|Bíborvörös Vágyak|

Második

⚜ ANGEL ⚜
_______________

Még mindig kétségbeesetten ültem a nappaliban és csendben fürkésztem a hatalmas, magas nappalinak nevező helyiséget. A fejem felett barna gerendák húzódtak a plafonhoz közel és, óriási kristálycsillár lógott le a mennyezetről. Egy hosszú poros könyvespolt szinesítette be a nappalit, a nagy kandalló a fal melett húzódott. Vörös kerek szőnyeg egészítette ki a parketta barna színét. Az ablakokon szigorúan sötétítő függönyök lógtak. Sok lámpa és gyertya teremtett világítást a lakás sarkaiban. A testem belesüppedt a fotelba. Egy dohányzóasztal nézett vissza rám, azon pedig egy négy ágú régi, de díszes gyertyatartó tartotta az égő szálakat. Nem tudtam, hogy mit csinálok itt. Azt tudtam, hogy ami most történik az több mint egy kaland. Talán erre vártam egész életemben. Mindig is érdekelt a szóbeszéd az erdő mögött helyezkedő kastélyról. Most pedig itt vagyok. Egy kicsit zavartan éreztem magam, hiszen Markus pislogás nélkűl engem nézett. Nem mozdult, és csak az arcomat mérte fel. Amikor nyeltem egyet, akkor a szemét összehúzta. Gyönyörű férfi volt. Bőre hófehér, a szája piros, a szeme szinte csillogott. A fekete ingje feszűlt a testén. Minden pillanatban eszembe jutott az, hogy egy veszélyes ragadozó ül velem szemben. A többiek a pincében tartozkodtak. Valószínűleg Vincentnél voltak, mert elég érdekes hangok szűrődtek ki az ajtón keresztűl.

- Nos - törtem meg a feszűlt csendet. - Ha ti testvérek vagytok, akkor Ravanna és Abigor...- kerestem a szavakat zavartan. Ekkor a szája elé tette a kezét, és nyelt egyet. A teste megfeszűlt a szemét lehunyta.

- Nem vagyunk vérszerinti testvérek. Victor évszázadok óta talált ránk - bólintott. Ekkor lazított az ingjén.

- Valami baj van? - motyogtam ijedten. Meg sem mertem mozdúlni.

- Nem, csak az illatod...- nézett a szemembe, majd a pince felé pillantottunk. Hatalmas hangzavar keletkezett a helyiségben. A testem megfeszűlt a pupillám pedig kitágúlt. - Úgy tűnik, hogy Vincent is érzi - állt fel a fotelből. - Gyere velem! - adott nekem utat.

- Honnan tudjam azt, hogy bízhatok benned? - ráztam a fejem összehúzott szemekkel.

- Ha bántani akarnálak, akkor a fejed már rég nem lenne a helyén. Na gyere velem! - fogta meg a kezem és az emelet felé vezetett. A padló recsegett a lábunk alatt, miközben benyitott a szobámba és felnyitotta a fal mellett található régi ládát. - Ebben a ládában nagyon sok ruha van. A szaguk pedig viszonylag dohos. Sokra nem megyünk vele mert Vincent szaglása most kifejezetten érzékeny, de ezeket jobb ha felveszed. Válasz nyugodtan, szerintem a méret is jó lesz - az ajtó felé sétált, de én utána szóltam.

- Mi történik most vele? - érdeklődtem.

- Vincent a családunk legfrissebb tagja. Victor csak a napokban harapta meg. És az ő ideje most eljött. Igazából már két napja változásokon megy keresztűl, csak nem akar vámpírrá válni. Vagyis a háttérba szorítja a valódi énjét.

- Miért harapta őt meg?

- Vincent szintén megsérült, akárcsak te. Csak az ő esete más volt. Victor megmentette őt. De ennek is ára volt. Megharapta. Ő lesz köztünk a legerősebb. És a legveszélyesebb is. Fékezhetetlen lesz. Egy igazi gyilkos.

- Értem. Tehát ez sem olyan mint a filmekben? - kerestem magamnak ruhát. - Nektek nem csillog a bőrötök a napfénytől?

- Elbaszott és túlgondolt filmek! - támaszkodott neki az ajtófélfának. - Mármint miért csillogna a bőrünk? - kérdezett vissza. - Szépek vagyunk. Ennyi - bólintott lassan, miközben kivettem magamnak egy terepmintájú kapucnispulcsit.