A MAFFIA MarkábaN

|21.Fᴇᴊᴇᴢᴇᴛ|

Valjuk be.
Az életem lassan csak arról szól,hogy valaki folyton elrabol.
Meg zsaról,és választás elé állít. Egyettlen egy kérdésem van.

Miért?
Kinek átottam én? Miért kell egyfolytában átélnem egymás után ugyan azt? Mintha az univerzim is ezt akarná.Azt hogy szendvedjek. Pontosan akkor,mikor végre minden rendbe jönne körülöttem. Valaminek mindíg tőrténnie kell,csak hogy felboríthassa az életemet ami már amúgyis romokban hever.

Össze húzott szemekkel,és nyöszörögve tértem magamhoz.Pislákolva tértek szemeim vissza a napvilágba.Egy matracon fekhettem,aminek szaga ocsmányúl büdüs volt.A fejem egy részen sajgot az ütéstől,amit a velem szemben lévő személy okozhatott.Biztos voltam benne.Fekete íriszeivel engem bámult,közel űlt hozzám.Amint realizáltam a helyzetet,gyorsan fel akartam tápaszkodni és elmenekűlni. De a bilincsek a kezemen,amikkel az ágyhoz voltam szögezve,nem engedtek.Sőt,csak fájdalmasan mélyedt a húsomba a vastag fém.Reményveszettűl hunytam le a szemem,aztán felé pillantottam.

- Kár a gőzért kis csillag.-mély hangja,csak még rémisztőbb volt mint a gonosz,és sötét kisugárzása.-Nem kapsz hozzájuk kulcsot-ingatta a fejét szórakozottan.

- Ki vagy te?-dörrentem rá hírtelen.Eggyáltalán nem féltem.Életem második el rablásan vettem részt.Mégis mitől kellet volna félnem?-Hol van a húgom te szemét.-vicsorogtam.

A szemembe nézve nyúlt a zsebébe,a szája szélén mosoly bújkált.

- Erre érted?-mutatta fel a mobilján a húgom fotóját.- Igazán cuki-bólintott szórakozatton.Nagy szemekkel néztem a kishúgom képét,amit még SMS-ben kaptam,és meg fordúlt a fejemben hogy már rég halott.

- Meg halt?-pislogtam nagyokat.A számat résnyire kinyitottam,és rettegtem a választól.

Először csak nézet rám,miközben elrakta a mobilt,majd halkan fel nevetett.

- Nem bántok gyerekeket.Csak a tervhez kellet-nézet le rám.- Nem is gondoltam volna hogy majd ilyen könnyen megy-pillantott oldalra egy pillanatra.- De te-mondta.- Te bugyuta kislány létedre máris rohantál a testvéred után,amit igazán becsülök-kacsintott. Lassan fel ált,én pedig szemügyre vettem a helyiséget.Egy el hagyatott helyen lehettem.Egy kibaszott le ömlött mocsokságtól hervadó falak között, valami kis szobában.Jobra volt egy le tőrt mozsdó,a főldön üveg cserepek,a falakon pedig flakonokkal írások. De több semmi.- Lőttem róla neked eggy jó kis képet,te pedig be vetted a csalit.-szólalt meg újra,közel álva a piszkos matrachoz.

- Mért hoztál ide? Hol vagyok?- kiáltottam fel dühtől remegő hangon.

- Ó,ott ahol nem talál rád senki-válaszolta.- Ja, és ne aggódj,nemsokára kezdődik a buli. Aztán mindent meg tudsz-lassan hátat fordított nekem,és a bal oldali rozoga ajtót ki nyitotta,aztán kilépet. De persze hogy hallotam amint a zár kattan.Körűlnéztem,de még egy ablakkal sem volt szerencsém találkozni.Nem tudtam hány óra van.Mióta vagyok itt,hol és míért.Csak azt tudtam hogy nincs menekülési lehetőségem. Szomjas voltam,éhes,és zavarodott.Órákig csak bámultam az undorító környezetet,nagyokat pislogva,míg lassan elhomályosúlt a látásom.

Maximoval álmodtam.Vele,a szerelmemmel. Boldogok voltunk. Nevettünk,szerettük egymást,úgy igazán. Nem hittem volna,hogy eggyszer majd engem is teljes valóban elér az érzés,amit szerelemnek neveznek. Nem gondoltam volna hogy szerelembe esem.Nem hittem abban,hogy eggy szív,képes csak azért az eggyetlen személyért dobogni. És ez nem csak az álmomban tőrtént így. Mert ez a valóságban is így volt. Talán pontosan ez az őrűlt,mégis csodás érzés adott nekem erőt,amikor ismét magamhoz tértem.