A MAFFIA MarkábaN

|4.Fᴇᴊᴇᴢᴇᴛ|

Az életét adta volna a családjáért.
Sőt, még a testét is tálcán kínálta fel neki.

A családom háza ajtajánál áltam,és szerettem volna kopogtattni,de a kezeim megáltak az ajtó előt pár centire. Maximo figyeltett engem,és ha most belépek ezen az ajtón,többé nincs vissza út. Ma este oda kell adnom magam neki. De ha nem is lépném át a szüleim háza küszöbét,akkoris az övé lennénk. Mert ő egy Maffia,és amit akar azt mindíg megszerzi. Igazából nincs is választási lehetőségem. Le törőltem az apró kigördűlt köny cseppem,és be kopogtam. Az ajtó nyillot,és a kis húgom Miranda kukucskált ki az ajtó mögűl. Mikor meg látot,az ajtót ki tárta és mosolyogva ugrott az ölembe. Fel emeltem őt,ő pedig a kis kezeivel átkarolta a nyakamat és szorosan csimpaszkodot bennem. Mikor a lábaira állítottam,csillogó szemekkel nézet rám.

- Én tudtam hogy vissza jösz hozzánk - ugrándozott boldogan.

- Hát persze hogy vissza jöttem - le gugoltam elé,és megsimítottam a szőke hatincsét ő pedig egy aranyos cuppanós puszit nyomot az arcomra.

- Gyere Valentina - meg fogta a kezem, és el kezdet a házba húzni.

- Várj Miranda - állítottam meg -Anya nem tudja hogy itt vagyok. Mit szólnál hozzá ha csendben meglepnénk. Hm?- kérdeztem.

- Oké. De akkor maradjunk csöndben - rakta kis újját a szája elé.

Lassú léptekkel sétáltunk be a házba,Mirinda pedig annyira halkan csukta be maga után az ajtót,hogy csak mosolyogni tudtam.

- Miranda hol vagy kincsem? - hallotam meg anyukám kedves hangját. A szívem nagyot dobbant,és fogalmam sem volt hogy fogom ezt megmagyarázni nekik.

- Itt vagyok anya. És hoztam neked valakit - kiáltotta oda boldogan.

- Mégis kit? - kérdezte Anya. Megáltunk a régi szobámnál,az ajtó pedig résnyire nyitva volt. Anya éppen az ágyamat ágyazta meg,a lepedőket pedig kirázta. Háttal ált nekem,a keze pedig meg akadt az imádott szív alakú párnámon. Még tőle kaptam,és anélkűl egészen kicsi korom óta sosem tudtam el aludni.

- Őtt - válaszolta Miranda,mi pedig beléptünk.

- Anya - szólaltam meg halkan. A keze meg ált a párnámat szorongatva,és csak pár másodperc után fordúlt meg. Az arca meg tőrt volt,és szomorú.
Alvatlannak és elfáradtnak tűnt. A régi mosolygó és vidám arcának,amire emlékeztem,hűlt helye volt.

- Valentina - ejtette ki a szavakat.

- Én vagyok az Anyu - mondtam,és tettem egy lépést felé.

- Ez hogy lehetséges? Te élsz? - mutatott felém,a kezei közben remegtek.

- Élek - válaszoltam.

- Te jóságos ég - a hangja el csuklott,és szinte egyszre rohantunk egymás karjaiba. Szorosan ölelt,és puszikkal lepte el az arcom. A homlokat,és a fejem búbját.

- Nem haltál meg - mondta mikor el váltunk,és a fejemet a kezei közzé fogva simított végig a hajamon.-Én már azt hittem..Már azt hittem hogy -a könnyei hullani kezdtek,és kitőrt belőle a hangos zokogása.

- Az még túl korán lenne - próbáltam csitítani. Rosz volt őt így látni.

- Aaa - meg törőlte a szemeit,én pedig tudtam,hogy most jön az a rész,amikor be kell számolnom arról,hová tűntem el hónapja - Most szépen el mondod hol voltál eddig - nézet rám komolyan.A szemeibe néztem,és jeleztem hogy Miranda ott ál mögöttünk.

- Nem lehetne ezt talán későb - néztem rá.

- De kislányom..

- Anya kérlek - erőlködtem - Ígerem el mondok mindent,de majd későb, rendben?