Második Rész

169 13 0
                                    

Reggelente az ebédlő nem volt a legcsendesebb hely.

Részben a társaság miatt, aminek a tagjai reggelenként ott gyűltek össze, másrészt az elsős diáklányok miatt, akik a hat fős társaság miatt mentek oda.

Elég hamar rájöttek arra, hogy a hat fiú ha teheti, mindig egy helyen van, de arra nem, hogy hatból ötöt nem érdekelnek a lányok. San például aznap is Wooyoungot piszkálta, és elég közel hozzá nézte, kivel írogat, miközben az asztal alatt simogatta a lábát. Yunho és Mingi szokásuk szerint veszekedtek valami apróságon, majd egy idő után Mingi elcsendesült, és hagyta, hogy a másik szidja a fejét.

Igen, az ő kapcsolatuk nem volt a legfényesebb.

Yeosang Jonghoval próbált meg beszélgetni, de nem azért volt sikertelen, mert alapból nem lehetett vele, csak a fiatabb valahogy kedvetlennek bizonyult, Yeo pedig nem erőltette.

-Hongiet piszkálod? - bújt Woo fejéhez San, majd neki is döntötte, aprót húzott rajta, hogy hozzá tudja dörgölni.

Wooyoung megemelte a fejét, kezével végigsimított az arcán, aprót mozgatott rajta, mire San is ugyanezt tette. Cirogatni kezdte a fejét, pár másodperc múlva a nyakát, San pedig tudtára adva mennyire élvezi egy apró puszit adott a homlokára.

-Milyen romantikus - gonoszkodott Mingi, mire San elhúzódott, átnyúlva az asztal felett ütött a kezére, és magában el is szidta, amiért kizökkentette a pillanatból.

Yunho is beszállt a "vitába" és mint mindig, most is ott kötött bele Mingibe ahol tudott. Woo kettőt pislogott, ezzel ki is fejezett mindent, amit kettejük vitájáról gondolt. Hozzá szokott, sőt, már szinte unalmasnak találta mindenki a civakodásukat, aminek a kiváltó okát egyikük sem tudta.

Eközben az ebédlő másik felén egy lány kitartóan figyelte a pár fős társaságot. Mingi és Yunho nem vitatkoztak annyira hangosan, hogy azt más is hallja, de a hirtelen mozdulataikból le lehetett venni azt, mi történik. Mondjuk őt ez pont nem izgatta.

Az asztalra könyökölt, nagyra nyitotta szemeit, és azon gondolkodott, őszi vagy  tavaszi időpont lenne-e jobb egy esküvőre. Kora őszt választott volna, valami olyan dátumot, mint azok a napok amikben voltak. Még napközben meleg, viszont az idő rohamosan hült. Így felvehette volna azt a ruhát, amit a környékbeli kávézó mellett, egy esküvő ruhákat árusító kirakatban mindig megcsodált.

Csak azt nem tudta eldönteni, ki legyen a férje.

-San vagy Wooyoung? - támadta le kérdésével az előtte lévő lányt.

Aki ugyan nem figyelt rá. Kitartóan rajzolt egy füzetbe, kizárva minden gondolatot, és csak akkor emelte fel a kezét a lapról, mikot eltűrt egy, a szemébe lógó tincset. Ez volt ez egy dolog, amiért nem szerette a vállig érő haját. Egy hajszál állandóan a szemébe lógott.

-Jiae! - szólt rá esélyesebben, mire a lány enyhén megmozgatta a vállát.

-Igen? - a kérdés inkább morgásnak hallatszott, és halk sóhaj követte. Nem nézett fel a barátnőjére, aki viszont komoly arccal méregette.

-Szerinted San - hátradőlt a székén, és keresztbe tette a lábait - vagy Wooyoung a jobb pasi?

-Igen - válaszolt. Nem azért válaszolt így, mert idegesíteni akarta, hanem mert egyszerűen nem akart figyelni rá.

Nem akart, mert nem akarta a lehetetlen lelkendezést hallgatni, miközben jól tudta, San és Wooyoung egy párt alkot, de közben tartotta magát ahhoz, hogy nem az ő dolga bárkit is felvilágosítani erről. Megértette, hogy Jiyun jóban volt vele, szemben ezzel azt nem, miért. Ő nem akart szimpatizálni Sannal, sőt, az egész lényének gondolata egy negatív képet festett a fiúról. Még emlékezett arra, mi történt mikor Jiyunnal együtt voltak.

ANSWER /WooSan/Donde viven las historias. Descúbrelo ahora