ANSWER /WooSan/

Harmadik Rész

Túl nagy csend volt. Túlontúl nagy.

Nem süvített kint a szél, nem csapódott a redőny az ablakhoz. A forgalom mintha megállt volna, San egy árva hangot sem hallott.

Gyűlölt otthon lenni.

Persze kérdőjeles, kinek mit jelentett az otthon. Azt gyorsan megállapította magában, hogy neki azt a helyet, ahol Wooyoung van. Leginkább azért, mert akkor tudott teljesen megnyugodni, mikor átölelhette.

Ezer tervet gondoltak ki erre az esetre, mert Wooyoung is pontosan tudta, mennyire megviselte Sant ez az időszak, és mellette akart lenni akkor, amikor csak lehetett. Figyelmbe véve, hogy San anyukája egyáltalán nem támogatta a kapcsolatulat, kicsit vesztettek a lehetőségekből.

Viszont a nő is elmet. Szöul egy forgalmasabb kerületében lakott az új párjával, egy családi házban. És természetesen csak azért ott, mert a csábítgatta a fiát mindennel azért, hogy költözzön hozzá. Talán harmadszorra vetette fel, valamikor pont a tárgyalások után, San pedig annyira kiakadt, hogy torokból üvölteni lezdett vele. A nagyszülei pedig annyit mondtak, szinte nincs is otthon.

Young átjöhetett volna miután a nő elment, de San nem akarta, hogy egyedül mászkáljon a sötétben. Mármint ez csak a fedősztoriként szolgált. Igazából nem akarta, hogy lássa, képes a nyár előtti lelkiállapotába visszasüllyedni pár órára.

Szóval hazudott neki? Mondhatjuk úgy is. San ezek után az esték után minden tankönyvét összeszedte, rakott el váltóruhát, és hetekre Wooyounghoz költözött. És tudta, hogy most sem lesz másképp.

Mindennél jobban várta a reggelt. Szokásosan bocsánatot kért volna a nagyszüleitől, minimum ötször megkérdezte volna, nem baj-e, hogy Wooyoungnál lesz a napokban. Elment volna iskolába, hazament volna Wooval a második családjához. Néha ő maga sem hitte el, hogy ennyire el tudják fogadni.

A baj az volt, hogy akármennyire is várta a reggelt, álom egyszerűen nem jött a szemére. Kíséltezett, hátha a telefon fénye elálmosítja, ha videókat néz rajta, de csak még inkább éberebb lett. Lerakta, próbált zenét hallgatni. Ahogy az alvásra koncentrált, a hangok apró morajlássá válltak, talán eljutott a félálomig, de valami visszalökte, mintsem elaludt volna.

Gondolkodott azon, nyomja-e valami a lelkét, hogy valami nem hagyja nyugodni, és egyre rosszabb gondolatok jutottak eszébe. Megtörtént események, amiket újra és újra átélt gondolatban, majd próbálva szabadulni tőlük kiment a fürdőbe és megmosta az arcát. Látta a fekete félkört a szeme akatt, ezért inkább nem nézte tovább a tükörképét. Ivott egy pohár vizet, befeküdt a takaró alá, és megint megpróbálta.

Rövid ideig elkapta a felületes semmiség, valahol félúton az ágya és a sötétség között, de tudat alatt tudta, bármikor fel tudna ébredni. A sötétségből hirtelen egy egészen más helyszín rajzolódott ki.

Először csak kivilágosodott, elbarnult a feketeség, majd sötétebb barnával vegyült, erezet szerű mintát adva a barna alapnak. Sötétebb vonalak elkülönítették a részeit, de csak vázlat szerűen, majd ez hirtelen egyre valóságosabb lett. Egy ajtó.

Álmában San megrázta a fejét, majd tökéletes egyenesként, mintha csak egy kamerát forgatnának egy állványon, oldalra fordította. Egy férfi közelített felé. Átlagos testalkat, Sannál pár centivel magasabb, feketénél is sötétebb hajú, negyvenes éveiben járt. A távolban egy nyitott ajtóra figyelt fel, hasonló volt az előzőhöz. Olyan volt akár egy páholy, a barna korlát megakadályozta az esést, valahogy pedig biztos volt abban, a háta mögött egy lépcső vezet a földszintre.

Tekintete a férfire vándorolt. Megigazította szürke zakóját, majd kék ingje gallérja alatti fekete nyakkendőjét. Egy-kettőre ismerte fel. Őt is, és a sokat sejtő, még is lenéző, másodperc töredékéog tartó mosolyt is.