Tizenkettedik rész

818 60 6
                                    

Wooyoung aznap egy megállóval előbb szállt le - pont amiatt, mert Yeosang pár utcányira lakott az iskolától, azon a helyen. Hétfőn is együtt mentek, kedden se volt másképp: Yeo iskolatáskával a hátán és gördeszkával a kezében várta őt, a megszokottnál kedvetlenebbül. Sokat gondolkodott azon, miről maradt le egy év alatt, és hogy mennyire megbánta. Beszélgetve Younggal észrevette, hogy nehezen találták a közös hangot, annak ellenére hogy régen nagyon jóba voltak. Igazából azzal hogy elment nyugtázta azt,  valószínűleg el is felejtette őt, és ameddig az élete ment tovább ő küszködött azzal amit állandóan érzett. Énekelni akart, de nem merte kiengedni a hangját. Félt attól, hogy nevetség tárgya lesz, és bár kihúzott nyolc hónapot és ott volt a fellépéseken, végig annyira szorongott, hogy már nem bírta tovább. Nem akarta megkérni a tanárját hogy ne engedjék el a fellépésekre, nem akarta mutatni ezt a gyengeségét, ezért addig szenvedett belülről míg nem a távozás mellett döntött, és maga mögött hagyta azt az életet, amire igazából mindig is vágyott.

De miért is jött vissza? Ezt a kérdést kifejtetve kezdte meg a visszairatkozást. Művész lélek volt, szeretett énekelni és nem táncolt rosszul, de egy kerületi iskola se vette fel egy év kihagyás után táncra. Sporttal próbálkozott, de elmondása szerint ügyetlen volt és kétszer kifordította a csuklóját az egyes gyakorlatok közben - igaz, felmerül a kérdés hogy akkor miért éppen a táncot választotta. Hiányzott neki a régi élete, hiányoztak neki a barátai, ezért vissza akart térni, de még mindig nem volt elég biztos a hangjában - úgy gondolta, megpróbál mást, és sikerült neki, méghozzá a legjobb helyen.

-Mi újság? - rázta fel a gondolataiból Wooyoung. Meglepve, szinte ijedve nézett fel, volt egy olyan érzése, mintha egy idegen szólította volna meg. Young nem akart rosszban lenni vele, nem akart vele veszekedni, annak ellenére, hogy tudta, milyen a viszonyuk Sannal, és azt is tudta, neki milyen. Megfordult a fejében hogy talán nincs róla jó véleménnyel - hiszen elment, nem ismerte már se őt, se Sant, nem tudta mit érez, nem tudta megérteni hogy miért szerelmes egy fiúba és ez a fiú miért pont San. Azt nem tudta, a gondolatai mennyire betaláltak, és Yeo azon a napon egészen távolságtartó akart lenni.

-Semmi - válaszolt egy szóval, lassú sétába kezdve és megigazította kezében a gördeszkát - veled? - igyekezett érdeklődő lenni, nem akarta, hogy bármi látszódjon a kételyiből. Hiszen ha Wooyoung vele akart menni iskolába akkor semmit se gondolt máshogy, nem? A barátja akart lenni, de ő csak az ellenkezőjén gondolkodott, valamilyen szinten a kapcsolatát Sannal egy szakadéknak élte meg a kettejüket összekötő barátságon.

-Velem se sok - mosolygott - próba után összefutok Hongékkal a suli előtt. Jössz? - húzta fel felé a vállát, majd mosolyogva nézett rá, aki a kérdésre összerezzent. Eddig nem tartott Santól, igazából addig a pillanatig hogy falhoz lökte egyáltalán nem érzett ilyesmit, és nem gondolta, hogy ennyire befolyásolni fogja ha visszajön. Nem volt már mitől tartania, még se akart a fiú társaságában lenni.

-Kik lesznek ott? - akaratlanul is kicsúszott a száján a kérdés, melyet legszívesebben lenyelt volna. Young meglepve nézett rá, majd folytatva a sétát válaszolt.

-Yunho, Mingi, San.. tudod, mint általában - kezdte el sorolni a neveket, majd feladva célzott a hatosra, akikkel mindig együtt szokott lenni, illetve mostmár és nagyon reménykedett benne hogy hetesre. Yeosang feldolgozta a hallottakat és lassan bólogatni kezdett, közben meggyőzte magát a dolgok ellenkezőjéről. Végül is, nem követett el semmit se San ellen, még is, most kezdett csak el tartani tőle amiatt hogy egyszer összeszólalkoztak.

-Woo, lehet egy kérdésem? - Wooyoung a neve hallatán összerezzent. Gyűlölte ha így becézik, és megkísérelte szóvá tenni, de inkább lenyelte - Young, bocsi - tette kezét a szája elé és halkan nevetve javította ki magát, mikor a morcos tekintetéről kikövetkeztette, mi is a problémája. Megrázta a fejét, de hamar elengedte, hiszen nem akart ennél a témánál maradni.

ANSWER /WooSan/Donde viven las historias. Descúbrelo ahora