Számítottam rád...

2.

Arra keltem fel a kanapén, hogy valaki az arcomat simogatja. Nem tudom mikor aludhattam el, és azt sem, hogy ki lehet a látogatóm, de az biztos, hogy nagyon fel akar kelteni, mivel még mindig nem hagyta abba az arcom simogatását. Eltoltam az arcomtól a kezet, ami ezek után egy puha pokrócot terített rám, én pedig azt magamhoz szorítottam, majd ismét vissza aludtam, amit most hagyott nekem az ismeretlen idegen.

Amikor felkeltem már délután lehetett, hiszen a nap már teljesen megvilágította a szobát. Lassan nyitottam ki a szemem, majd óvatosan felültem, hiszen ez ilyen nagy pocakkal már nem megy ilyen könnyen.

- Segítsek?- csapja össze a könyvet a szobában tartózkodó személy majd azonnal elém lép, és kezét nyújtja, hogy biztonságosan fel tudjak ülni.

- Mit olvasol?- nézek fel rá, ő pedig leül elém a földre, majd maga elé veszi a könyvet.

- Valójában nem tudom, a címét nem olvastam el.- ránt vállat- De itt volt az asztalon amikor jöttem, így elkezdtem olvasni.- fordítja meg a könyvet, így jól látom annak borítóját, Fácángyilkosok, még akkor kezdem el a könyvet, amikor Monacoba érkeztünk Maxszel, de a verseny miatt nem tudtam befejezni, most pedig már nem is akarom, csak rá emlékeztetne, ő pedig mintha tudná mire gondolok letette a könyvet, és ismét rám figyelt- Nem írtál dél előtt, ezért jöttem át.

- Sajnálom, aludtam.- adtam magyarázatot arra, hogy nem jelentkeztem, habár lassan kezdem úgy érezni magam, mint egy tizenéves, akinek a szülei minden lépéséről tudni akarnak...

- Nem kell, tudom, végre kialudtad magad, aminek örülök, és látom végül ettél is, szóval ez a nap már jól kezdődik- mosolyog fel rám Lewis.

- Nagyon- dörzsölöm meg ismét a szememet, majd nyújtózkodom egyet, és a hűtőhöz sétálok, kiemelek onnan egy üveg vizet.

- Ne igyál hideget, megfázol.- lép elém a pilóta, majd visszateszi az üveget egy pultra, és összekeveri a hideg és meleg vizet egy pohárban, majd a kezembe adja azt.

- Csak egy valamit nem értek Lewis.

- Igen?- támaszkodik neki a pultnak a brit, és keresztbe font kezekkel figyel- És mi az?- vonja fel az egyik szemöldökét, én pedig kezdem zavarban érezni magam a bennem megfogalmazódott kérdés miatt, de attól még meg kell tudom rá a választ.

- Miért vagy te itt most velem, mármint nem rosszból, örülök neki, csak,- itt felnézek a pilótára, ő pedig még mindig engem figyel, felvont szemöldökk- csak nem értem, nem lenne kötelező, sőt.

- Ez nem a kötelezségről szól Sofi, én ezt akarom.- ránt vállat a pilóta, és ennyivel le is zárná a dolgot.

- De miért Lewis? Azt nem értem miért akarod?

- Egy belső hang, lelkiismeret vagy valami olyasmi,- ránt vállat a pilóta ismét nem tetszik neki ez a téma- mármint, ha van olyanom, mert az újságírók szerint, nincs, és nem is volt.

- Én nem újságíró vagyok- sétálok oda mellé, majd a poharamat a mosogatóba teszem, ő pedig minden mozdulatomat követi, majd ezek után az emelet felé kezdek sétálni, hiszen ma az orvosomhoz, kell mennem, így lassan ideje lenne elkezdem öltözködni, mikor pedig én kiérek a konyhából, Lewis is ellöki magát a pulttól és megáll a lépcső aljánál, és addig ott áll, amíg be nem lépek a hálószobába. Bármennyire is furcsán érzem magam a pilóta jelenléte miatt, azért jól esik, hogy nem kell egyedül lennem, ebben a hatalmas házban, a rengeteg sötét gondolatommal.

