ANSWER /WooSan/

Hetedik rész

Mennyire gondolta komolyan San a randit? Valójában halálosan. Meg akarta lepni Wooyoungot, ugyanakkor nem akart feltűnést kelteni, és nem vette az egészet annyira komolyan amennyire akarta. Young kezdetektől fogva nem értette, miért akar vele éjszakába nyúlva találkozni - és San megjegyzése, miszerint "kellően fel kell készülnie" nem erősített meg benne semmit. Várta az estét. San túl jó társasága lett, és szeretett vele lenni. Élvezte azokat a perceket amikben beszélgettek és együtt ütötték el az időt. Kevés idő kellett hogy belássa: San tényleg nem rossz ember. Már a barátjaként tekintett rá.

És San hogy tekintett rá? Egyre biztosabb volt benne, hogy nem barátilag. Minél több időt töltött Wooyounggal, annál biztosabb lett abban, hogy amit érez az nem szimpla barátság. Minden reggel mikor meglátta, először azt nézte, mi van rajta, hogy deréktől lefelé mennyire feszül a ruhája és attól felfelé mennyit mutat. Sokszor sokáig nézte olyan helyeken ahol nem kellett volna, belemerült a szemeibe, és aranyos gondolatok árasztották el a gondolatait. Olyan gondolatok, hogy meg akarja fogni a kezét, cirógatni akarja a haját, puszit akar adni az arcára. Meg akarta ölelni, rajta akart lógni, de egyszerűen úgy érezte, minden szabadidejét rá akarja szánni, és egyre kevesebb volt neki az a pár óra, amit az iskolában töltöttek el ketten.

A hideg időjárás ellenére San szakadt farmert vett fel, pulóvert pedig egyáltalán nem húzott. Nem tudta volna tagadni hogy fázik, de ezt a mellette állónak egy szóval se említette, mikor egymás mellett nevettek Szöul egy nyugodtabb, ilyenkor már szinte kihalt utcáján.

-Még mindig nem mondtad el, miért este? - szegezte neki a kérdést Wooyoung, mikor igazából már rég kijöttek a plázából, és készültek volna éjféltájt hazaindulni. San látványosan húzta össze magát, ilyenkor feleannyira se volt magabiztos mint az üzenetekben. Arra gondolt, hogy alig pár napja még olyanokra célozgatott hogy megfekteti, most meg szinte alig mert hozzászólni. Nem merte elmondani neki, mennyire is zavarba hozta, és azért kellett az éjszakai sötétség, hogy ne lásson belőle olyan sokat. Igaz, ez az ötlete az első kávézónál megbukott, amikor is kabátját és pulóverjét kicipzározva, nyújtott lábakkal mélyült bele a székébe, ezzel kellő rálátást adva mellkasára, ami a kigombolt inge miatt megint többet mutatott a kelleténél. A ruha anyaga nyakánál enyhén gyűrött volt, és ezzel olyan vonalait emelte ki a fiúnak amit San nem tudott ignorálni. Az volt a szerencséje, hogy Wooyoung nem vett észre ezekből semmit.

-A francba - vakarta meg a tarkóját San, és levette a táskát a hátáról. Nem rémlett, hogy az este folyamán lett-e volna nála telefon, és hirtelen nem találta a kabátzsebében, így gyorsan az első padhoz slisszolt és levágta rá a tárgyat. Wooyoung megszeppenve lépett közelebb, azt hitte, valami rosszat tett azzal hogy megkérdezte, és valamennyire megnyugodott, mikor látta, hogy barátja a táskájában keresgélt.

-Mit keresel? - suttogta neki a válla fölött, amire az idősebb egy pillanatra hátranézett. Átnézett a válla fölött, és meglátta azt a két, tökéletes, csillogó szempárt, amit az utcai lámpák fénye világított meg, hajszálnyira az arcától. Azokban a pillanatokban örült meg, hogy sötétben hívta el, mert az arca egy sokkal másmilyenebb színt vett fel.

-A telefonom - sóhajtott nagyot, és visszafordult a táskájához, amiben a sok kacat között kezdett el keresgélni. Mikor az ötödik töltő ragadt a kezébe megrázta a tárgyat, majd idegesen felemelte és visszadobta a padra. Wooyoung a kitörő mérgét csillapítva ült le mellé, és elhúzta a kezéből a táskát.

-Szabad? - nézett bele a belsejébe, célozva arra, hogy ő is átnézné, amire San aprót bólintott - itt az enyém - vette elő Young a farzsebéből a készülékét, majd feloldotta, és átnyújtotta Sannak - hívd fel, itt lesz valahol.