A kedvenc nyaram ✔

5. nap

  Reggel a kora reggeli órák ellenére is elég nagy tömeg volt a kávézóban. Lennie, mikor ezt megemlítettem azt mondta, hogy azért mert tudják, hogy mi mindig ilyenkor járunk és arra várnak mikor robban ez az egész. Nem nagyon gondoltam, hogy igaza van mégis behúzott nyakkal ücsörögtem az asztalunknál és szigorúan a kajámat bámúltam. A táborozók valóban arra vártak, hogy történjen valami de, hogy ezért a hajnalok hajnalán fölkeltek... Az már azért túlzás lenne. De ahogyan elhaladtak mellettünk az emberek mindenki elejtett egy-két mondatot. Mint például: "Össze jöttetek már?"  "Én drukkolok a kapcsolatotoknak!" de persze voltak olyanok nagyrészt Tod haverjai akik már nem ilyen kedvesen és nem ilyen szépet szóltak hozzám. Hogy szépen fogalmazzak szerintük egy sarkon álló, verekedős, szemtelen, lotyó vagyok. Ilyenkor Teresa intézett hozzályuk néhány keresetlen szót így jobbnak látták ha tovább állnak. Éppen leadtuk a rendelésünket és kezdtünk volna beszélgetni amikor valaki úgy vágta ki az ajtót, hogy kis híján kitört az üvege.

  -Jason! Jas! - kiáltotta a lány. 
Jas? Mit becézgeti? Ő az énbarátom. Vagyis... Mindegy, dolgozunk rajta! 

Összeszűkült szemekkel mértem végig. Hosszú derékig érő fekete haját magas lófarokba fogta így jól látszódott makulátlan arcbőre amin csak egy leheletnyi smink volt pont annyi amennyi kiemeli szép kék szemeit. A teste legalább ennyire kifogástalan volt. Lapos volt ahol kellett és ízlésesen domború ahol nem. Félelmetesen rövid farmersort és fehér haspóló volt a szettje része. A bőre gyönyörű napbarnított volt hiába volt még csak június. Szóval összességében gyönyörű lány volt.

Kicsit kezdtem is kínosan érezni magam a sima babasárga nyári ruhámban. 
A kávézó összes hím tagja nyál csorgatva bámulták a lányt aki ügyet sem vetve rájuk újra elkiáltotta magát. Jason idegesen lépett ki a konyhából.
  -Jól van már itt va... - itt elakadt és tányérnyira tágult szemekkel nézett a jövevényre.
  -Szia! - intett a lány zavartan mosolyogva. Jason viszont még mindig csak állt és őt bámúlta - Mondj már valamit! - nevette el magát kínosan a lány.
  -Lor? -  nyögte ki végre a srác. Áhá, szóval Lor? Gyűlölöm a Lor-okat. Ja, mi?
  -Én vagyok! - nevetett fel a lány. Ó Istenem, miért nevet ilyen szépen? És én miért nevetek úgy mint egy retardált fóka? 

Jason intett a fejével jelezve, hogy jöjjön be a konyhába majd hátat fordítva ő is így tett.
  -Ez meg ki a franc? - kérdeztem a kelleténél talán kicsit idegesebben.
  -Jason volt barátnője Lauren - rágta a szája szélét Morgan.
  -Mi? Te ezt meg honnan tudod? - tátottam el a szám.
  -A csapat ahova beékelődtem már évek óta ide jár. Tőlük tudom.
Csalódottan néztem a konyha irányába ahova ugyan nem láttam be de nem is igazán akartam. És nem is igazán kellett. Loren nevetése néha kiszűrődött így pontosan tudtam, hogy békülnek.
  -Miért szakítottak? - kérdeztem le sem véve a szemem a konyháról.
  -Muszáj volt. Loren is egy táborozó volt. Haza ment. És túl messze volt az otthona Jason-étől. Pedig elvileg nagy volt a szerelem. - bólogatott Morgan és bár nem tudhatta, ott rúgott belém ahol a legjobban fájt. Én is tisztában voltam vele, hogy ez csak egy tábor és egyszer bizony vége szakad de nem akartam belegondolni. Még nem. 

