Érzelmek és kötelékek [SZJG ff.] Befejezett

115 fejezet

-Renáta mi ez az egész? Igaz amit mondanak?-jön be a szobámba nagy hévvel és már le is támad...

-Igaz.-szipogok, mert még mindig nem tudtam abba hagyni a sírást...-Annyira fáj!-hunyom le a szememet.-Itt bent.-mutatok a szívemre...-Elszúrtam, de nagyon.-ismerem be halkan.

-Egy, mit gondol az jött ment Neményi?! És te mit gondoltál??-kérdezi vádlóan. Nagyot sóhajtok és belekezdek...

-Nem löktem el egyből amikor letámadott, hanem hét másodpercig se több se kevesebb ideig nem engedtem neki, de ez idő alatt legalább biztos lettem mindenben.-húzom szomorú mosolyra a számat.

-Miben akartál te megbizonyosodni? Beszélj érthetően Renáta!-forgatja meg a szemeit.

-Hát...amikor összejöttünk akkor azt hittem, hogy minden jó lesz és rendben, de...de nem ment és akkor jött ez a nyári szünet, hogy nem találkozhattunk én nagyon bizonytalan lettem... Meg amikor a suliban is, hogy viselkedtek vele? Mint egy pióca rátapadtak és engem semmiben vettek és folyton leszóltak... Én...én úgy éreztem, hogy ez nekem nem megy... Annyiszor elképzeltem, hogy mi lesz majd akkor ha együtt leszünk és az olyan álomszerű volt meg minden, de...de ez nem... Itt mindennap rettegtem, hogy mikor fogunk szakítani...-túrok a hajamba és elmondom neki a féltett titkaimat.-Meg láttam, hogy Vikivel üzengetett.-gondolok vissza...-És azért nem löktem el, mert megakartam bizonyosodni, hogy más nem tudja e ugyanazt kiváltani belőlem, mint ő... De ne érts félre szeretem, mindennél jobban! De mégis tudnom kellett, hogy jók leszünk e, vagy hogy tényleg... Mindegy... Szeretem és tudom, hogy Arnold nem tud belőlem semmi hasonlót sem kiváltani... Vele akarok maradni ameddig lehet...

-Lehet már nem lehet...-húzza el idegesen a száját...

-Hogy van?-kérdezem újból könnyezve...

-Vedel, mint Samantha a Dallasból... Nem tudom, hogy sikerült egy nőt összeszedned, de basszus nem Corteznek, hanem Samanthának fogom hívni...