Számítottam rád...

21.

Lassan már a szeptembernek is a végében járunk, Maxot várja vissza a csapata, hogy minél gyorsabban vissza tudjon rázódni, így szeptember 27-én az orosz nagydíjon meg is kezdi a visszatérését, ahová mi is elkísérjük Tristennel.

Szeptemberben meglátogattak bennünket Markék, akik közölték, hogy bizony az eljegyzés után, ami augusztus közepén történt érkezik is az első Berger baba, szóval az anyám nem fogy ki az unokáiból, akiket kényeztethet. Miaval és Aneval is rengeteget beszélgettünk habár találkozni nem tudtunk, nem szerettem volna, hogy tönkremenjen a kapcsolatom a két nővel.

- Mindent eltettél?- jelenik meg a szobában Max sokadszorra kezében ugyan azzal a kék neszeszerrel, amit most sikerül is kikapnom a kezéből, és belehajítom a táskába.

- Igen, és ha nem akarod, hogy téged is eltegyelek, akkor nyugodj le, és tedd le a segged.- cipzárolom be a bőröndöt, majd a másik kettő mellé állítom a szoba közepén, a pilóta pedig leveti magát az ágyra, majd arcát kezeibe temeti, és hajába túr.

- Nem megy Sofi.- leguggolok elé, és inkább én veszem kezeim közé az arcát, hogy ne tépje tovább a haját.

- Mi nem megy Max?

- Ez az egész,- mutat körbe, nekem pedig kétségbeesés ül ki az arcomra, ezt meglátva, azonnal megfogja kezeimet- nem ti! A versenyzés. Megint itt hagylak benneteket.- csapja le a fejét, nekem pedig egy hatalmas kő esik le a szívemről.

- Max drágám, ha nem akarod ne menj vissza,- felnéz rám, én pedig folytatom- de ha csak miattunk akarod abba hagyni, akkor ne tedd, nem hagysz itt minket, csak eléred azt, hogy a fiad és én is büszkék legyünk rád!- simítom meg arcát, ő pedig kezem után fordítja az, majd belecsókol tenyerembe, és beledönti a fejét, és úgy szólal meg.

- Annyira szeretlek Sofi.

- Én is szeretlek Max.- mosolygok a férfira, aki viszonozza gesztusomat, de valami motoszkál még benne.

- De Sofi, ígérj meg valamit nekem!

- Igen?- kezeimet sajátjaiba zárja, majd leül elém a földre.

- Bármi történjen is velem, te soha ne menj vissza dolgozni! Kérlek! Sofi legalább egy igazi szülő kell a kisfiunknak, ne olyan családban nőljön fel, ahol nincsenek körülötte a szülei, elég ha én nem leszek ott neki állandóan, kérlek te legyél ott neki, kérlek Sofi...- nézett már-már könnyes szemekkel enyémekbe, de én kénytelen voltam elfordítani a fejem. Az egyik legnehezebb dolgot kéri tőlem, hogy engedjem el az egyik szenvedélyem, a munkámat, az egyik olyan sikert, amit egyedül értem el, minden segítség nélkül. De ott volt a másik szenvedélyem is a családi amit jelenleg Max és Tristen alkotott, akikért bármit megtettem volna. Amikor ismét a pilótára néztem annak szemében kétségbeesés tükröződött, és már szólásra is nyitotta ajkait, azonban én megelőztem.

- Pakolj össze, oda kell érnünk időben, neked szabadedzés lesz, nekem pedig fel kell mondanom.- sóhajtottam- Végleg.- moslyogtam lágyan a pilótára, akinek hatalmas vigyor terült szét az arcán, majd kezei közé fogta arcomat, és lágyan megcsókolt.

- Köszönöm hercegnőm, köszönöm!- döntötte homlokát enyémnek, miután ajkaink elváltak egymástól.

•

- Max ideges vagy?- nézek a pilótára, aki már vagy tíz perce dobol a lábán a kezével.

- Nem, miért?- folytatja előző mozdulatsorait, én pedig megforgatom a szemeimet.

- Ettől még a fiad is jobban hazudik.- álltam fel, majd félrelöktem a pilóta doboló lábait, hogy kiférjek, és meg tudjam nézni, hogy a fiunk még mindig az igazak álmát alussza e. A holland szorosan mögöttem lépkedett, így minden lélegzetvételét éreztem, ahogyan egyre idegesebb lett- Max vagy mondd el mi van, vagy ne gyere utána mint egy kiskutya.- fordulok meg hirtelen tengelyem körül, amivel a pilótát is meglepem.