Jᴀ́ᴛsᴢᴍᴀ ʲᵉⁿˡⁱˢᵃ ✔︎

07 - Zöld szempár

Miután bekanyarodtam a megfelelő utcába, megtorpantam, tekintetemet pedig alaposan körbevezettem a környéken.

Sehol senki... -állapítottam meg magamban.

Bár ki is sétálgatna csak úgy ilyen későn?!

Egy nagyobb sóhajt követően lassan megindultam előre, majd miután elértem egy olyan házhoz minek a kerítése beton alapon állt, ismét megálltam, majd egy kis habozás után lassan leültem a hideg betonra.

Kezeim segítségével megtámaszkodtam a térdeimen, majd felemeltem a fejemet, s egyenesen az előttem lévő házra pillantottam.

Chaeyoung...

Nem is gondolnád, hogy csupán pár méterre van tőled a gyilkosod.

Nem sejtesz semmit, csak békésen járod az álmok világát, azt remélve, hogy reggel felébredsz s újból egy csodás napod veszi kezdetét...

Pár másodperc múlva hirtelen egy halkabb nyávogást hallottam meg magam mellől, így gyorsan a hang irányába fordultam.

Egy hófehér bundáju macska állt mellettem a beton alapon. Zöld szemei szinte világítottam az éjszaka sötétjébe.

- Mit szeretnél cicus? -jelent meg arcomon egy halvány mosoly, majd felemeltem a hozzá közelebb eső kezemet s elkezdtem felé irányítani.

Nem is kellett több az állatnak, lehunyta szemeit, majd belesimult tenyerembe s hangos dorombolásba kezdett. Lassan végig húztam ujjaimat puha szőrén, ám még mielőtt ismét megtehettem volna ezt, a macska leugrott, majd lábaimhoz kezdett el dörgölőzni.

- Sajnálom kisöreg, de nekem most már itt az ideje mennem. -mondtam halkan, majd lassan felkeltem a kerítéstől s leguggoltam az állathoz. - Neked is itt az ideje hazamenned. -vakargattam meg füle tövét.

- Neked is haza kellene menned... Nem pedig egy ártatlan lélekhez. -hallottam meg egy hangot, mit nem ismerek olyan régóta, ám bárhol felismerném.

J-Jennie...?!

Amilyen gyorsan csak tudtam végig vezettem a tekintetemet magam körül, ám nem láttam senkit a közelben, pláne nem Jenniet.

Kezdek megőrülni, vagy mi történik?

- Haza kell menned. -szólalt meg ismét Jennie hangja.

Ismét körbe néztem, de tapasztalataim nem változtak. Sehol sem volt senki. Egy kis habozás után ránéztem a mellettem lévő cicára, ki teljesen nyugodtan ült a járdán.

- Te is hallottad...?! -kérdeztem tőle, mintha értené azt amit mondok.

Ám az állat szavak nélkül is a tudtomra adta azt, hogy pontosan érti amit mondok, sőt, valószínűleg ő is hallotta azt amit én, ugyanis elvette rólam a tekintetét s egyenesen az út túloldalán lévő házra pillantott, majd pár másodperc múlva vissza, rám.

Egyenesen a szemeimbe nézett, tekintetében pedig felleltem az értelmet.

Nem egy átlagos macska vagy, az biztos.

Éppen hogy csak végére értem a gondolatomnak, az állat már fogai segítségével meg is ragadtam a felsőm ujját, majd húzni kezdett.

- Hé! Mit csinálsz? -húztam vissza karom, minek hatására az élőlény elengedte ruhámat s felborzolta szőrét.

Lassan s kissé félve az irányába nyúltám, de ennek hatására ő csak fújt egy nagyot, majd amilyen gyorsan csak tudott megfordult s rohanni kezdett.