Te hiszel a legendákban és a természetfeletti lények létezésében?
Gyerekkoromban szépnek tartottam a legendákat. Úgy tartottam, hogy a mesék és a legendák egy ismeretlen világot tartogathatnak a számomra. Édesapám számtalanszor mesélt a mumusról és...
A barna falevelek a futócipőm bordázott talpához tapadtak.
A cipőfűző önuralomra talált és kikötődött a gondosan megkötött masniból. A hátitáskámat jobban meghúztam a vállamon. Hiába éreztem azt, hogy harminc kilogrammot is cipelhetek a hátamon mert megnyugtatott a gondolat, hogy megéri felsétálni a domb tetejére. A levegő sokkal párásabb volt, a bőrömön enyhe izzadságcseppek jelentek meg. Néha egy - egy faág megkarcolta a bőrömet, ahogy egyre mélyebbre merészkedtem az erdő ösvényén. A tekintetemmel a túrázóknak kijelőlt táblát kerestem. A fa már kopott volt, a fehér rajz már nem volt rajta.
Ez még barátságtalanabbá tette az erdőt. De engem még ez sem tartott vissza. Hajthatatlan voltam. A fejem felett a magas fák lombkoronái összeértek. Az erdő neszei és az állatvilág azonnal magával ragadott. Ahogy felsétáltam az emelkedőn, néha megálltam egy fa melett, hogy pihenjek. Néha azt éreztem, hogy a vádlimban komoly görcsök keletkeztek. Néha nyújtottam és vizet ittam, hogy ne száradjak ki teljesen. A rövid összefogott hajam pár tincse elszabadúlt és az arcom mellett lógtak előre. Amikor legközelebb rávettem magam arra, hogy tovább sétáljak, akkor már nagyon közel jártam. Csak sétáltam és sétáltam. A friss levegő az orromba szökött. Az arcom egézségesen piros lett az emelkedőn megtett sétálástól.
Amikor felértem a dombtetőre, a kezemet csípőre tettem és a panoráma felé fordúltam. - Ezért megérte! - kifújtam magam és az izzadt homlokomat töröltem a kézfejemmel. A sűrű erdő és a magas fenyők teteje mellett a városra láttam rá. Láttam a kéményeket és a sárga cserepes tetőket. Innen minden olyan gyönyörűnek látszott. Olyan érzés volt mintha a világ közepén lettem volna. Tíz kilométert tettem meg a házamtól idáig. De azt hiszem, hogy minden fáradság megérte. Hiszen ez a látvány páratlan volt. Nem volt velem senki, csak a friss természet, és a békesség ami erre az erdőre telepedett rá. A mögöttem található szikla felé fordúltam és a szemem elé tettem a kezem. Magasnak, nagyon magas látszott. De minden nyáron én ezt csinálom. Elméletileg értek hozzá és teljesen magamra vagyok utalva a hegymászás közben.
A legfontosabb az, hogy legyen kötél, az mellé pedig jó ha van egy biztonsági kötél is.
Amint letettem a táskámat, azonnal kivettem belőle a szerszámokat és letettem magam mellé a talajra. Egy kortyot megint ittam a vízből, a kulacsomat pedig visszatettem a táskámba. Több fajta kötél is volt nálam. Valamelyiket sokszor, valamelyiket csak egyszer használtam. Ezért a kezembe vettem azt ami a legközelebb volt hozzám, és a szikla felé pillantottam. Megyek.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
- Ó a francba! Nem hiszem el! Valaki!! - kiabáltam a szikla tetején ácsorogva. Egy olyan résen ácsorogtam, ami túl kicsi volt a cipőmhöz képest. Minden erőmmel azon voltam, hogy megtartsam magam. - Az a fránya kötél! - szidtam a kötelet, ami elszakadt a hegymászás közben. Valószinűleg vagy szakadt volt, vagy most súrlódott neki egy élesebb sziklarésznek. - Segítség! - az erdő szélén szinte vísszhangzott a hangom. Úgy éreztem, hogy kilométerekről is meghalloták. Legalábbis én ebben reménykedtem. Ha a csatlakozóm szétjön akkor úgy lezuhanok innen, hogy valószinűleg azt nem élném túl. Minden bizonnyal úgy néznék ki mint egy összepréselt konzervdoboz. Ezért megpróbáltam ésszerűen gondolkozni. Ledobtam magamról a rossz kötelet, és azzal az egy kötél segítségével próbáltam magam felhúzni. - Gyerünk Angel! Megtudod csinálni! Akár kötél nélkűl is, ha muszáj - a kezemmel egymás után húztam fel a testemet, a lábammal pedig megtartottam magam. Amikor azt éreztem, hogy siker élményem lesz, akkor jöttem rá arra, hogy ez ma nem az én napom.
