Számítottam rád...

19.

Lassan lépkedtem a kanapé felé, majd leültem rá, a pilóta pedig leült az kanapéhoz legközelebb eső ennek megfelelő tárgyra, ami jelen esetben a dohányzóasztal volt. Előre nyúlt, hogy megfogja a kezemet, de én hátra dőltem a kanapén a kezemet pedig az ölembe ejtettem. Oldalra döntöttem a fejemet, és úgy figyeltem tovább a pilótát, aki az ujjait tördelte velem szemben.

- Igen Max?- forgatom meg szemeimet, amikor már legalább öt perce egy szót sem szót. Rám kapja a tekintetét, próbálja leolvasni az arcomról, milyen is a hangulatom, nos azt még pontosan én sem tudom.

- Jól vagytok?- nézett mélyen a szemembe, én pedig meglepődve felhúzom a szemöldökömet.

- Komolyan Max?- nézek rá kíváncsi tekintettel, ezt most ő sem gondolhatja komolyan.

- Igen Sofi, komolyan. Szó nélkül eljöttetek, azt sem tudtam hová, vagy miért, vagy hogy mégis kivel.- kis monológja közben hangja egyre feljebb emelkedett, ahogyan az én szemöldököm is.

- Igazán Max? Ezek után még szerinted ez az egész a mi hibánk?

- Én nem ezt mondta!- csattan fel azonnal.

- Pedig a hangod nem erre utalt.- tárom szét kezeimet, az elejtett megjegyzés után.

- Akkor sem úgy gondoltam, aggódtam értetek.- nyúl ismét kezem után, amit most nem veszek el, így kicsit megnyugszik, hogy megfoghatja azt.

- Jól vagyunk, köszönjük.- lassan bólint majd megint kérdezni akar, de megelőzöm- Sejtésed sincs miért jöttünk el?- a holland zavartan néz rám, majd lehajtja fejét, és úgy kémleli tovább a szőnyeget, amikor ismét megszólítanám, megint beszélni kezd, vagyis inkább csak motyog az orra alatt.

- De, az éppen van.- lassan emeli fel fejét, én pedig kíváncsian nézek rá, de ő nem folytatja.

- Igen? Folytasd kérlek.- nagyot nyel, majd lassan elengedi kezem, és mindkét kezével hajába túr, majd mély levegőt vesz, és ismét a tekintetembe fúrja sajátját.

- Eltávolodtam tőletek, főleg tőled Sofi.- mosolyodik el keserűen, én pedig bólintok, hogy folytassa- De nem tudtam, hogy hogyan reagáljak erre.- csapja le ismét a fejét, én pedig értetlenül nézek rá, majd előre hajolok, és állánál fogva felemeltem a fejét, hogy ismét szemeibe nézhessek.

- Mégis mire Max? Mire kellene neked így reagálni? Vagy bárhogyan is?

- Erre.- vesz el valamit a háta mögül, majd majd az combjaira helyezi azt. A naplóm.

- Te elolvastad?- nézek rá szinte nyitott szájjal, a csodálkozástól.

- Nem! Nem! Soha nem tennék ilyent Sofia!- néz rám kétségbeesetten- Csak ezt,- nyitja ki a füzetet, melynek első lapjai közt az ő levele van- csak ezt a levelet, amit én írtam neked Sofi. Sofi én azt hittem komolyan veszed,- kap ismét kezeim után, és köré fonja saját nagy mancsait- Sofi komolyan vetted a levelemet?

- Igen Max komolyan vettem.- lassan engedte le a kezit enyémek közül- Komolyan nem értettem, hogy gondolhattad, hogy ilyent tudnék tenni veled, velünk.

- Mi?- kapja rám tekintetét.

- Nem fogadtam meg a tanácsod.- mutatok a levélre, az ő szája pedig hatalmas mosolyra húzódik, majd felugrik és élén lép, de felemelem a kezem előtte- De most nagyon megbántottáll Max, nagyon.

- Tudom Sofi, de engedd, hogy jóvá tegyem, kérlek, egy utolsó utáni esély.- esik előttem térdre, majd kezeim közé temeti arcát, és úgy hajtja azt az ölembe- Kérlek!- néz fel rám hatalmas könnyes szemekkel, mély levegőt veszek, majd elhúzom előle kezeim, és felállok, hiszen az emelet felől baba sírást hallok, végigsimítok Max vállán, majd az ajtóhoz sétálok. Megállok de nem fordulok vissza hozzá.