Számítottam rád...

22.

Amikor felhívtam az anyámat, hogy esküvőt kell szerveznie, azonnal ki tudott volna ugrani a bőréből, ugyan csak ez volt Sophie-val, Vickel és Miaval is. Valamit Max szurkolói is azonnal tudni akartak mindent az eljegyzésről és az esküvőről, amikor a pilóta elejtett egy véletlen kijelentést az esküvőnkről, ami egy hét múlva lesz esedékes, pedig még csak egy hónapja jegyzett el a pilóta. Azóta Max kerülte az összes médiával kapcsolatos dolgot, és a social médiát is, és mivel szinte semmi dolgunk nem volt az eküvővel kapcsolatban, így azt az utasítást kaptuk, hogy töltsünk együtt hármasban minél több időt, ezt pedig Max úgy értelmezte, hogy elutazunk Franciaországba.

- Komolyan? Te még ilyenkor is csak úgy tudsz lazítani, hogy rengeteg pénzt költesz?- nézek a pilótára, amikor belépek mögötte a hotelszobába Tristennel a kezemben, Max pedig csak vállat ránt.

- Csak mert megérdemled,- fogja meg csípőm két oldalát, majd egy lágy csókot nyom a számra- és sajnos az esküvő után nem igazán lesz időnk nászútra menni.- zárja szorosan össze szemeit, mintha azt várná, hogy most leharapom a fejét.

- Nem is kell, csak legyünk együtt, majd elmegyünk veled a futamra.- vezetem szabad kezemet nyakára mosolyogva.

- Nem haragszol?- nyitja ki a szemeit.

- Hát tudok én rád haragudni Max?- nevetem el magam.

- Szerencsére nem.- nyomja ajkait ismét enyémekhez.

•

- Hová megyünk?- nézek kérdőn a pilótára, aki a babakocsit tolja maga előtt, szemét pedig egy napszemüveg takarta el, úgy nézett le rám.

- Túl kíváncsi vagy szívem.- karolt át, és úgy sétált velem tovább valahol a párizsi utcák zsongásában.

- Nem is vagyok kíváncsi.- húzom fel az orromat durcásan kezeimet pedig összefonom melleim alatt, a holland pedig nevetni kezd ezen a tettemen.

- Kis pukkancs.- nyom egy puszit fejem búbjára, Tristen pedig kifelé kapipál a kocsiból, így előre hajolok, és kiveszem onnan- Nem is csodálom, hogy annyiszor felkel éjszaka, felszoktatod.- forgatja a szemét a pilóta.

- Csak irigy vagy, mert neked így már nincs hely.- nézek fel rá vigyorogva.

- Igen mert ez a kis pocaklakó kitúrt a bérelt páholyos helyemről.- csikizi meg a pici hasát, aki nevetni kezd.

- Na de Verstappen!- csapok a karjára, ő pedig csak nevetve halad tovább engem átkarolva és maga előtt tolva az üres babakocsit.

Lassan sétálunk az utcákon, mintha egy normális átlag család lennénk, problémák nélkül, ezt csak az cáfolja meg, hogy minden második ember megbámul bennünket, a bátrabbak pedig oda is jönnek, Max kedves velük, ők pedig rettentően aranyosak velünk. Érdeklődnek, kíváncsiak, barátságosak, és mindegyikük felettébb kedves Tristennel.

- Itt vagyunk.- jelenti ki Max az egyik utca sarkon, azonban én szétnézve nem látok semmit.

- Az jó, de mégis hol?- emelem rá tekintetemet, ő pedig csak elneveti magát, és lefordul a következő utcába.

- Itt.- mutat maga elé, amikor megáll.

- A Louvre?- nézek a pilótára csillogó szemekkel, ő pedig boldogan bólint.

- Egyszer mondtad, hogy még nem voltál itt, de el szeretnél jönni majd egyszer. Hát az most van.- von vállát nekem pedig leesik az állam.

- De hiszen az csak egy fél mondat volt.

- Az nem számít.- húz magához, majd homlokon csókol.

•

- Milyen nagy ez a múzeum?- nyafog mellettem Max, mint egy nagy gyerek, csak az bizonyította, hogy már nem az, hogy kisbabánk ott csücsül a kezei közt.