Jᴀ́ᴛsᴢᴍᴀ ʲᵉⁿˡⁱˢᵃ ✔︎

Epilógus - Végzetes lövés?

Egészen Chaeyoungék házáig követtem apámat, majd amint elérte azt a sövényfalat amint én beosontam, megtorpant, s tekintetét körbevezette.

Tette miatt gyorsan viszább húzódtam az utcába vezető kanyarba, majd pár másodperc elteltét követően ismét kiljebb hajoltam, s körbevezettem tekintetemet a környéken.

Sehol nem volt senki, de még édesapámat is szemelől tévesztettem.

Francba...

Idegesen léptem ki a rejtekhelyemről, majd sietősem megindultam az említett ház irányába, végül amint én is elértem a sövényfalat, már be is másztam a jól ismert "bejáraton".

- Merre lehetsz?... -kezdtem el körbevezetni szemeimet a sötét udvaron.

Nem kellett sokáig keresnem a férfit.
Ugyan ott bújt el ahol én, még akkor amikor Jennie rámbukkant.
Mozdulatlanul guggolt a fa rejtekében, majd bármiféle jel adása nélkül indult meg a ház irányába.

Hogy lehet ennyire kiszámíthatatlan..?

Berogyasztott térdekkel lopakodtam a férfi után, ám mire elértem a ház sarkához, annak reményében, hogy ott lesz és megállíthatom, addigra ő már Chaeyoung erkélyének szélén állt.

Fekete kesztyűvel borított kezét bevezette a rajta lévő bőrkabátjának belsejébe, majd lassan előhúzott onnan egy pisztolyt.

Na nem.. Nem- nem- nem.

Hirtelen felpattantam a kissé nedves fűről, majd odasiettem az erkélyre vezető oszlopokhoz, s minden erőmmel belekapaszkodtam a betonba, majd megpróbáltam magam felküzdeni, egészen az erkély pereméig.

- Állj! -mondtam halkan, hátha meghallja a férfi, de nem így történt.

Így már biztos voltam abban, hogy bement a lány szobájába.

Nem ölheti meg.

Vakon, és minden mászás általi fájdalmat leküzdve másztam tovább.
Egyik kezemet a másik után raktam, lábaimmal pedig megpróbáltam minden kapaszkodásnál egy biztos támaszpontot keresni.

Miután sikeresen felküzdöttem magam az erkélyre, vettem egy nagy levegőt, majd gyorsan kihúztam a nadrágom derekához rejtett pisztolyomat.

Habozás nélkül rontottam be Chaeyoung szobájába, majd fegyveremet egyenesen a lány ágya mellett álló férfira szegeztem.

- Állj arrébb! -szóltam rá az említett alakra.

Testtartásán látszódott, hogy meglepődött a hangom hallatán, viszont nem fordult felém. Ugyan úgy állt mint eddig, pisztolyát az ágyban fekvő lány felé fordítva.

- Nem hallottad?! -kezdtem el hangoskodni, mire az ágyban fekvő mocorogni kezdett. - Állj. Arrébb. -ismételtem el magam egy fokkal hangosabban, mire már Chaeyoung is felriadt.

- Mi a..?! -folytatta volna, ám amint meglátta a neki szegezett pisztolyt, teljesen elnémult, tekintete pedig köztem, s az mellette álló közt cikázott.

- Minek jöttél te ide, mi?! -mordult fel, majd lassan felém fordult miközben a kezében lévő gyilkos fegyvert leeresztette maga mellé. - Nem hívott senki. Főleg nem én. -vezette rám szikrákat szóró tekintetét. - Elvesztettem a bizalmam irántad.. Most is csak véded. -mutatott egy pillanat erejéig a mögötte lévő lányra, ki ennek hatására összerezzent.

- Mert nem ő tehet róla, hogy az apja ilyen ügyekbe keveredett. -érveltem. - Senkinek nem kell meghalnia, főleg nem neki.

- Nem tudsz te erről az életről semmit! -vágta hozzám ideges szavait. - Nem is értem, hogy hogyan gondoltam azt, hogy rád bízom a vezetést.. -mérgelődött tovább, majd kinyújtotta azt a kezét amiben a pisztolya volt, s Chaeyoung felé tartotta azt, ismét.