Számítottam rád...

5.

- Ahogy mondom Sofi, Hamilton szeret téged, ahogy Tristent is képes lenne szeretni.

- Max mondta neked, hogy mond ezt ha vele lesz valami?- pattantam fel a székről, ami ilyen állapotban már nem igazán ment, de a düh nagy úr.

- Sofi értsd meg, én jót akarok.- áll fel a pilóta is.

- Ő mondta vagy nem? Válaszolj Leclerc!- kiabálok dühösen a férfira, de már nem tudok parancsolni az indulataimnak.

- Igen,- feleli elfojtott hangon- de

- Menj el Charles.- szűrök fogaim közt, nem volt elég a levél, még egy barátját is képes elküldeni, hogy mondja azt nekem lépjek tovább.

- Sofi én csak

- Te csak menj el Charles.- fordítok hátat a férfinak, pár percig egyikünk sem mozdul meg, majd a pilóta indul meg felém, azonban én is elindulok előre felé- Menj el Charles!- a pilóta ismét nem mozdul meg, majd végül mégis a kijáratot választja, én pedig az emeleti fürdőt, hogy kiadjam magamból a reggelit.

Eddig a pillanatig el sem tudtam képzelni, hogy Max ezt a hülye ötletét mással is megosztotta, aki nem én vagyok. Charles viszont tudott róla. Nem tudom, hogy benne vagy Maxben csalódtam e nagyobbat, de jelenleg arra vágyom, hogy az anyámmal kisírhassam magamat, jó sok csokival, és valami Disney filmmel. Most csak az anyámat van szükségem.

- Háló?

- Anya?- sírok el magamat, amikor felveszi a telefont.

- Jézusom kincsem, jól vagy?- hallatszik a hangján, hogy ideges lett, amikor meghallotta a hangomat.

- Ide tudsz jönni?- szipogok a készülékbe- Nagyon nagy szükségem lenne rád.- kezemmel letörlöm az arcomról a könnyeket, melyek lefelé folytak.

- Megyek a következő géppel kincsem.

- Annyira szeretlek- sírtam el magamat ismét.

- Én is kincsem, én is.

•

Elaludtam miután letettem a telefont, majd arra keltem fel, hogy valaki a hajamat símogatja, ez pedig az édesanyám volt, most pedig kint ülök a nappaliban vele, egy hatalams bögre teával. Bár már jó pár óra eltelt az eset óta, én még mindig nem voltam nyugodt, nem értem hogy gondolhatja azt bárki is, hogy amíg Max lélegzik, képes leszek bárkire is úgy nézni, mint rá, talán még utána sem tudok majd. Szeretem Lewist, de nem úgy, mint Maxot, közel sem úgy.

- Szóval mi történt drágám?- néz rám a velem szemben lévő fotelből, én pedig felnézek rá a bögrém tartalmából.

- A rövid vagy a hosszú változatot szeretnéd hallani?

- Az anyád vagyok Sofia, a hosszút.- lassan bólogatok, majd az asztalra helyezem a hatalmas bögrét forró tartalmával együtt.

- Mikor itt volt Sophia és Victoria, eljött hozzánk egy ügyvéd, vagyis jobban mondva, hozzám. Elhozta Max végrendelet szerűségét és levelét, amit nekem hagyott nála, ha valami történik vele. A rendelet, az oké volt, azon kívül, hogy Max sejtette, hogy szükségem lesz egy ilyenre. De a levél, a levélben az volt, hogy elbúcsúzik tőlem, és hogy ne féljek őt elengedni, mert nem várhatok rá örökre.- az anyám már éppen megszólalt volna, de én még nem fejeztem be a történetemet, így folytattam a beszédet- De ha ez mind nem lenne elég, akkor ma eljött hozzám Lewis Hamilton és Charles Leclerc, hoztak egy kiskutyát, Goldit, de Lewisnek el kellett mennie, így itt maradtam Charles-szal, aki kijelentette, hogy Lewis szeret engem, és Tristent is tudná úgy szeretni, ahogy azt Max tenné.- ismét az anyám szemébe néztem, aki a szokott tudás és nyugalom helyett, zavart és reménytelenséget tükrözött.