•

Háromnegyed órát töltöttem az emeleten, majd amikor ismét leértem a földszintre, Lewis már ismét a nappaliban volt kezében a reggel olvasott könyvvel.

- Tetszik?- dobom le a zakómat a vele szemben lévő fotel támlájára, majd egy, cipő kutatására indulok, amiben kényelmesen eltölthetem a napot.

- Nem rossz.

- Nem rossz? Nekem tetszett az eleje, az a tíz oldal amit elolvastam.

- Tíz oldal, te aztán megerőltetted magad kicsilány,- nevet fel- különben a  mai nap elején az arcod még nekem is jobban tetszett.- néz fel rám a könyv mögül, én pedig kíváncsian nézek rá a cipősszekrény ajtaja mögül, hiszen nem igazán értem mire akar jelenleg célozni- Akkor még nem akartad elrejteni azt, hogy sírtál.- borul ismét bele a könyvbe, én pedig megforgatom a szemem, és ismét a cipők közt kezdek el turkálni, amikor megtalálom a keresett balerina cipőt- Az nem szégyen ha sírtál Sofi, az csak azt jelenti, hogy vannak érzéseid, és nem félsz megmutatni őket.- beszél még mindig hozzám, de még mindig nem néz fel a könyvből, mintha Max ülne velem szemben, ő sem figyelt oda rám, amikor olyan dolgokról beszélt velem, ami szerinte aranyos, bájos és édes, szerintem azonban förtelmes, ő is utálta ha lenéztem vagy elítéltem magamat valami miatt- Hé Sof, itt vagy?- áll meg előttem Hamilton.

- Mi?- kapom fel rá a fejemet, hiszen semmit nem hallottam abból amit mondott, de még csak azt sem, amikor odasétált elém.

- Azt kérdeztem hová kell menned és hányra.- nyújtja felém a kezét, hogy felsegítsen, én pedig elfogadom azt.

- Az orvosomhoz és négyre.- bólint, majd visszafordul a nappaliba, és a könyvet magához véve elindul kifelé.

- Akkor elviszlek.- veszi fel az autókulcsokat a komódról, majd kinyitja a bejárati ajtót, és megáll mellette.

- Köszi- bólintok, és a dolgaimat összeszedve kilépek az ajtón, majd a pilóta is követ engem, és az autója ajtaját is kinyitja nekem.

A kórházig vezető úton egyikünk sem szólt egy szót sem. Az a tíz perc alatt próbáltam felkészülni arra, hogy az ultrahang után Maxhez fogok bemenni, de ő még mindig alszik, és semmit sem vesz észre abból, hogy én ott vagyok nála.

- Köszönöm a fuvart- nézek ki az ablakon, hiszen már megállt a Mercedes.

- Nagyon szívesen,- mosolyog rám a brit- megleszel egyedül, vagy menjek be veled?

- Innen már meg leszek.

- Rendben van, de ha kell valami, akkor csak szólj nyugodtan még mindig áll a múltkori.

- Köszönöm.- mosolygok rá a pilótára, majd kinyitom az ajtót, és kilépek azon, de amikor a pilóta indította volna be a motort, mégis visszaültem az autóba, Lewis pedig furcsán nézett rám, de nem kérdezett semmit- Szerinted felébred valaha?- nézek rá reménykedve, ő pedig lecsapta a fejét.

- Nem tudom Sofi, ha tudnám elmondanám, de nem tudom.- ingatja lassan a fejét.

- Bejönnél velem?

- Szeretnéd?- néz rám, én pedig bólintok, így kihúzza a kulcsot az autóból, majd velem együtt kiszáll.

- Azóta alakult ki egy ennyire jó és rugalmas kapcsolatom Lewisszel.- iszok bele a kávémba, majd az asztalra teszem azt, és a velem szemben ülő lányra nézek, aki mögött ott egy kép a brit pilótáról és Tristenről, amikor ő még pici volt.

- És ez ezek szerint nem is változott azóta?

- Nem, sőt ahogy látod csak javult. Sokkal besőségesebb és erősebb lett, ha ő akkor nem lett volna, akkor egy idő után megbolondulok, a saját gondolataimtól, de ott volt, támaszkodhattam rá, úgy ahogy azóta is bármikor.

•🦋•