A MAFFIA MarkábaN

|26.Fᴇᴊᴇᴢᴇᴛ|

Egy szerelmes szív,
mindíg küzd a másik feléért.

Neki dőltem a korház folyosó falainak,és a fejemet fogva csúsztam le a fal mentén. Miután Maximot be tolták a műtőbe,én lelkileg teljesen össze tőrtem. Még mindíg magam előtt láttam a véres,és erőtlen testét. Eggyszerűen nem tudtam el hinni azt,ami egy fél órával ezelőtt történt. Hisz eddig olyan jól el voltunk. Az utóbbi hetek voltak életem legszebb napjai. Persze kivétel az,amikor majdnem élve fel gyújtott az a szemét. De a többi el mondhatatlanúl győnyőrű szakasza az életemnek. És ha most elveszítem őt, az teljesen magam alá fog rántani.

Csak potyogtak,és potyogtak a könnyeim. Meggállás nélkül. Fel húztam a lábaimat,és átkaroltam azokat miközben a fejemet le hajtottam. Talán jobb is volt hogy a padlón zokogtam. Úgy éreztem hogy a történtek után,menten elájulok. A fejem zúgott,a végtagjaim el zsibbadtak. De az volt a legrosszabb az egészben,hogy a pia hatása még mindíg csőrgedezett az ereimben. Nem mondtam volna magam részegnek,de józannak sem.

Fel emeltem a fejem,mert bal oldalról lépteket hallottam. Amint meg pillantottam a fehér köpenybe bújt férfit,fel pattantam,és megáltam előtte.

- Doktor úr.-ejtettem ki a szavakat.- Kérem,mondja hamar. Ugye jólvan?- néztem a szemébe fátyolos tekintettel.

A férfi,aki nem lehetet több harmincnál,először csak furcsán méregetett,majd végre meg szólalt.

- Maga az eggyik hozzá tartozója? Esetleg a húga?-tette még hozzá homlok ráncolva.

- Nem- válaszoltam gyorsan,a fejem csóválva.- A barátnője.- mondtam,mire ő bólintott.- De kérem mondja már hogy van.- tértem vissza azonnal. Még levegőt is elfelejtettem venni,ahogyan arra vártam hogy végre meg tudjam mi van a szerelmemel. Tudni akartam,hogy épségben van e.

- A gólyó csak pár mm-rel kerűlte a sebesűlt aortáját.- kezdett bele,mire a pupilláim tágra nyíltak,a kezeim pedig reszkedtek. -De ne aggódjon,a golyót sikeresen el távolítottuk.-folytatta.- Nagy szerencséjük hogy időben hozták őt be. -bólintott.

Talán életemben nem voltam még olyan boldog,és hálás mint akkor.

- Istenem köszönöm-tettem a tenyerem megkönnyebbűlten a szivemre.- Köszönöm.-ismételten el immár magamban.

Apró mosolyra húzta a száját.

- A barátja nagyon erős férfi. Látszik hogy küzd az életérért.-jegyezte meg.

- Igen,nagyon erős- értettem eggyet a könnyeim törőlgetve.

- Á,egyépként javasolnám hogy értesítse valamelyik hozzátartozóját kérem.

- De neki... Neki már nincsenek szülei.-kaptam fel rá a fejem.- Vagyis vannak de,azok nem az igaziak. És nem hiszem hogy tudnám őket értesíteni.-tettem a tarkómra az eggyik kezem,úgy motyogtam el.

A férfi hírtelen a levegő szippantott,és a hamlokát ráncolta.

- Ön részeg kisaszony?-tette fel a kérdést,mire egy pillanatra le hunytam a szemem. Basszus. Így tuti be sem engednek hozzá.

- Nem..csak egy kicsit- hebegtem. Eggyáltalán mi a szar köze van hozzá hogy igen vagy nem?

- Hisz bűzlik az italtól- fonta keresztbe a karját maga előtt. - Így nem ajánlatos meg jelennie a beteg előtt. Jőjjön vissza holnap,és legyen szíves józanon,ha kérhetem.

- Hányas szobában van? - össze szűkített szemekkel meredt rám. - Nyugodjon meg. Csak azért,hogy holnap tudjam melyik az- fűllentettem.

- A 236-ban. Viszont ne tegyen semmi őrültséget - ezzel hátat fordított, és eltűnt a folyosó végén.