Istenek elől menekülve

Baleset 2.0

Angel szemszöge

Verejtékben úszva keltem. Szörnyű rémálmom volt. Arról szólt, hogy a Tábor lángokban áll, és a lábam le van ragadva, ezért nem tudok elmenekülni. Láttam, ahogy mindenki meghal körülöttem, és én ez ellen semmit sem tehetek.

Viszont egyből jobb kedvre derültem, mikor eszembe jutott a tegnap este.

A tábortűz után odajött hozzám Kevin, és... Azt mondta... Hogy sajnálja. Sajnálja a szakítást. A baleset nem az én hibám volt. Meg hogy én vagyok a legkülönlegesebb lány, akivel valaha találkozott. Szeretett volna velem újra együtt lenni. Mint ahogyan én is vele. Ezért igent mondtam és... Megcsókolt. Az volt talán életem legszebb pillanata.

Kaptam tőle egy kis ajándékot is. Egy rézláncot, amin egy bagoly, és egy Kaduceus alakú acél medál függött. Nagyon gyönyörű volt.

Voltam olyan idióta, hogy megkérdeztem honnan szerezte. Ő erre nevetni kezdett, és kioktatott, hogy ,,ajándék lónak ne nézzem a fogát", De azért annyit elmondott, hogy nem túlságosan törvényesen szerezte be. Tehát lopta. De ez engem akkor ott nem érdekelt. Csak az számított hogy újra együtt vagyunk.

Az ajkam még mindig bizsergett a tegnap esti csóktól. Mosolyogva felsóhajtottam, majd végre kikeltem az ágyból, és el kezdtem készülődni.

****

Kevinnel csak reggeli után tudtam beszélni. Miután befejeztem a kajám (Almás-fahéjas zabkása), egyből a Hermész asztal felé vettem az irányt, mert láttam, hogy már ő is végzett.

Félúton voltam nagyjából, mikor az egyik Árészos, Sandra West elállta az utamat.

- Mit szeretnél, Sandra? - kérdeztem gyanakodva. Ugyanis ez a lány volt az, aki eddig Tartarosszá tette az életem. Vagyis a piszkálódók vezére. Ráadásul hajtott a pasimra.

- Csak gratulálni szerettem volna - mosolygott rám olyannyira kedvesen, hogy az már gyanús volt - Végre sikerült visszaszerezni a pasidat. Ez aztán az óriási teljesítmény.

Mosolyogva megölelt, mintha legjobb barátnők lennénk ezer éve, és vidáman szaladt vissza Árészos testvéréhez és Aphrodités barátaihoz.

Ezt nem értem. Másfél héttel ezelőtt még azon volt, hogy Tartarosszá tegye az életem, és összejöjjön Kevinnel. Most pedig... Ez hogy lehet?

Valamiért viszont az tűnt nekem természetesnek, hogy ilyen kedves velem. De miért?

Miért olyan furcsa?

- Hé, Angyalom. Minden rendben? - észre sem vettem, hogy Kevin a hátam mögött van, ezért jól megijedtem.

- I-igen, vagyis nem, nincs semmi... Csak elgondolkodtam - hazudtam csípőből. Viszont meglepett, hogy nem Angel-nek, hanem Angyalomnak hívott. Valamiért... Olyan... Ismerős volt. Mintha már valaki ezt mondta volna valamikor nekem.

De eddig nem volt egy fiúm sem, csak Kevin. Ezért senki nem hívott így.

- Gyere, menjünk el a kenuzó-tóhoz - invitáltam őt.

- Menjünk.

Visszagondolva a reggel eseményeire, felmerült bennem a költői kérdés: Manapság már mindenki ilyen furcsa szokott lenni?

****
Time skip

Délután be kellett egy kicsit segítenem a Héphaisztosz bungalónak. Meg a kilences bunkernek is.

A feladatom egyszerű, viszont annál veszélyesebb volt: Két görögtűzzel teli üveget kellett a Kilences bunkerből a Héphaisztosz bungalóba szállítanom anélkül, hogy azok felrobbannának.

Egyszer már elbuktam ezt a ,,próbát", és a fél tábor a tűz áldozatává vált. De mintha a többiek erről teljesen elfeledkeztek volna. Újra bíztak bennem. Pedig én ezt nem is érdemlem meg... A baleset után elszöktem, úgy kellett visszaráncigálni a táborba.

