ANSWER /WooSan/

Nyolcadik Rész

San azt érezte, egyszer kivételt kell tennie, és egy másik fontossági sorrend követésével.

Azaz nem pont fontossági, de más dolga akadt, amiről nem nagyon beszélt Wooyounggal, akit különösebben ez nem is zavart. Annyit mondott neki, hogy suli után elmegy valahová, majd este visszamegy hozzájuk, Woo pedig vállat rántott és azt mondta, rendben van.

San pedig hálát adott azért, mert annyira jó kapcsolatuk volt, hogy feltétel nélkül megbízott benne. Persze azt tudta, hogy nem ússza meg kifaggatás nélkül, és ezt meg is értette. Azt gondolta, fordított esetben is hasonlóan reagálna.

Egyik este egy ismeretlen szám hívta, amit elsőre nem is vett fel. Nem szerette idegenek hívását fogadni: általában telefonbetyárok voltak, ritkábban valamelyik exe, random emberek, akik rossz számot hívtak. Ezek általában egyszeri alkalmak voltak, azonban ő kapott egy második hívást is, amit már érdeklődve fogadott.

Találkozóra ment azzal a személlyel. Izgatottan igazgatta magán a pulóvert, közben pedig a régi emlékekre gondolt. Arra, hogy mennyi jó dolog történt a múltban, akkor, mikor még tartották a kapcsolatot. Sannak rengeteget jelentett, és az együtt töltött idő is, csak ennek túl hamar és túl korán szakadt vége.

Sőt, igazából pont akkor, mikor a legnagyobb szüksége lett volna rá.

Csak elment. Nem mondott neki semmit, ami azt illeti, senkinek sem mondott semmit arról, hová megy és mit fog csinálni. Nem vette fel neki a telefont, idővel pedig az nem kapcsolódott előfizetőhöz. Felforgatta a szobáját üzeneteket vagy leveleket keresve, megnézte a gépét, a füzeteit, de nem talált bennük semmit.

Elment, ezzel együtt bármi előjel nélkül kisétált az életéből, és hatalmas ürességet hagyott maga után, amit ő idővel elfelejtett. De akkor, mikor négy év után ismét láthatta, eszébe jutott minden, és hirtelen nem tudta, haragudnia kéne vagy örülnie.

De mivel abban az időszakban nem történt semmi pozitív a családjában, így inkább örült.

Sőt, kapkodott. Pontosan kétszer ment vissza a szekrényéhez: egyszer a töltőjéért, egyszer a lakáskulcsért, mert nem tudta, meddig fog tartani a találkozó, és nem akarta Wooyoungot felkelteni abban az esetben, ha késő estig elhúzódik.

Késve indult el, és a buszt is épp hogy elérte. Vegyes érzelmekkel ült le a hátsó ülések egyikére idegesen kapargatta az egyik letört körmét. Fel akarta hívni, de nem volt biztos abban, hogy nem zavarja, viszont tudta, negyed óra múlva azon a helyen találkoznak.

Azon gondolkodott hol lehetett addig. Szöul csak egy kis részét ismerte: az iskolát, a körülötte lévő helyeket, ami a diákok körében népszerű volt, pár parkot, a nagyszülei részét és a paneltömböket, ahol Wooyoung lakott, meg persze Mingi lakhelyét, ahová elég ritkán látogatott el. Viszont Szöul ennél sokkal nagyobb volt, és bármelyik szegletében élhetett. Sőt, ismerve magát talán végig az orra előtt volt, de túl vak volt ahhoz, hogy meg is lássa.

Vagy talán ő is vak volt és nem látta? Megállta volna azt, hogy ne keresse?

Minden esetre megállta, és ennek már négy éve. Akkor előszőr gondolhatta azt, hogy ideje egy találkozásnak.

San leszállt a buszról, a pláza felé vette az irányt. Igazából ő kérte arra, hogy legyenek ott. Alapvetően hangos hely, de vannak kisebb kávézók, aminek az üvegfalai elég jól szigeteltek, és egy nyugodtabb beszélgetésre adtak lehetőséget.

A fiú jobbra-balra kapkodta a fejét, és szokásához hűen észre sem vette, hogy pont amellett sétált el akit keresett. Csak arra lett figyelmes, hogy valaki a vállára rakja a kezét, majd egy határozott mozdulattal maga felé fordítja. Zavarodottan fordult meg, sőt, ökölbe is szorította a kezeit, annyira ismeretlen volt az érintés, majd ahogy meglátta az arcát, egyből felismerte.