Bébiszitter? Na azt már nem!

33.

-Basszus csajszi! Ha így folytatod, elárasztod a sulit!-támaszkodott a mellettem lévő könyvesszekrényre Brian.-Mi történt?
Elmeséltem neki a történteket, eközben pedig a vigyora egyre komorabb és komolyabb arckifejezésbe váltott át.
-Azt mondod Nathan szerelmes?-bámult egyenesen előre a nyakláncomra.
-Igen.
-Nehéz ezt elhinni. White minden csak nem az a típus.
-Min gondolkozol?
-Van egy elméletem. De még nem vagyok benne biztos.
Majd felállt és elhagyta a helyiséget.
Én is megindultam órára és akaratom ellenére is sikerült belebotlanom Emilyékbe.
-Halloood! Miért kerülsz minket?-állt meg előttem dühösen a barátnőm.
-Sajnálom de most nem akarok senkivel beszélni. Magányra vágyom. Ne haragudjatok!-próbáltam őket kikerülni lehajtott fejjel. De a lány utamat állta.
-Akkor sem csinálhatod meg ezt velünk, hogy míg mi aggódunk, addig szóba se állsz velünk! Meg mi ez a haj váltogatás? Az eltűnésed is magyarázatra vár!-vágta hozzám a szavakat élesen Arthur.
-Tudom, sajnálom! Emily áll még a mai ruha próbánk? Akkor válaszolok a kérdéseitekre, ha gondoljátok. Addig meg összeszedem magam.
A lány nagyot sóhajtott.
-Persze hogy áll.-nézett rám szomorúan.-Miért nem hagyod, hogy segítsünk?
-Mert túl gyorsan változnak az események. Hosszú lenne mindent elmesélni minden nap végén. Ráadásul még én se értek igazán mindent.
-Erre van egy gyógyír! Átjárunk hozzád!-vigyorodott el Arty.
-De nem az én drámás életemmel kéne foglalkoznotok!
-Ugyan már szívem! A mi életünk olyan, mint Sofia nénikémmel lekvárt főzni!
-Ecet szagú?-nevettem el magam.
-Bingó! Várj! Mii??!! Nem! Unalmas!
-Akkor a hajad jobb példa lett volna!-kuncogott Emily.
-Kac kac! Nagyon vicces!
-Komolyan! Menj el fodrászhoz!-szálltam be a heccelésbe.
-Jó! A lényeg, hogy a te szappanoperáid visznek bele izgalmat!-ölelt meg a fiú nevetve.

Az órák véget értek, mi pedig megindultunk a ruhaszalonba. Válogattunk a szebbnél szebb ruhák között, míg megakadt a szemem egy gyönyörű halvány kék darabon.

-Uuu Na ez kell neked!-visítozott Emily.
Az öltöztető rám segítette a pihe-puha, könnyed anyagot, majd miután megbizonyosodtunk, hogy jó rám, kifizettük és hazavittük. Ez az idő bőven elég is volt, hogy kitárgyaljuk az elmúlt napok eseményeit. Emily teljesen kibukott a beszélgetés során, míg Arthur gyanús módon, csak mélyekett hümmögött és nagyokat hallgatott.

