Istenek elől menekülve

Tutorial: A háromfejű Alvilági Kutyák élelmezéséről

  Hermész

  A nevem Hermész. A tolvajok és az utazók istene vagyok, valamint az istenek hírnöke. De már vagy másfél éve nem szállítottam híreket senkinek. Pontosabban mondva: Mások szállítják az infót manapság nekem.
   Nos, hát... Ezt nehéz elmagyarázni... Nem vakációzni vagyok. Másfél évvel ezelőtt behívtak minket az istenek tanácsára, hogy megtartsuk az évi két megbeszélésből az egyiket. Mi, az Olimposzi 12 egy csoportba tömörülve jöttünk. Én mentem leghátul. A trónterembe érve viszont váratlan meglepetés a fogadott minket. Zeuszt elfogták.
   Az egész kalamajkából tudtommal csak nekem sikerült kimenekülni. Aphrodite galambjainak hála, mindig tudom, hogy mi zajlik az Olimposzon. Így tehát arról is van tudomásom, hogy valamilyen varázslatot alkalmazott a többi istenen Kronosz. Mert mindegyik a fejemet akarja. Az elmúlt másfél évben csak két istennel találkoztam: Árésszel és Artemisszel. Mindkét találkozásnál majdnem otthagytam a fogam.
   Ezért már sokkal óvatosabb vagyok.

🦉🦉🦉🦉🕊️🕊️🕊️🕊️🦉🦉🦉🦉🕊️🕊️🕊️🕊️

   Az a keddi nap is úgy kezdődött mint a többi. Reggel elmentem egy órácskát futni a Central Parkba, majd betértem egy supermarketbe némi kajszibarackos sütiért.
   Az üzletben most kivételesen nem volt nagy tömeg. Felkaptam egy kosarat az egyik pénztár mellől, majd elindultam péksütemények irányába.
   Nagyjából félúton lehettem, valahol tejtermékek részlegénél, mikor megláttam egy tizennégy év körüli lányt, aki a joghurtok között keresgélt.
  Kávébarna szeme volt, és ehhez étcsokoládé színű haj társult. Ruhája kissé meg volt tépve, mintha konfliktusba keveredett volna némi szögesdróttal. Derekára egy bronztőrt erősített.
   Észre sem vettem hogy már jó ideje bámulom őt. Kábulatomból az ébresztett fel, hogy a lány felkapta a fejét és értetlenkedve, haragosan bámult rám. Tekintete félreérthetetlenül azt üzente: Ha nem takarodsz el most azonnal, megmártom benned a tőröm!
   Gondolataimat összeszedve gyorsan tovább szaladtam, majd végre elértem a sütis részlegbe. Kiválasztottam öt darab kajszibarackos süteményt, majd csak úgy pluszba néhány cseresznyéset illetve túrósat is. Ki tudja, hogy mire kellhet.
   Az üzletből kifelé igyekezve megint megláttam azt a lányt. A kezében joghurttal és két zacskónyi kenyérrel az egy sikátor felé igyekezett. Természetesen, mivel én a tolvajok istene is vagyok, egyből leszűrtem hogy az élelmet lopta. Nem foglalkoztam vele különösebben.
   Én éppen indultam volna a másik irányba, mikor a hátam mögött sikoly hallatszott. Hirtelen megfordultam, és a kezemben a sütivel a sötét sikátor felé igyekeztem. Amit ott láttam, azt szerintem egy hétre bőven elég is lesz nekem.
   A sikátorban Kerberosz, a minimum öt emeletnyi magas, leginkább rottweilerre emlékeztető háromfejű kutya állt. Hádész ,,kiskedvence". És pont arra a furcsa lányra morgott. Ő is szemmel láthatóan észrevette a kutyát.
  A sütiket a melegítőm zsebébe gyömöszöltem, majd előkaptam a Kaduceust, és a lány mögé sprinteltem. Addigra már az ő kezében is ott volt a bronztőr.
   Mikor Kerberosz észrevett engem, diadalmasan felvonyított, majd nekünk rontott.
   A lány elég ugrottam hogy megvédjem, de úgy tűnik, nem kell őt félteni. Félrelökött, majd teljes erejéből nekirontott. Először Kerberosz hasát vette célba. Egy gyors bukfenccel már a hasa alatt is volt.
   Én sem voltam a hülye, én is támadásba lendültem. A Kaduceus végéből egy bronz lándzsahegy pattant elő. Én a kutya mellkasa felé igyekeztem. Mekkora hiba volt!
   Ugyanis nem számítottam a harmadik fejére, amelyik középről figyelt. Mikor megrohamoztam, minden hang zavarossá vált a környezetemben. Na jó, azért két hangot mégiscsak hallottam: Kerberosz dühös morgásását, illetve a barna hajú lány undorodó kiállítását:
- Az istenekre! Ez mikor fürdött utoljára?!
   Mire elértem a mellkasát, már több sebből vérzett, de nem adta fel.
   Megpróbáltam belé vágni a Kaduceust, de a középső feje elkapott, majd a levegőbe rántott. A hírnökbot kiesett a kezemből. Hibába ütöttem-vágtam a kutyát az öklömmel, az nem engedett el. Sőt, mi több, elkezdett rázogatni, mint egy kutyajátékot!
   Az egyik zsebemből kiesett két csomag. Az egyikben a kajszibarackos, a másikban pedig a cseresznyés és a túrós sütemény volt.
   Kerberosz elhajított. Nyekkenve nekivágódtam a falnak, és pechemre pont egy kukában landoltam.
   Egy banánhéjjal a fejemen kikukucskáltam a kukából. Kerberosz  szemmel láthatólag megelégelte, hogy a lány a hasát szurkálja. A bal oldali feje megragadta hátulról a pólója nyakánál fogva, majd erőteljesen a földhöz vágta. Idáig hallottam azt a hangos koppanást.
   Most, hogy ezt elintézte, Kerberosz érdeklődve szaglászni kezdte a süteményeimet. Úgy tűnt, mintha még akarná enni az összeset. Egyben. Válogatás nélkül.
   Az még oké, hogy engem csak így lazán bevágott a kukába, de hogy meg akarja enni a kajszibarackos sütijeimet, az már kicsapja nálam a biztosítékot!
   Ordítva kiugrottam a kukából, majd a legközelebbi kezembe akadó dolgot (egy teli szemeteszsákot) teljes erőből a képébe vágtam. Odaszaladtam, felkaptam a sütit, és hátrálni kezdtem.
   Amint Kerberosz észrevette, hogy már csak hűlt helye a kajának, nyüszíteni kezdett. Olyan szívszaggató volt, hogy megsajnáltam. Képes voltam érte feláldozni... A cseresznyés és a túrós sütijeim!
   Miután bőségesen megreggelizett, Kerberosz úgy tűnik, lenyugodott. Megnyalta mindhárom nyelvével mind a három száját, majd az árnyékba ugorva visszatért az Alvilágba. Ha az lett volna az eredeti célja, hogy megöljön, valószínűleg alapos fejmosást fog kapni Hádésztól.
   Mivel elmúlt a veszély (mind az életemet, mind a sütimet fenyegető) egy kicsit végre fellélegezhettem. Aztán eszembe jutott a lány. Odaszaladtam hozzá. Úgy tűnik, elájult. Hé, én sem vagyok ám szívtelen! Ha mást nem, elviszem a New Yorki lakásomba.
   Menyasszony pózban felkaptam őt, majd rekordsebességgel szaladni kezdtem hazafelé.