A kedvenc nyaram ✔

12. nap

Limitált kiadás 1.
Cameron szemszöge

Morgan, Teresa és Lennie már órák óta a medence mellett napoztak Avery viszont sehol.

A tegnap után mondjuk lehet le kéne inkább kopnom de nem szokásom. Ráadásul, tudom, hogy van miért küzdenem. Ugyanis az a folt a nyakán amit fehér garbójával próbált eltakarni arra a napra utal amikor takarásban mindentől és mindenkitől, visszacsókolt. Tegnap pedig gondolkodás nélkül többet akart. Belőlünk. Csak aztán meg látta azt a barom arcú Jasont...

Hogy mit eszik rajta azt nem tudom. De teljesen mindegy mert majd én úgy is elintézem, hogy máshogy érezzen. Jason jelenleg amúgy sem rajong érte. De nem azért, amiért Avery gondolja. Nem amiatt, mert együtt vagyunk. Hanem mert látta a nyakát. Pontosabban a rajta hatalmasodó foltot. Lássa is! Az volt a cél. Rajta van a jelem. Ő már az enyém. Igaz, már eléggé elhalványodott. Tegnap már alig látszott.

Majd megújítom...

-Hé, Morgan! – álltam mellé árnyékot vetve az arcára ami miatt kénytelen volt rám nézni, különben fehér marad azon a folton.

-Ne már Cameron! – nyavajgott és a lábamra csapott – Menjél innen!

Jó, nem tagadom, Morgan nagyon csinos lány. Ráadásul még jó fej is és azt sem mondom, hogy nem az esetem. Először azért mentem bele a kamu kapcsolatba, mert tetszett nekem Morgan de azóta már megismertem és inkább a húgomnak tekintem.

-Hol van Avery? – kérdeztem, szórakozottan megbökdösve az oldalát.

-Fúj, Cameron koszos a lábad! – röhögött fel és egy nagyot rásózott a lábfejemre – Avery még alszik.

-Fél tizenkettőkor? Na ne szívass – forgattam a szemem.

-De, komolyan! És reggel mikor Teresá-val megpróbáltuk felébreszteni álmában megharapott! -nevetett fel majd oldalra nézve rácsapott a combjára – Na, emlegetett szamár!

Én is az említett személy felé kaptam a fejem és elakadt a lélegzetem. Avery álmosan, kicsit még mindig kócos hajába túrva, nap sárga nyári ruhában és flip-flopban igyekezett felénk. Csak egy kis láthatatlan smink volt rajta. Szempillaspirál és szájfény. Nem szeretem ha egy lány agyon van vakolva. Jobban szeretem ha valaki elfogadja magát úgy ahogy van! És nem mellesleg az sem hátrány ha nem mosódik el a szemöldöke ha bevizezi az arcát.

-Na mi van Csipkerózsika? Kipihented magad? – cukkolta Morgan letolva szemére a napszemüvegét és felült a törülközőjén.

-Miért nem ébresztettetek fel? – nyögte miközben lehuppant a barátnője mellé.

-Próbáltunk! De tekintve, hogy a közelben nem adnak tetanuszt felhagytunk vele – röhögött fel.

-Ó! – esett le Avery-nek – Sajnálom... - húzta el a száját majd rám emelte tekintetét és kicsit zavartan nézett rám.

-Jót aludtál? – mosolyogtam rá szórakozottan oldva a feszültséget. Vékony derekát megragadva magamhoz húztam. Jól esően felsóhajtottam, hogy nem tolt el magától hanem oldalával hozzám simulva az arcomat fürkészte. Vonásai meglágyultak és felnevetett.

-Haha! Meddig fogtok még ezzel cukkolni? – forgatta a szemét.

Teresa és Lennie felülve végig mérték barátnőjüket majd meglepetten néztek rá.

-Hát te meg hova készülsz? – hüledezett Lennie Avery csinos kis ruhájára utalva. Én ugyan nem bántam, hogy ma emellett a ruhácska mellett döntött. Nagyon dögös volt benne. Bár ha ezt elmondanám neki valószínűleg csak egy pofont kapnék. Elbambulva néztem a lányt de aztán mikor megszólalt feleszméltem. Minden idegszálam megfeszült.

-Jason-nel szeretnék beszélni. Tegnap előtt kicsit összebalhéztunk és szertném ha elsimítanánk az ügyet. Nem akarok vele rosszban lenni.

A francba! Gondolhattam volna. Végül is ez az egész csak egy hülye színjáték. Ő elvileg Jason-ért van oda pokolian. Én meg csak egy eszköz vagyok akivel megszerzi.

Teljesen lefagyva bámultam utána ahogyan édesen ringatja keskeny csípőjét és a kávézó felé igyekszik. Most mégis mit csináljak? Csak nem hagyhatom, hogy Jason-nel flörtöljön!

Annyira elbambultam, hogy észre sem vettem, hogy Morgan már harmadjára mondja ki a nevem. A harmadikhoz egy lábhajlatba rúgást is kaptam így már lehetetlen volt figyelmen kívül hagyni.

-Mi az? – néztem rá értetlenül és csak ekkor vettem észre, hogy Lennie és Teresa már sehol sem voltak – Hát, a többiek?

-Leszereltem őket. Beszélnünk kell!

-Tőlem – vontam meg a vállam és leültem vele szemben.

-Meddig akarod még tettetni, hogy nem vagy odáig érte? – biccentett a kávézó felé. Egy pillanatra úrrá lett rajtam az idegesség, hogy ez ennyire feltűnő de aztán ismét tettetett lazasággal megvontam a vállam.

-Fogalmam sincs miről beszélsz.

-Nem szerelmes Jason-be! – folytatta figyelmen kívül hagyva a színjátékom -Tetszett neki de ennyi. Csak be magyarázza magának, hogy a srác minden mozdulatától megsemmisül. Ez valójában nem igaz. Szimplán csak nem akarja elhinni, hogy jobban bejössz neki te akit kevesebb ideje ismer. Meg úgy érzi tartozik Jason-nek. Amiért egyszer megvédte. Jas viszont szerintem komolyan oda van érte. Meg Loren-ért is. Ő egy barom...

Csodálkozva meredtem rá majd a kávézóban a pultnál ücsörgő lányra. Majd ismét Morgan-re és így tovább...

-Jason csak hülyíti őket. Tavaly is ezt csinálta Loren-nel meg egy másik lánnyal. Csak Loren bekapta a horgot... - vonta meg a vállát. 

-Na meg biztos mást is... -motyogtam a hiányos öltözetű lányt nézve.

-Fúj, Cameron! – nevetett fel Morgan.

-Biztos vagy abban amit mondasz? – kérdeztem.

-Száz százalékig! – bólintott.

Klassz. Akkor hát gyerünk!

A limitált kiadás még folytatódik...