A kedvenc nyaram ✔

14. nap

  -Avery! - fordította el a fejét Cameron - Te be vagy drogozva. Nem tudod mit csinálsz!

  -De tudom! - tiltakoztam - Megcsókolom a barátomat!

  -Nem tudom emlékszel-e, de ez az egész csak egy hadművelet, hogy felszedd azt a gyökeret - fintorgott miközben a házunk felé kezdett vinni.

  -De nekem ő már nem kell. Sosem kellett annyira mint te! - néztem a szemébe szomorúan. 

  -Na jó, most beviszlek a barátnőidhez majd ők istápolnak.

  -Neee, ne vigyél  be én veled akarok maradni, hallod Cameron? - kiabáltam kétségbe esetten.

  -Nem akarsz. Te itt akarsz lenni, szóval örüljél - nézett rám - Én meg beköpöm azt a fogyatékost - tette hozzá halkabban.

Bevitt a házunkba ahol Morgan, Teresa és Lennie rögtön körém gyűltek. Kérdezgettek és nyugtatgattak de én csak szomorúan a távolodó Cameront néztem. Becsukta magamögött az ajtót én pedig sóhajtva visszadöntöttem a fejemet az ágyra.

...

A lányokkal végül mindent megosztottam és éjszakába nyúlóan beszélgettünk. Aztán valamikor 1 körül elnyomott minket az álom. Az órámra néztem fél 3. Nem aludtam túl sokat. Megdörzsöltem a szemem. Mivel ez egy elég ösztönös mozdulat csak később esett le, hogy ez azt jelenti, hogy a szer kiment a testemből. Na végre. A plafont bámulva próbáltam vissza aludni de nem ment. Kavarogtak bennem a tegnap történtek és egyszerűen nem tudtam magam túltenni azon, hogy Cam nem hajlandó foglalkozni velem. Vagyis úgy nem.

...

Másnap délelőtt éppen a medencénél lökdösődtünk a lányokkal amikor két szervező lépett hozzánk.
  -Gyertek velünk! - intett a fejével egyikük.
  -Hova? - hunyorgott Teresa.
  -Ahhoz semmi közöd!
Tágra nyílt szemekkel követtük őket.
Az utunk ugyanis a főnökhöz vezetett. Mr. Hardware össze font kezekkel ült a székében és szúrós tekintettel méretezett minket. Már mindenki az irodában volt. Cam, Morgan, Teresa, Lennie, Jason és én.
Hú de desavú érzésem van...
  -13 - kezdett bele - Pontosan ennyi éve vezetem a tábort. És ez idő alatt még egyszer sem fordult meg az irodámban egyetlen egy táborozó sem. Maguknak kétszer is sikerült.
Jason. Hány éve is dolgozol itt? 3? Igen azt hiszem! Nos az egyértelmű, hogy ezt a számot már nem fogod növelni. Ki vagy rúgva! - nézett rá rezzenéstelen arccal.
És a srác még csak nem is tiltakozott. Nem is hőbörgött.
  -Ti pedig - folytatta ránk nézve - Kötelességeteknek érzitek, hogy valakibe belekössetek?
  -Uram, had mondjam el, hogy - kezdtem de félbe szakított.
  -Nem érdekelsz! - kiáltotta - Rossz színben tűntetitek fel a tábort! Tudjátok, hogy a táborozók panaszkodnak rátok? Félnek tőletek!
Én pedig ezt nem hagyhatom.
  -Mit akar ezzel mondani? - hüledezett Lennie.
  -Ki tiltalak titeket a tábórból.

Hirtelen megfagyott a levegő és mindenkinek elakdt a szava. Hogy mi van? Hiszen mi állandóan csak áldozatok voltunk! Nem tehet ki minket! Nem!
  -Tessék? - csattantam fel - Ezt nem teheti!
  -Dehogynem! - húzott maga elé egy papírt majd nagyzosan aláírta - Éppen most tettem meg - vigyorodott el gúnyosan majd átnyújtotta nekem a lapot.

Villám gyorsan átfutottam a sorokat. Olyan szavak voltak benne mint:
Szabályszegés. Kitiltás. Elutasítás.

Szó szerint el tett minket láb alól.

  -Ma estig hagyhatjátok el a tábor területét! - biccentett majd kitartás az ajtaját jelezve, hogy húzzunk innen.
  - Egy élmény volt - vigyorgott az arcomba három centiméterről Jason.
És akkor...
És akkor történt, hogy Cameron felemelte az öklét és hatalmas erővel belevágta Jason fejébe aki hátra tántorodtott és az eszméletét elveszítve a földre rogyott.

Hatalmas szünet után ugyan de itt vagyooook!💗
Mint látjátok a történetünk a végéhez közeleg...
Nekem pedig lenne majd hozzátok egy kérdésem a következő könyvvel kapcsolatban.
De azt majd később...😏
Véleményeteket kommentben várooom😍💗💗