Strawberry & Cigarette [BEFEJEZETT]

10 fejezet

Xiao Zhan a kipárnázott ablakpárkányon ült, térdét felhúzta és karjával ölelte át, mire a fehér bő ing szétnyílt a mellkasán, rövid nadrágja, amit pizsamaként viselt még nedves bőréhez tapadt. A zuhany forró vize ellazította merev izmait és kusza gondolatait.

Miután Wang rendőrkapitány és emberei mindent átnéztek a lakásában. De nem találtak semmilyen nyomot, amin elindulhatnának. Ezeket hallva, fejében egy ismerős, komor gondolat fogalmazódott meg, aminek helyét egy pillanatra a félelem és rettegés vette át.

De mielőtt újra valósággá vált volna, el is illant, amikor Yibo megfogta a kezét. Akkor, ott biztonságban érezte magát. Yibo nem mondott semmit, de Xiao Zhan tudta, a férfi nagyon aggódik miatta.

Nem tiltakozott, amikor Yibo kijelentette, hogy hozzá fog költözni.

Elpirult a férfi közelségének gondolatára.

A kapcsolatuk, még gyerekcipőben járt, és egyetlen igazi randijuk sem volt, mégis itt volt. Habár ez leginkább a szerencsétlenségnek volt köszönhető, ami érte.

Kinyílt az ajtó. Yibo lépett be. Nyakában egy szürke törölköző lógott, amivel nedves haját dörzsölte. Legalább két számmal nagyobb fekete pólót és szürke melegítőnadrágot viselt. A kényelmes stílus ellenére, eszméletlenül szexin nézett ki. Lapos, érzéki pillantása, szép ívű ajka, ami lassan szétnyílt, zavarba hozta Xiao Zhan-t.

Ajkát harapdálva kényszerítette magát, hogy elfordítsa a tekintetét. De még az üveg visszatükröződésében is látta Yibo elégedett, féloldalas mosolyát.

Yibo gyengéd érintés a karján, felperzselte az érzékeit. Hagyta, hogy a férfi az ágyhoz húzza. A puha matrac besüppedt alattuk.

Xiao Zhan az ágy közepén ült, Yibo pedig vele szemben. Egyik lábát maga alá húzta, a másikat a mellkasához. Hosszan tanulmányozta a férfi arcát, látta, ahogy szemében ezernyi kérdés fogalmazódik, mire megeresztett egy halvány mosolyt.

- Négy éves voltam, amikor meghaltak a szüleim egy autóbalesetben. - hangja remegett, miközben beszélt. - Már arra sem emlékszem, hogy nézték ki. A nagymamám vett a gondjaiba és nevelt fel. Gondoskodott rólam, amit tudott megadott nekem. De Őt is elvesztettem, nem sokkal az után, hogy elkezdtem a középiskolát. - Yibo felszisszent. - Egyedül maradtam. Az osztálytársaim elkerültek, különcnek tartottak. - megvonta a vállát és felemelte a pillantását.

Yibo nem nézett a szemébe, előmeredt. Pont úgy nézett, mint akinek hasonló fájdalom nyomja a lelkét.

- Az anyám tíz éves koromban halt meg. - szájának széle megremegett. - Az apám kínok között volt, a munkájába temetkezett. A bátyám, Zichen, épp végzett a középiskolában, amikor apám kijelentette, hogy a fővárosba kell mennie, a rendőrakadémiára. - Yibo szájára egy keserű mosoly húzódott. - Volt apám és egy bátyám, de nem volt sem otthonom, sem családom. - Hirtelen elnémult. - Apám folyton azzal nyaggatott, hogy gondoljak a jövőre. Milyen életet akarok élni? De sosem érdekelt igazából, egészen addig, amíg nem találkoztam veled.

Xiao Zhan felkapta a fejét.

- Hogyan?

- Amikor régebben azon gondolkodtam, milyen lenne az életem, úgy éreztem semmi nem vár rám a jövőben. Hogy nem lesz otthonom, ahova hazatérhetek. Nem lesz családom. Nem lesznek kilátásaim. De melletted...

Xiao Zhan kinyújtotta a kezét és Yibo ajkára tette, hogy elhallgattassa. Fejét elfordította. Túl sok érzelem kavargott a fejében, a boldogságtól a félelmen keresztül. Tekintete megtelt a boldogság könnyeivel. De félt kimutatni a férfi előtt, mennyire meghatották a szavai.

- Ez... ez túl gyors. - dadogta. - Én... kedvellek... nagyon. - elpirult. Ujjai helye alatt érezte, ahogy Yibo ajka mosolyra húzódik, de túlságosan zavarban volt, hogy egyenesen a szemébe nézzen. - De... a jövőről... a jövőnkről beszélni, még korai. Hiszen alig ismerjük egymást. Túl fiatalok vagyunk még... úgy értem... az elköteleződés... az, hogy elköteleződjek valaki mellett, az számomra komoly. Ha te... valaki mást választanál rajtam kívül... tudom, hogy az alfák több társat is választhatnak... esetleg lesz olyan, aki társadalmilag megfelelő lenne a számodra... én...

Yibo megfogta a kezét majd lassan, nagyon lassan a mellkasában közepére tette. A szíve olyan hangosan és olyan hevesen dobogott, hogy majd felrobbant.

- Soha. Soha senki nem lesz más rajtad kívül.

A csókja könnyed volt, könnyebb egy leheletnél, és forróbb, mint a perzselő tűz. Az érzés beszippantotta. Nem tudott ellenállni, nem volt hozzá ereje, hogy harcoljon és küzdjön ellene. Annál sokkal jobban vágyott a férfi érintésére és csókjára.

A gondos kezek hamar megszabadították az ingtől.

Yibo egy pillanatra elhúzódott tőle, míg levette a pólóját. Amint a fekete anyag az ing mellett landolt a földön, Yibo ajka újra megtalálta az övét. Egy határozott mozdulattal hátradöntötte a párnák közé, miközben puha ajkaival becézgette és harapdálta a vékony bőrt a nyakán. Ahogy meztelen bőrük egymáshoz ért, mindketten felnyögtek. Ujjaival a hajába túr, míg másik kezével végigsimított a nyakának íves vonalát, a szegycsontját, mellkasát, lapos kidolgozott hasát, majd megállt a rövidnadrág vonalánál.

Xiao Zhan szédült.

Beleszédült az egészbe.

Yibo-t valahogy mindig vad és tüzes szeretőnek képzelte... ez a gyengédség és türelem, amellyel megérintette és csókolta, messze állt a személyiségétől. Ez a kettősség pedig még inkább magába szippantotta. Ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy még többet tudjon meg róla, s hogy még többet kapjon belőle.

Miután az utolsó ruhadaraboktól is megszabadult, Yibo megállt. A karjára támaszkodva fölé magasodott és mélyen a szemébe nézett.

- Biztos vagy benne? - kérdezte elfúló hangon. - Mert... innentől, már nem fogom tudni visszafogni magam.

Xiao Zhan elpirult. Végigsimított Yibo meztelen és a zuhanyzástól még nedves karján.

- Igen.