A lányokkal egyet értettünk abban, hogy inkább vissza megyünk a faházba. És ott is maradtunk. Teresa tanult. Morgan videochatalt a nagymamájával. Lennie pedig egy 1000 darabos puzzle-lel szenvedett. Én pedig... Nos én az ágyamon végig dőlve a plafont bámúltam és azon gondolkodtam mégis milyen átok ülhet rajtam ami miatt minden srác akit kedvelek kitáncol az életemből egy másik lány miatt. 

Este viszont, muszáj volt kimerészkednünk ugyanis a szervezők valami programot szerveztek ma estére. Kilépve az ajtón azonnal megpillantottam a "programunkat". Néhány fa között ugyanis lengőágyak voltak kifeszítve egymás fölé amolyan emeletes ágy jellegűen.  És akár mennyire ellenkeztem akár mennyire utálkoztam este 11-kor már a függő ágyak egyikében feküdtem. Az alattam lévőben Morgan volt és ennyi. Mindenki más akit ismertem más fát kapott. Én voltam fentről a harmadik és alulról a negyedik. 
  -Hé, Morgan! - suttogtam oldalra fordítva a fejem.
  -Mi az? - kérdezte álmosan.
  -Szerinted én vagyok szebb vagy Loren? - kérdeztem.
  -Avery hagyjál! - hallottam meg alólam morcos hangját - Szép vagy és ő is az.
  -Jó de melyikünk szebb? - kérdeztem.
  -Én elfogult vagyok hisz a barátnőm vagy. - motyogta félálomban.
  -Cameron! - kiáltottam suttogva a fölöttem lévő függőágyban szunnyadó srácnak akit kb. 20 perce ismertem meg - Én vagy Loren a szebb.
  -Nos, - hajolt ki, jobban lásson és feltolta keretes szemüvegét melyet eddig a tokjában maga mellett tartott - szerintem Lor. - bólintott majd vissza feküdt. A számat eltátva dühösen megrúgtam alulról. Pff... Na persze!    
  -Morgan! - suttogtam ismét - De én vagyok a kedvesebb igaz?
  -Avery! - nyögte fájdalmasan majd az oldalsó létrához kúszott és elkezdett lefelé mászni.
  -Hát most meg mit csinálsz? - ámultam el de ő csak leugrott a fáról és a nyuszis mamuszába belebújva pufogva elsietett. A vállamat meg rántva visszadőltem és tovább agyaltam. Pár perc múlva újra halottam ahogyan felmászik a létrán és befekszik alám.
  -Morgan, szerinted Jason és Loren újra össze jönnek? - suttogtam a fölöttem lévő ágyat bámulva a sötétben.
  -Miért, van valami ellen vetésed? - hallottam meg alólam Jason hangját. Rákvörösen lenéztem egy fokkal alám ahol  a srác elégedett vigyorral a képén feküdt. Morgan biztosan megelégelt és ideküldte, hogy őt zaklassam. Az alsó ajkamba harapva néztem rá.
  -Hát izé... - kezdtem és elkövetem azt a hibát, hogy elengedtem az ágy másik felét amibe eddig szorosan kapaszkodtam. Így ugyanis kibillent az egyen súlyából és nagyot pörögve ledobott. Szorosan lehunyva a szemem sikítva kapaszkodtam Jasonba ugyanis a zuhanásom következtében az ő függőágya is eléggé hintázni kezdett. Szerencsére azonban itt megállt. Az egész társaság hangosan felnevetett a bénázásomon így a felénk megindult szervező inkább csak oda kiáltott, hogy kicsit halkabban. Valószínűleg nem látta az esésemet mert akkor már közel sem lenne ilyen nyugodt.  
  -Néha azt hiszem már kiismertelek. De aztán rájövök, hogy még mindig meg tudsz lepni - röhögött ki Jason mire én is felnevettem. Az esésem egyébként legalább kimentett az alól, hogy esetleg magyarázkodnom kéne.
  -Azt hiszem visszamászom - mosolyogtam kínosan Jasonre nagyjából három centi távolságból. Bólintott majd feszengve a hajába túrt. Éppen ráléptem a létrára mikor utánam szólt.
  -Hé, Avery! - ült fel és az arcomat fürkészte.
  -Igen? - kaptam oda a fejem reménykedve.
Kétszer is szóra nyitotta a száját majd végül csak kínosan elnevette magát.

  -Vigyázz nehogy még egyszer leess. - mosolygott rám mire az utolsó reménysugár is kihalt belőlem miszerint, azt szeretné maradjak.
  -Rendben - legyintettem és vissza másztam az ágyba.