A napok csak teltek, minden csöndes volt és esemény mentes. Igyekeztem a fájdalmaimat a tanulásba ölni, amit segített az, hogy Nathan is bezárkózott a szobájába és nem igen láttam. A bál előtti nap reggelén, már majd meg vesztem az izgalomtól, ami a nap további részében sem enyhült. Suhantam le a konyhába, dübörögve egyet White ajtaján és vártam a dühös órdítást, de meglepő módon a fiú a pulttól integetett felém.
-Pálinkásat!-mosolyogtam rá izgatottan.
-Neked is!- az ő szemei viszont szomorúságot sugároztak.-Mitől vagy ilyen nagyon vidám? Olyan vagy mint egy kibaszott gumilabda!
-Holnap bál!-ugrándoztam a vízforralóhoz.
-És? Elhívott a lovagod?
Megállt a filter a kezemben. Fél perc csönd után lehajtott fejjel álltam és vártam, hogy elsüllyedjek szégyenemben.
Épp felállni készült, amikor vissza kérdeztem.
-Mert te a kis hercegnőddel mész?
Lassan felém sétált és megtámaszkodott mellettem.
-Úgy nézek ki?
-Felkérted egyáltalán?
-Mondtam, hogy egyszer megpróbáltam, de nem igazán akart bele menni.
-Most akkor mi lesz? Nem jössz?
-Nem szeretnék.
-De...
-Igen?-nézett rám felvont szemöldökkel.
-Mindegy semmi.
-De mondjad!
-Hagyjuk.-majd beleöntöttem a teám az egyik termoszba és vissza mentem készülődni.
A nap idegeskedéssel és rohanással telt. A bál szervezésének utolsó simításai folytak.
Épp a tanáriba siettem, mikor beleütköztem Nathanbe.
-Hóhó hova sietsz ennyire??
-Ohh bocsii! A tanáraiba. Tudod holnap bál.
-Értem. Mikor végzel? Csak mert mint tudod én még maradok havat lapátolni.-majd megakadt a szemem a karomban pihenő dossziékon.-Ahogy elnézem te se jutsz sötétedés előtt haza.
-Jól látod.
-Megvárjalak?
Nagyon örültem, hogy felajánlotta, de tudtam, hogy később végzek, ezért vissza kellett utasítsam.
-Ne ne! Én még maradok. Ne várj rám. Menj haza pihenni! De köszi!-siettem tovább.
Miután végeztem, elkapott a vágy, hogy Nathannel legyek. Kicsit reménykedtem is, hogy még sem hallgatott rám, de ahogy kiértem a kapun világossá vált, hogy hülyeség volt ezt remélni.
Hatalmas havazás és szél nehezítette a közlekedést és a város teljesen bedugult, így kénytelen voltam gyalogolni.
Épp az egyik kicsit kivilágítattlanabb, sikátoros utcára fordultam be, mikor hátulról valaki befogta a számat és behúzott az egyik sikátorba.
Nagyon megijedtem és először próbáltam volna rúgkapálni, de egy mély kellemes hang a fülembe suttogott.
-Ss!! Maradj már!
A hangjáról szinte biztos voltam az alak kilétében, a vadító, fűszeres illata, pedig be is biztosította a sejtéseim.
A mellkasához szorított, a falhoz lapultunk és hallgatásra intett.
-Hova tűnhetett??-kiabált egy ismerős hang a sikátor bejárata mellett.-Te balfácán! Nem azt mondtad, hogy erre láttad??!!
-Eskü haver az előbb még itt volt!
-Menjünk tovább! Itt kell lennie valahol!
A lépték távolodásával fellélegeztünk.
A fiú szorosan magához szorított és nem engedett.
-Honnan tudtad?
-Ki hallgattam egy beszélgetésüket a találkozásunk után. Féltettelek!
Csöndben vissza öleltem, mire a nyakamba temette az arcát.
-Kik voltak ezek?
-A kis kedvenc zöldséghajú haverod bandája. Rád vadászik.
-Jézusom! Már csak ez hiányzott!
-Gyere! Van egy ismerősöm a közelbeb. Ott talán biztonságosabb.
-De be van állva a közlekedés.
-Még mindig jobb későn érni haza, mint hogy ezek a vadbarmok megtaláljanak nem?-nyújtotta a karját.
-Legyen.-fogtam meg a kezét.
Osonva kivezetett és egy zebra után mar kézenfogva futottunk, merre mondta.
-Itt is vagyunk!-állt meg lihegve egy tízemeletes panel előtt. Beütötte a kapukódot, majd betolt az ajtón.
-Hol vagyunk Nathan?! Honnan tudtad a barátod kódját?
-Ne kérdezősködj annyit csak menj!-majd a 3.-on betolt egy kis kulcs kotorászás után betolt az egyik ajtón.
A lakás gazdátlan és sötét volt.
-Hol vagyunk?-fagyott meg bennem a vér.