljem rajta váratlan vendégemet.
- És hogy vagy?- néz fel rám, míg a cipőjét veszi le, én pedig a falnak nekidőlve állok, melleim alatt összefont kezekkel.
- Valójában mostanában igazán jól, köszönöm, és veled mi a helyzet?- kíváncsiskodom én is, amíg egy szobapapucsot helyezték elé a földre.
- Elvagyok,- ránt vállat- nem unalmas az élet.
- Hát igen, körülötted soha nem is volt az- nevetem el magam a konyha felé haladva, nyomomban látogatómmal.
- Mondhatjuk így is.
- Kávét, teát?- fordulok hátra hozzá, ő pedig éppen csak meg tud állni mögöttem.
- Teát, kamillát ha van.
- Persze hogy van.
- Csak beképzelem magamnak, vagy ez a ház tényleg világosabb lett?- abbahagyom a csimpaszkodást a tea megszerzéséért, és én is hátra nézek arra, amerre a széken ülő is. Bellevel kicseréltünk pár dolgot állítása szerint így könnyebb lesz nekem is, és valóban élveztem a vásárlást vele. És ami Belle szerint még fontos lépés volt, hogy addig sem gondoltam Maxre, ami persze csak szerinte történt így, de jobb ha ezt ő nem tudja.
- Világosabb, Belle segített átrendezni.
- Ő a bátyád barátnője, igaz?
- Ühüm, méz vagy cukor?- fordulok hátra hozzá.
- Méz, de csak egy kicsi.
- Hát már nincs is sok,- kopoktatom meg az átlátszó üveget, aminek már csak az alján volt egy kevés sárga szirup szerű édesítő- úgy néz ki ideje lesz nagybevásárlást tartanom.
- Abban segíthetek,- felvont szemöldökkel fordulok ismét látogatóm felé- tudom tolni a bevásárló kocsit- vigyorog rám, én pedig őszintén felnevetek ezen a szinte visszautasíthatatlan ajánlaton. A hatalmas csészét elé helyeztem a márvány pulton, magamhoz pedig egy csésze forró csokit tettem le- Hé azt nem mondtad, hogy forró csoki is van- mutat az én bögrémre.
- Mert ez csak egy volt, és ezt én akartam inni, meg amúgy is nyár van-néztem rá lebiggyesztett ajkakkal, ő pedig nevetni kezdett rajtam.
- Amúgy se szabadna innom, szóval tökéletes a tea.
- És mi szél hozott erre azon kívül, hogy az én pofikámat szeretted volna látni?- nézek a férfira, aki lassan beleivott a forró italba, amit elé tettem.
- Valójában már Max is hiányzott- préselte össze ajkait egy vonallá, én pedig lassan bólintottam egyet.
- Hozzá csak délután mehetünk be.
YOU ARE READING
Számítottam rád...
FanfictionEgy váratlan pillanat az egész addigi terveinket tönkreteheti, főleg ha egy számunkra igazán fontos személyt ragad el tőlünk a végzet.