A MAFFIA MarkábaN

|22.Fᴇᴊᴇᴢᴇᴛ|

V~Vannak dolgok,
amik nem változnak.

M~Igazság szerint gyűlőlnie kellet volna a lányt. Hisz ez volt a terv.
Gyűlőlte is,egy ideig,de végül pont az ellentéte következett be.

Amikor már azt hiszed hogy az utolsó perceidet tőltöd az életedből,és ártattlanul de békésen el távozhatsz,na akkor tévedsz igazán.

Egy angyal volt Ő,aki meg mentett.Éreztem az ismerős érintést.Éreztem a teste megelegét ahogyan a karjaiba vett.Éreztem a szíve eggyenletes dobogását.Hallottam a rekedt kétségbe esett hangját. Az illlatát ami kőrbe lengett.Már nem éreztem a füstött,nem láttam a hatalmas lángokat.Csak őtt.

Ez lenne a menyország?

Aztán hírtelen el távolodott testem a karjaiból.Csak a hangos szirénák hangját észleltem.Le raktak valahová.Kőrbe vettek az ismeretlen rideg lelkek.Nem azt az érintést éreztem,ami oly nagyon késztetett az életben maradásra. Kellemes meleg kezek helyet,hideg és érzéketlen emberek.

Miért nem aggyák őtt vissza nekem?
Miért kiabálnak egy folytában?
Míért nem értik meg hogy az ő hangja lehel a testembe életet?

Fel akarom adni.Nem akarok maradni.
Engedjenek végre el.Hol van a jelenléte?

Aztán eggyseriben ismételten megérzem.Megérzem a kezeket,melyek vissza hoznak a valóságba.
Azt hiszem mégsem hagyott magamra.

Ismerős illat veszi körűl törökény testem.Hamar felismerem,és már biztos vagyok abban hogy éppen az ő ágyában fekszem. Hunyorogva fel nyitom a szemhélyaim,de ekkor az imádott barna szemeivel kapcsolódik össze tekintetem.Kézfejem a kezében tartya,de szomorú pillantásal néz le rám.Először csak szüntelenül meredünk egymásra.Végűl a számat apró mosolyra húzzom,míg ő erre a tetteremre fel vonja a szemőldökét.

- Nem mosolyognod kellene rám. Hanem gyűlölnöd.-szólal meg,előszőr ő.

- Jól esne?-vonom kérdőre.Maximo a fejét ingatja. Bólintok,és megpróbálok fel űlni,de az oldalamba éles fájdalom nyíllal.Ezért esélytelenűl vissza hannyatlok.

- Ne tégy hírtelen mozdulatokat.A sebed még friss-tudatja velem. Le pillanttok,és észreveszem hogy a habos babos ruha már nincs rajtam. Gyorsan fel húzom magamon a pólót,hogy szemügyre vegyem a sebem.- Be varták-teszi még hozzá.Fel sóhajtok a bekötözött seb láttán,de örülök hogy legalább nem kerűltem korházba.És ami a legfontosabb,nem vésztem oda a tűzben.

- Valami elmeteg el rabólt.Meg kínzott,aztán majdnem élve fel gyújtott. Várom a magyarázatod-jelentettem ki.
Nézett rám semleges arccal,viszont láttam rajta hogy őtt is meg viselte ez az egész helyzet.- Ki Ő? És mit akart tőlem? Eggyáltalán hol van most?-tettem fel egymás után a kérdéseim.- Miaz,meg némúltál?-bámultam rá,miután egy szót sem szólt közbe.- Hát ez remek-horkantok fel.- Míattad majdnem meghaltam. Hát tényleg nem érted? -meg támasztottam a kezem,és a sebre szorítottam a tenyerem miközben fel küszködtem magam.- Ennyire nem érdekellek?-akadtam aztán ki mérgemben.- Pedig én még a halálom perceiben is csak rád gondoltam.Veled álmodtam. De te? Még csak azt sem kérdezed meg hogy héj Tina,jól vagy?-a végére már szinte kiabáltam vele. Muszály volt kiadni magamból a dühöm,különben fel robbantam volna.

Le sütötte a tekinetét,és elfordúlt.Tudta hogy igazam van.Miután le nyugodtam,kifújtam a levegőm,és fél kézzel a hajamba túrtam.- Max?-szólítottam meg immár halkan. Fel emelte hangomra a fejét,és rám pillantott. Láttam ahogyan nyel eggyet,és kerüli a tekintetem.Meg ráztam a fejem. Eggyszerűen nem bírtam tovább. Előre hajoltam,és az ölelésébe vetettem magam. Nem számított rá,éreztem. Azt hitte majd ezután gyűlőlni fogom őtt,és meg vetem amíért míatta ilyen helyzetbe kerűltem. De nem.Nem tudtam őt gyűlőlni.Mert én mindenek ellenére ugyanúgy szerettem.És ezt az érzést nem lehetet csak úgy el törőlni.- Sajnálom-kértem bocsánatott.- Nem akartam veled így beszélni.-átkarolt engem,én pedig a melkasába motyogtam a szavakat.- Csupán annyira féltem-megeredtek a könnyeim,és a pólójaba eresztettem a könnyeim.