A kedvenc nyaram ✔

Este

  -Morgan! - rohantam hozzá - Mi történt?
Mivel Morgan csak vadul kapkodta a levegőt Lennie fordult felém.
  -Morgan kicsit... Hogy is mondjam? - nézett a plafonra.
  -Leitta magát a sárga földig és ribancoskodott a fiúk előtt. Amit az egyik srác, Tod, kihasznált és megfektette az öntudatlan Morgant aki hiába ellenkezett a srác fölülkerekedett rajta. Nyilván! Mit kezdene az 50 kilós lány egy 100 tonnás csupaizom Toddal?  Gyakorlatilag megerőszakolta! - fejezte be Teresa. A számhoz kapva néztem az összetört lányt. Aztán hirtelen elöntött a mérhetetlen düh.
  -A fiúk komolyan azt hiszik nekik bármit szabad? - kiáltottam fölállva.
  -Hímsoviniszta barmok! - bólogatott Teresa. Én pedig idegesen megindultam kifelé.
  -Avery! - hüledezett Lennie - Ne csináld! Hova mész?
  -Szét rúgom a seggét! - fakadtam ki és megindultam a bulizók felé.
Miközben a medencéhez lépkedtem cikáztak bennem az érzések. Jack! Hogy tehette ezt velem? Azt hitte megússza hiszen mi a francot kezdhetnék vele négy várossal arrébb. Tod meg... Pfúh! Még nem is ismerem de már gyűlölöm! És nem csak azért, mert megrontotta az édes kedves Morgant aki az első pillanattól kezdve kedves volt hozzám és nem azért szeretett akinek mutatom magam, hanem azért aki valójában vagyok. Hanem mert egy akkora tapló! Mint Jack! Mert az gondolja, hogy szegény Morgan aki annyit ivott, hogy magatehetetlen lett (nem mellesleg meg, hol a francban vannak ilyenkor a szervezők???) nem bánthatja. És részben igaza is volt, mert Morgan nem fogja bántani. De azzal nem számolt, hogy vannak neki barátai. Mint például én aki éppen figyelmen kívül hagyja, hogy Teresa, Lennie és Morgan most is utána futnak és kiabálnak, hogy ne tegyem. De megteszem odamegyek és addig verem ameddig észhez nem tér!
  -Melyik az a Tod? - ordítottam túl artikulálatlanul a zenét.
  -Én vagyok! - lépett elő egy izom torony egy pillanatra elbizonytalanodtam de azán Tod elvigyorodott - Helló angyalka! Hogy kerülsz ide? A menyország arrébb van! -kacsintott, mire gondolkodás nélkül akkora pofont adtam neki, hogy hátratántorodott. A haverjaji mint a hiénák vihogtak fel körülöttünk és az eseményeket figyelték.
  -Te szemét barom - rúgtam bele az ágyékába mire összerogyott. Önelégülten bámultam rá majd megfordultam, mert Jason hangját hallottam meg.
  -Avery, mit csinálsz? - hüledezett mellém lépve.
  -Ez a barom megerőszakolta Morgant! - mutattam Todra mire Jason arca elkomorult. 
Megfordultam és hirtelen egy hatalmas mellkassal találtam szembe magam. Fel állt és szúrósan bámult rám. A haverjai még mindig vihogtak. Aztán hirtelen... Hirtelen felemelte a kezét és megütött. Az arcomhoz kaptam és könnyezve földre rogytam ezen már senki sem röhögött. Jason pedig gondolkodás nélkül rávetette magát és ott ütötte ahol csak tudta. 
  -Ne! - zokogtam. Hirtelen egy szervező rohant hozzánk és szétválasztották őket.

Tíz perccel később már egy iroda szerűségben ültünk. Én az arcomat szorongattam és még mindig sírdogáltam. Mellettem Jason a kezemet szorította és csitítgatott miközben a felrepedt szemöldökét és száját tapogatta, ezen kívül még a szeme alatt húzódott egy vörös folt ami szinte biztos, hogy be fog lilulni. A másik oldalamon Morgan volt akin kívülről semmi nem látszott. Ő csak hófehér arccal bámulta a földet. Remélem, hogy nem kapott sokkot. Jason mellett pedig az a mocsadék ült. Neki az arca volt vörös valamint neki is fel volt repedve a szemöldöke.
  -Tisztában vagytok vele, hogy ilyen a táborban még soha nem történt? - ült le velünk szemben egy 50-es éviben járó férfi - Morgan Hancock! - nézett végig a társaságunkon.
  -Én vagyok! - nyújtotta fel remegő kezét Morgan a hangja olyan vékony volt mint egy kisegérnek. 
  -Mr. Hardware vagyok. És maga fiatal ember nincs olyan helyzetben, hogy ezen röhöghessen. - fordult Tod felé - Tehát Morgan... Először is nyugodj meg! Nem bántalak, csak felteszek néhány kérdést. Csupán annyit kell tenned, hogy ezekre őszintén válaszolsz. 
Morgan bólogatott Mr. Hardware pedig elkezdte kérdésekkel bombázni. Csak néhány a történtekre vonatkozó kérdést tett fel a barátnőm pedig válaszolt. 
  -Remek! Köszönöm! Tehát ezek szerint te vagy Avery. - nézett rám mire bólintottam. 
  -Igaz, vagy nem igaz, hogy beleavatkoztál egy olyan dologba amihez semmi közöd nem volt? - kérdezte.
  -Nem igaz! Már hogy ne lenne semmi közöm hiszen Morgan a legjobb barátnőm.
  -Ne beszéljen velem így kisasszony. Senkit nem érdekel ki a legjobb barátnője! Jogosan bántalmazta Tod McGragort? Köze volt önnek az esethez? - vonta föl a szemöldökét.
  -Nem Uram!
  -Tehát csak úgy odarontott egy vadidegenhez akiről semmit sem tud és megütötte? 
  -Igen Uram! 
  -Megbánta? - kérdezte.
  -Nem Uram! - néztem mélyen a szemébe és nem foglalkoztam azzal, hogy Morgan és Jack az asztal alatt a lábamat rugdossák.
  -Akkor újra. - nevette el magát kínosan Mr. Hardware -Megbánta? 
  -Semmiképpen sem! Uram! -vágtam rá. Mr. Hardware a szemét forgatva bámult rám.
  -Nagyon kitartó!
  -Igyekszem! - vigyorodtam el gúnyosan.
  -Nincs több kérdésem - fordult tovább. 
Tod következett. Az igazgató olyan kérdésekkel bombázta, hogy majdnem megsajnáltam ahogyan csak tehetetlenül ült. MAJDNEM! Végül a szemünk láttára eltanácsolta és rendőrségi jelentést írt. 
  -Most pedig fáradjanak ki. Kivéve Jasont! Maga itt marad! Komolyan el kell beszélgetnünk. Hiszen az alkalmazottam. 
  -Ne! - kiáltottam fel - Nem rúghatja ki! Csak engem védett! Nem az ő hibája! Az enyém! Az enyém! - hadartam és a sírás kerülgetett. Még mindig Jason kezét szorongattam.
  -Ó, de édes! - nézett rám lesajnálóan Mr. Hardware - Csak nem belesett?
Könnyezve Jasonre néztem aki fürkészve nézte az arcom. 
  -Semmi baj! -suttogta - Menny ki! Nem lesz baj!
Aztán Morgan kifelé kezdett húzni én pedig Jason keze után kaptam de már késő volt. Az ajtó becsukódott előttem.