Jᴀ́ᴛsᴢᴍᴀ ʲᵉⁿˡⁱˢᵃ ✔︎

01 - Megbízás

Bérgyilkos családba születni, majd a céget tovább vinni s tisztességesen véghez vinni mindent, kissé bonyolultan hangzik.

A két leghíresebb s legjobb bérgyilkos lányai sem gondolták máshogy. Viszont eleget téve apjaik kéréseinek keményen dolgoztak azért, hogy sikeresen tovább vigyék azt, mit őseik felépítettek.

Mivel az apa helyét fiú gyermeknek kéne átvennie, így a két lány különleges képzést kapott, hogy erejük, ügyességük s fürgeségük vetekedjen egy fiúéval. Ez pedig sikeresen be is vált, sőt, talán még profibbak is lettek.

Ám, valamivel nem számolt senki. Olyas valami bukkant fel, mire még gondolni se gondoltak volna.

"Háborúban és szerelemben minden ér"... Csakhogy ezúttal mind a két opció szerepet játszott.

A szerelmesek háborúztak egymással, szerelmüket pedig nem akarták a másik tudtára adni, mert tudták, hogy ha ez kiderül, akkor abból hatalmas gond származhat. Ezért némán s szenvedve küzdöttek a közös célpont haláláért.

De ebböl az egész ügyből elég érdekes helyzetek születtek végül...

*Jennie szemszöge*

Unottan pillantottam telefonom kijelzőjének a felső sarkában, majd hunyorogva próbáltam leolvasni az ott mutatott időt.

Egy sóhaj kíséretében fordultam át hátamra miután sikeresen leolvastam a pontos időt, majd telefonomat eldobtam az ágyam másik felébe, végül pedig megragadtam kedvenc párnámat s azt kezdtem el szorongatni.

Mit kéne csinálnom?

Nem is igazán akartam belefolyni apám ügyeibe... Mégis itt vagyok, mint következő generáció.

Szívesebben élnék egy nyugodt életet, mint például Jisoo. Mindig azt csinál amit szeretne és nagy valószínűséggel az ő kezére nem fog vér tapadni.

Emberi életek lesznek a kezembe... De... Én nem akarok bántani senkit...

Vettem egy mély levegőt, majd a kezemben lévő párnát rányomtam az arcomra.

- Miért?! -kiáltottam bele az anyagba, mivel nem akartam, hogy bárki is meghallja szenvedésem.

Legszívesebben elmenekülnék innen. Jó messzire. Ahol még apám se találna meg, ahol nyugtom lenne s békésen élhetnék, boldogságban.

Kár, hogy a vágyaim ebben az életben nem játszhatnak szerepet.

Talán, majd egy másik életben... -vettem el arcom elől a párnát, majd tekintetemmel a felettem lévő, fehér plafont kezdtem el vizsgálni. - Egy olyan életben ahol, majd azt tehetek amit szeretnék, és úgy irányítom az életemet ahogyan én azt akarom, és nem leszek hozzá láncolva semmilyen feladathoz...

Szomorkásan fordultam át oldalamra, majd az ágyammal szemben lévő ablakra pillantottam.

A nyári nap sugarai kíméletlenül hatoltak át az ablak üvegén s a félig lehúzott redőny rácsain, egyenesen a lábamra, mi addigra már teljesen átmelegedett, így kissé feljebb húztam őket.

Az ablakom előtt lévő fán, minek pár vastagabb ága majdnem hozzáért házunk oldalához, fáradt madarak pihentek meg, majd miután úgy döntöttek társaikkal, hogy ideje tovább állni, szárnyat bontottak s már tova is reppentek.

Milyen jó nektek, madaraknak.

Igaz, hogy az életetek órája hamarabb kong mint a mienk, de.. világot láthattok, oda repültök ahová csak akartok.