ANSWER /WooSan/

Huszonharmadik Rész

Wooyoung Yeosanggal ment iskolába. Napok óta most először, mivel Yeonak általában halaszthatatlan dolga volt éjszakánként. Persze, kit is akart átverni? Senkit, legalább is, Youngot nem, aki nem arról volt híres hogy nem kérdezett rá semmire. Szerette ilyen tekintetben Yeosang társaságát, képes volt elterelni a gondolatait, legalább is, addig a pillanatig ameddig fel nem ismerte, mibe keveredtek bele.

Tegnap nem mondott el semmit Hongjoongnak. A stresszre hivatkozott, és nagyon nehezen de elfogadta, hogy csak erről volt szó. Természetesen megkapta a szokásos fejmosást, és annak ellenére hogy Hong nem túlzottan örült a kapcsolatuknak kiállt San mellett, mert tény, nem kedves dolgot vágott a fejéhez, és nem tudta, mennyire fájó helyre ütött. Sannak a heves reakciója rosszabbul esett ugyan, és nem vette magára, de ezt ő nem tudta, ahogy azt se, ezzel könnyen megbánthatta volna. Yeosang nem ment ki velük, próbálta megnyugtatni Mingit aki nem sokat engedett, és csodák csodájára nem lépett le napközben, pedig mindenki számított rá. Wooyoung megtudta érteni a kirohanását, tudta hogy vannak legalább olyan jó barátságban mint ő Honggal, és nem tudta elmondani neki, mennyire nem akart rosszat. Akárhogy agyalt, nem tudott volna jobban kijönni a dolgokból, és minden percben hálás volt azoknak akik elfelejtették vele kicsit, mennyire fáj neki. Kicsit lefoglalta a fellépés és a plusz táncórák,a sok próba, de nem volt neki elég egy nap ahhoz, hogy teljesen feldolgozza. Szüksége lett volna rá, eleve arra, hogy megölelje, a napi rutinja részévé vált, és olyan cselekedet lett neki mint a levegővétel.

-Szóval van valakid és nem mondtad el nekem - mosolyogva lökte meg Yeosang vállát, aki földet pásztázta tekintetével, miközben hóna alá szorította a gördeszkáját. Hosszú, szőke tincsei kilógtak a rajta lévő baseball sapka alól, de nem takarta el annyira, hogy ne legyen kivehető a mosolya és a zavarba esett, piros arca.

Nem akarta kimondani, hogy még örül is, mert tartott volna attól hogy rosszul esik neki azután hogy szakítottak. Igaz, két napja volt, ez pedig már régebbre nyúlt, de a másik fél kérésére nem mondott semmit. Tudta, meglepte Wooyoungot azzal hogy megcsókolta, ezzel konkrétan szerelmet vallva, és a tegnapi után számított rá hogy nem beszél vele. Young semmit nem akart máson kitölteni és persze nem hibáztatta, San se tudott anno parancsolni magának, csak azok a dolgok szerencsésen jöttek ki. Örült, hogy talált valaki mást és nem rá gondol, mert ki tudja, sose kérdezte meg hogy ez az egész mióta tartott, és ha a barátságuk kibírta, őt nem zavarta volna. Nem zavarta volna, ha valakinek nem lett volna róla bizonyítéka, és nem zsarolta volna meg azért, hogy szakítson Sannal. Wooyoung kezdetektől fogva érezte a súlyát, és most az oldalán álló fiú miatt még rosszabbul lett. Az ő baja már megvolt, amivel egyedül akart megbirkózni, de csak akkor realizálta hogy nem csak neki jelenthet rosszat, és így, hogy Yeonak volt valakije döbbent rá, hogy nem tarthatja magában. Séta közben a fiúra nézett, elsápadt, arcára kiült a kétségbeesés, és épp hogy egy pillanatra találkozott a tekintetünk, de elfordította a fejét, remélve hogy nem olvasott az arckifejezéséről. Gondolkodni akart, de fejében összekeveredtek a mondatok, egy értelmes szót képtelen lett volna kinyögni, és belegondolt hogy csendben maradt, de akkor vette volna le a legjobban hogy valami baj van. Yeosang nem reagált a mondatra, enyhe mosolyt ha ejtett és csendesen sétált tovább, miközben Wooyoung gondolataiban pillanatok alatt lepörgött az elmúlt három nap.

Yeosang megfogta a vállát, majd pólójába csípve húzta közelebb, mivel a fiú azt se vette észre hogy majdnem lesétált a járdáról. Ügyetlenül lépett vissza, és megijedt ahogy hozzáért. Összerezzent, próbálta stabilizálni a lépteit és a levegővételét. Próbált belegondolni abba, igazából nincs olyan nagy dologról szó, de neki a világot jelentette és nem akart Yeosangnak se bajt, annak ellenére hogy az övét tulajdonképpen ő kreálta. Megrázta a fejét, igyekezett az útra összpontosítani, miközben újabb megoldáson gondolkodott, de a szálak ugyanoda vezettek vissza.