ANSWER /WooSan/

Huszonnyolcadik Rész

Sant meglepte, hogy minden olyan világos volt. Biztos volt abban, hogy este leengedte a redőnyt, utált arra kelni hogy megvakul a reggeli fénytől. Ha csak félig, de mindig leengedte, főleg a kora nyári napokon. Elfelejtette volna? Azt gondolta, kizárt. Voltak dolgai, apró szokások amikre mindig odafigyelt, köztük erre is. A teljes homályosság fogadta, rögtön vissza is csukta a szemeit, majd igyekezett csak egy kicsit kinyitni őket. Hunyorított, elnyíltak ajkai miközben mélyebben szívta be a levegőt, érezte ahogy tüdeje nehézkésen de megemelkedik, rajta valami egész könnyű anyaggal. A szobája fehér falai helyett egy zöldes árnyalatot fedezett fel, ami annak az érzetét adta, hogy nem tudja, hol van. Hirtelen ült fel, a mozdulatban pedig megszédült és hányingere lett, előrecsúszott az ágyon és kinyitotta a szemeit. Eltelt pár perc, mire az teljesen megszokta a fényt, mely annyira homályosította látását hogy bekönnyezett. Könnyeit törölgetve nézett körbe az ismeretlen környezetén, és csak nehezen fogta fel, hol lehet.

A franciaágya helyett most egy egyszemélyesben ült, fehér ágynemű köszönt vissza rá, ami nem a legbizarrabb dolog volt, de ezt vette észre először. Mellette egy fehér szekrény, amin egy kancsó volt, benne vízzel és mellette egy pohárral. Fehér, virágmintás terítő lógott le róla, hasonló az ágytól nem messze lévő, türkizes, de fehér és zöld színekkel domináló kanapéról is. Tőle balra volt egy nagy ablak, ami előtt az egyik sötétítő volt csak elhúzva. Az ágy mögött barna falap fedte a plafont, egy sötétebb árnyalatú fapadló terítette a szoba alját, annak közén egy fehér szőnyeg volt. Teljesen normális - igaz, kicsit szegényes - és átlagos szoba lett volna, de nyugtalanította hogy pontosan nem tudta, hol van.

Nézelődött egy ideig, a szoba egyre több részletét fedezte fel. Voltak tippjei arról, hol van, de nem mert következtetést levonni. Csendben ült, nézve ki a fejéből és semmit sem csinált, csak gondolkodott. Számára megerőltető volt, a fejében egy ponton tompa fájdalmat érzett, hirtelen rájött a szédülés és a hányinger, ami miatt jobbnak látta volna ha visszafekszik, de úgy volt vele, nem fog egy ismeretlen helyen nyugodtan hátra dőlni.

Legközelebb akkor nézett fel mikor zörrent a kilincs. Meglepett tekintetét az ajtóra vezette, akaratlanul is nagyot nyelt, mielőtt meglátta a fiatal nőt. Hosszú, fehér köpeny, arcmaszk, blúz és szoknya, köpenyén egy biléta, amit nem tudott elolvasni. A betűk távol voltak, és ahogy a névre koncentrált megfájdult a feje. Nem kerülte a szemkontaktust, viszont a nő láthatóan zavarba jött, mikor először vette fel azt.

-Hívok egy orvost - jegyezte meg inkább magának mint neki, ezzel is megijesztve az ágyon ülőt. Feltette a kérdést, kit? Ez volt a legerősebb tippje, és reálisnak vélte az után, hogy a tegnap estére sehogy sem emlékezett. Zavarosnak találta a helyzetet, ugyanakkor valamiért megnyugodott. Kezdett rosszabb dolgokra is gondolni, bár sejtette, nem szabadul innen olyan hamar, és biztos volt benne, hogy valamit rosszul csinált ha ide került, de nyugtatta, hogy itt nem történhet rosszabb.

A kilincs ismét zörgött, ezúttal egy férfi nyitotta ki az ajtót. Határozottan csukta be azt, szemüvegét visszaigazította a helyére, a második hosszú, fehér köpeny látványa miatt viszont a fiú még nyugtalanabb lett. Szemeivel pásztázta, majd egyik szemöldökét felhúzva szólt hozzá, mielőtt ő kérdezett volna:

-Hol vagyok? - tudta a választ, de megakart róla bizonyosodni. Megbizonyosodni arról, hogy nem csak hallucinál, hogy tényleg orvosok és ápolónők voltak a szobáján kívül. Az előbb megnyugodott, de kezdte ismét elfogni az előző rossz érzés, ami a válasz után csak még jobban elhatalmasodott rajta.

-A neurológián - mondta úgy, mintha már tudta volna, milyen intézményre kell gondolnia.

~~~