Strawberry & Cigarette [BEFEJEZETT]

24 fejezet

A fehér folyosó üres volt. Egyedül várakozott a szülészeti osztály vizsgálója előtt. Néhány nővér sietett el előtte, kíváncsian nézték végig rajta. Arcuk kipirult, szájuk sokat sejtető mosolyra húzódott.

Xiao Zhan elpirult, fejét leszegve fixírozta a padlót, miközben szégyenlősen végigsimított a nyakán. Ideges volt.

Kinyílt a vizsgáló ajtaja. A nővér kilépett, rámosolygott, szélesre tárta előtte az ajtót és betessékelte.

- Egyedül érkezett? - kérdezte a nővér, miközben a vizsgáló ágyhoz kísérte. Xiao Zhan bólintott. - Egyedülálló?

A kérdés először meglepte, majd össze is zavarta. Mindazok után, ami eddig vele történt, nem tudta volna egyetlen szóval összefoglalni a jelenlegi helyzetét. Erőszak áldozata lett, amit nem jelentett be - tekintve, hogy omega volt, akiket sokan egyenlően kezeltek a prostituáltakkal -, ráadásul teherbe esett. A bökkenő az egyenletben annyi volt, hogy míg ő tudta, hogy a gyermek, akit a méhében hord, Yibo gyermeke, addig a férfi hallani sem akart róla.

Összegyűrte a papírt, amit eddig a kezében szorongatott.

- Oh, értem. - szisszent fel a nővér. - Az alfa párja nem akarja. Esetleg, ha szeretné elv...

- Nem. - vágott közbe tiltakozóan Xiao Zhan.

- Értem - bólintott a nő, és többet nem is kérdezett. - Kérem, vegye le a felsőt, hogy a doktor úr megnézhesse majd a magzatot.

Xiao Zhan engedelmesen megszabadult a kötött kardigántól és a fehér pólótól. Felült a vizsgáló ágyra. A nővér szorgalmasan elővett egy vérnyomásmérőt, felcsatolta a karjára és megmérte.

- A vérnyomás kicsit magas.

Kinyílt az ajtó és egy fiatal, harminc körüli, teknőckeretes szemüveges béta férfi lépett be rajta. Hófehér köpenye alatt teljesen eltörpült nyurga alakja. Arcán kellemes mosoly terült szét.

- Jó napot. Mink van?

- Dr. Cheng. – bólintott a nővér. - Húsz éves, omega férfi. Terhességi vizsgálatra jött. Vérnyomás kicsit magas, pulzusa kicsit szapora.

- Rendben van. - ült le a férfi az ágy melletti székre. Kezébe vette a kórlapját, rövid ideig tanulmányozta, majd rá nézett. A kórlap után hideg zselét nyomott a hasára, mire összerezzent. - Bocsánat. Egy kicsit hideg. - ezt követően jött az ultrahang. Gyengéd mozdulatokkal elkente a zselét, miközben tekintetét a monitorra szegezte. Tekintete felragyogott, amikor a képernyő szürke foltjában megtalálta az apró fekete pontot. - Itt is van. - fordította a képernyőt felé, miközben csontos ujjával a pontra bökött. - A petezsák. Gratulálok, kismama.

Xiao Zhan arca felvirult, szája széles mosolyra húzódott. A boldogság túltöltődött benne. Melegség áradt szét a testében, hogy a szíve alatt egy új életet hordoz.

- Segítek letörölni. - lépett mellé a nővér, kezében egy adag zsebkendővel, amivel letörölte a ragacsos zselét.

- S a reggelit rosszullétek?

- Sajnos ez a terhesség velejárója. Általában a 6 és 12 hét közötti időszakban jelentkezik. Amennyiben esetleg nem múlik, vagy a nap folyamán többször jelentkezik, keressen fel minket bizalommal.

- Köszönöm. - bólintott Xiao Zhan.

Visszavette a pólót és a kardigánt. Kezét a kilincsen nyugtatta, amikor a nővér utána szólt és a kezébe nyomott egy borítékot.

- Az első fotó a babájáról.

- Köszönöm. - dünnyögte. Elvette a borítékot és kilépett a folyosóra.

Ledermedt, amikor megpillantotta Yibo-t, a falnak dőlve állt karba tett kézzel. Ugyan azzal a rossz fiús stílussal, ahogy megismerkedésük idején. Fekete dzsekije megfeszült, amikor beszívta, majd kifújta a levegőt. Arcán ugyan az a közömbös arckifejezés ült meg, amit annyira jól ismert. Szempillái megremegtek, amikor aggodalomtól terhes tekintetét rá emelte.

Elpirult. Mi mást tudott volna tenni, amikor ilyen áhítattal teli szerelmes pillantással nézett rá, körülbelül negyed percig. Aztán minden ugyan olyan lett, mint az elmúlt hetekben. A sötét, vádló pillantás, és a távolság, ami egyre csak nőtt közöttük.

Xiao Zhan leszegte a fejét.

Vajon mikor lesz meg végre az eredmény?

- Menjünk. - lökte el magát Yibo a faltól és elindult a kijárat felé.

A parkolóba kiérve Yibo a fekete BMW-hez lépett, kinyitott a vezető melletti ülés ajtaját. Xiao Zhan hol az ajtóra, hol pedig a férfire pillantott. Zavartan beült az anyós ülésre, becsatolta magát és várt. A férfi becsusszant mellé, bedugta a kulcsot a lukba, de nem indította be a motort.

- Miért nem szóltál, hogy rosszulléteid vannak? - hangja vádló volt, de mégis aggodalom érződött ki belőle. - Azt hiszed ez valamiféle vicc? - emelte fel a hangját, mire Xiao Zhan összerezzent.

Felnézett rá, majd gyorsan elkapta róla a tekintetét.

- Nem akartam gondot okozni neked.

Yibo hangosan felszisszent. A hirtelen beálló csend és egy újabb kínos és fájdalmas veszekedés volt az legutolsó dolog, amire jelen pillanatban vágyott.

- Haza viszlek. - Yibo előre nyúlt és beindította a motort.

- Vigyél az stúdióba. - hangja rekedt, tekintetét könny mardosta, így inkább elfordította a fejét.

Sem Yibo zavart és dühös arckifejezésével, se pedig a saját problémáival nem akart szembesülni.

- Rendben. - bólintott Yibo és kikanyarodott a főútra.

Az stúdió ahol dolgozott csupán néhány háztömbre volt a kórháztól, kis forgalom mellett sem tartott tovább az út tíz percnél. Az autó lefékezett a bejárat előtt, Xiao Zhan kikötötte magát, már nyitotta a száját, hogy megköszönje, amikor Yibo közbe vágott:

- Este érted jövök. - hangszíne pontosan ugyan olyan hideg és ellentmondást nem tűrő volt, mint az apjának.

Nem kellett rá néznie sem, hogy lássa a gyűlöletet, ami a szemében égett.

Az életük egyik pillanatról a másikra omlott össze, mint egy kártyavár. A köztük lévő távolság, pedig egyre nagyobb és nagyobb lett.

Némán bólintott, kiszállt, becsukta az ajtót és felsietett a lépcsőn.

Egyszersem nézett hátra.