|Bíborvörös Vágyak|

Tizenötödik

⚜Damien⚜
___________________

Lelkileg felkészültem a legrosszabbra, amikor beléptem apa szobájába. Tudtam, hogy rossz bőrben van, de ami engem várt arra nem készültem fel teljesen. Apának ereje sem volt ahhoz, hogy vért igyon. Victor infúziót kötött az ágy mellett található állványra és tűt szúrt apa kézfejébe. A számra tettem a kezem és sírva csuktam be magam után az ajtót. Az ágy szélére ültem, és a kezeim közé vettem apa kezét. Homályosan láttam, hogy ez a valami, ez a fekete valami megtámadta a nyakát és ahogy a fának a gyökere, úgy ágazódott szét a bőrealatt. Mintha valami elpusztítaná őt belülről. És ezt én tettem. Az én vérem tette ezt vele. Képtelen vagyok végig nézni azt, hogy meghal. Nem tudtam, hogy ez mi... de azt igen, hogy apa bármikor meghalhat. A könnyeimet töröltem, amikor Victor két vértasakkal a kezében lépett be a szobába. Felsóhajtott és megveregette a vállamat.

- Hogy alakult a randevúd a lánnyal? – az üres tasakot a kukába dobta és egy másikat akasztott a helyére. – Bár nem most kéne kérdeznem, igaz? - A vörös vért néztem és csak ennyit mondtam:

- Mi a franc van a véremben!? – Victor olvasott a sorok között, mert szomorúan nézett apára, aki csukott szemmel mozdulatlanul feküdt az ágyon. – Nézd meg a nyakát! – mutattam a fekete kusza erekre. – Mintha terjedne!

- A mellkasán is van – sóhajtotta. – Nem akarom ezt mondani, de attól félek, hogy fel kell készülni a legrosszabbra – vakarta meg a borostáját, miközben apa homloka fénylett az izzadságtól. A bőre színe... szürke lett. Az ajka fekete lett! EZ NEM LEHET IGAZ! Apa!

- Ezt... én tettem! – sirtam. – Megöltem a saját apámat! – mutattam magamra. Victor a fejét rázta és a szemembe nézett.

- A vérfarkasok vére tiszta! Ők nem képesek megfertőzni minket! És tudod, hogy mit nem értek? – ült le mellém, hogy a szemembe tudjon nézni. Könnyes szemmel figyeltem minden mozdulatát és közben gondolkoztam. Igaza volt! A likantrop vér a legtisztább vér a természetfelettiek között! Ezt nekem kéne a legjobban tudnom! De akkor mi a franc van a véremben? – Nem értem, hogy mi csordogál benned, Damien! Vincent az édesapád, Angel pedig az édesanyád! Félig vámpír, félig vérfarkas vagy... - és ekkor valami belém mart. Hírtelen pattantam fel az ágy széléről és az ablak mellé álltam. Ezzel Victor leszűkítette a válaszokat. Azt hiszem, hogy sejtem. Nem voltam benne biztos. Imádkoztam és fohászkodtam, hogy ami eszembe jutott az ne legyen igaz!! Istenem! Add, hogy nem igazé – Ijedtnek tűnsz – húzta össze a szemét. – Tudsz valamit, amit én nem? – válaszul csak a fejemet ráztam. Azt hittem, hogy veszély leselkedik ránk azzal, hogy a vadászok a közelben vannak. De rájöttem arra, hogy ez csak egy kicsi részlet az igazi veszélyből. Nem a vadászok jelentik a veszélyt a családomra nézve... hanem én. És tudtam, hogy mit kell csinálnom. Megfogadtam, hogy oda nem megyek vissza. Esküt adtam, hogy nem teszem be a lábam, oda. De válaszokat kell keresnem. Muszáj lesz! KÜLÖNBEN APA MEGHAL!

- Nem lesz baj! – suttogtam. – Mindent helyrehozok! Bízz bennem Victor! Csak bízz bennem!

Az nap éjszaka autóba ültem. Nem gondoltam a családomra, de Sonjara. Nem gondoltam arra, hogy van egy gyönyörű barátnőm, akibe szerelmes lettem. Egyszerűen csak padlóig nyomtam a gázt, az autó pedig felbőgött. Az autó átszakította a régi bányató átlépni tilos és veszély feliratú táblákkal rögzített kerítését. Az autó a sötétben egyenesen a mély tóba zuhant. A becsapódás során beütöttem a fejem és jobban szorítottam a kormányt. Láttam, hogy az autó ablaka az erős vízsugár alatt betörik. A fekete autó megállíthatatlanul elsüllyedt, miközben a víz beáramlott az autóba. Kicsiket pislogva fújtam ki a levegőt. Ez volt az egyetlen megoldás. Meghaltam. Meghaltam, hogy segítséget kérjek. Megyek Kerberosz! Visszamegyek hozzád!