Számítottam rád...

13.

- Hogy-hogy ennyire részletesen emlékszik mindenre?- nézett rám szinte már csodálattal a velem szemben ülő lány.

- Tudod Rose, két dologra emlékszik mindennél jobban az ember, a nagyon jó, és a nagyon rossz emlékekre.

- És ez melyik?

- Nos, ez egy igazán jó kérdés.- nézek mosolyogva a lányra, majd a konyha felé kapom a fejemet, ahonnan csipogás hallatszott- Ez a sütemény lesz,- állok fel, majd az asztalra teszem az eddig kezemben pihenő poharat- gyere te is nyugodtan.- nézek vissza a lányra, aki készségesen követ engem.

A konyhában kiveszem a sütőből az immáron kész süteményeket, és a márvány pultra helyezem azt, ami előtt a lány helyet foglalt az egyik bárszéken. Ez a hely nem sokat változott az idő múlásával.

- Tristen kedvence- mosolyodik el a lány a friss süteményt látva.

- Ahogy az apjáé is.- nevetem el magam.

- Gondom akkor sokat kell sütnie- neveti el magát a lány is.

- Többet, mint kellene,- nevetek én is- vegyél nyugodtan, ha szeretnél, habár még forró.

- Köszönöm- mosolyodik el, majd kitesz egy süteményt a tányérra, amit elé tettem.

- Tejet hozzá?- fordulok hátra a hűtőből, amiből egy üveg fehér italt veszek ki.

- Igen, kérem.- bólintok, majd két poharat helyezek a pultra, és megtöltöm azokat- És ezek után minden rendben volt?- szólal meg a lány, két falat között.

- Ugyan már,- nevettem el magam- akkor soha semmi nem volt rendben, de egy kis ideig nyugodtabb volt az életem, mondjuk jobban belegondolva az a kis idő maximum egy hét volt..

Egy olasz étterembe ültünk be négyen, hogy elfogyaszunk egy kései vacsorát a forgatás után. Mindenki rendelt, majd miután megérkezett az étel, csendben fogyasztottuk azt el.

- Különben, nem tudja valaki, hogy miért utált engem ennyire látványosan ez a nő, miután megtudta, hogy Max menyasszonya vagyok?- tolom el magam elöl a már majdnem üres tányért. Mindenki csendben volt, és kerülte a velem való szemkontaktust- Igen, ettől még az is hihetőbb ha hazudtok.- dőlök hátra székemben, mellem alatt összefont kezekkel.

- Amalia régen egy sportlapnál dolgozott.- motyogta el a mondatot Charles, majd nem folytatta, pedig ennek biztos, hogy volt folytatása.

- Folytasd csak Charles.- összepréselt ajkakkal nézett fel rám.

- Nem hiszem, hogy azt akarod hallani, őszintén nem is fontos annyira.- tereli azonnal a monacói.

- Ezek után? Hülye lennék elhinni Leclerc, ők ketten,- mutattam a két sajtósra, akik csendben és megszeppenve figyeltek minket- nem tudnak semmit. Te viszont tudsz valamit, szóval folytasd.- dőltem előre az asztalra támasztott kezeimen, a pilóta pedig velem egy időben hátra dőlt, és orrnyergét kezdte el masszírozni.

- Ez a nő, tavaly ott volt az első nagydíjon, ugye az volt az a fél év, amikor Max nem beszélt veled, és ő összeszedte magának.- lassan nézett fel rám, én pedig lassan emésztettem meg a dolgokat. Visszadőltem a székemben, és csak bámultam ki a fejemből- De Sofi hidd el, ő nem gondolta komolyan felejteni akart, és

- Charles, hagyd már- szólt rá kicsit erélyesen a mellette ülő Thomas, én pedig még mindig nem reagáltam semmire, ami körülöttem történt.