Megszöktem, pár óráig bírtam, aztán visszahoztak... Nagyon nagy szégyenérzetem volt akkor.

Megszöktem... Miért van olyan érzésem, mintha nem is pár óra, de minimum egy hónap lett volna, amíg távol voltam? Tisztára mintha lett volna egy másik életem, csak azt most homály fedné be, köd...

Várjunk csak. Köd... Mivan, ha igazam van, és tényleg történt valami, amit a nagybetűs Köddel feledtettek el velem?

Ilyesmin gondolkodtam, mikor a görögtűzzel teli üvegekkel a Héphaisztosz bungaló elé értem. Amint leadom a rakományt, már megyek is, és elgondolkodok ezen az elméleten, gondoltam. Na ja. Jó vicc.

Voltam olyan szerencsés, és elestem egy kőben, aminek következtében a doboz, benne a két üveggel a földre esett.

A robbanás elsöprő erejű volt, és szinte a teljes Tábor területére kiterjedt. Én, aki a közvetlen közelében voltam a dolognak, meg kellett volna sülnöm. Viszont van nekem (meg úgy mindenkinek) van egy olyan agyi dolga, hogy reflex. Engem ez mentett meg a haláltól.

Egy külső szemlélő számára a jelenet akciófilmbe illő lehetett: Lélekszakadva, (az én szemszögemből nézve) lassítottan rohanok egy biztonságosabb helyre, miközben felrobban mögöttem a hegyoldal.

A zöldes színű lángok először a Héphaisztosz bungalót semmisítették meg, majd sorban jött a többi is. Könnyező szemmel néztem (már biztonságban), ahogyan a tábor nagy része a lángok martalékává vált.

Egy lökéshullám is elindult. Mikor elért engem, a földre döntésemen kívül mást is művelt velem. Mintha... Kitisztította volna az elmémet. Eddig álmoknak tűnt emlékek törtek fel a felszínre, és igazolták, hogy ez velem mind megtörtént. Hogy egyszer már tényleg felrobbantottam a tábort, ami miatt utána való nap hajnalban elszöktem, ugyanis délben ki akartak ezért az Árészosok végezni nyilvánosan, amire meg is kapták az engedélyt. Egy hónapig az utcán éltem, mielőtt Hermész kihúzott volna a bajból, és új otthont, ezzel pedig új reményt is adott. Majd aztán elrabolt Apollón. És megmentett Hermész.

Aztán őt is elfogták istentársaival együtt Kronosz római katonái. Én utánuk mentem, aminek következtében eltört az egyik lábam, míg a másikra egy gonosz tetoválást raktak. A nyakláncomat is, rajta a két medállal, nem Kevintől kaptam, hanem Hermésztől. És a tegnapi csók, amit Kevintől kaptam... Azt valójában Hermész adta.

Lenéztem a lábamra. A szakadt farmernadrágom alatt ott virított a fekete tetoválás.

- Tehát, tényleg csak a Köd volt... - suttogtam.

A hegy alján volt egy biztonságos bunker, az ilyen esetekre, ami most is volt. Nem tudom hogyan sikerült az összes táborozót olyan gyorsan lemenekíteni oda, de úgy tűnik, sikerült, mert mindenki ott volt. A lökéshullám az ő elméjüket is kitisztította.

- Angel Harmony Campbell! - ordították kórusban - Te meg hogy kerülsz ide?!

- É-én... - nem találtam a szavakat, amelyekkel megvédhettem volna magam.

Ekkor az Árész bungaló vezetője, Adam Woods lépett elő, és ezt ordította:

- MOST AZONNAL FOGJÁTOK EL ŐT, VÉGEZZÉTEK KI, ÉS ÁLDOZZÁTOK FEL AZ ISTENEKNEK!

Mindenki futólépésben indult meg felém, készen arra, hogy hidegvérrel kioltsák az életemet.

Futásnak eredtem a Tábor határa felé, nyomomban a gyilkos hangulatban lévő táborlakókkal. Néhány embernek sikerült elállni az utamat. Őket félrelökdöstem.

Miután kijutottam a Tábor határán, azt hittem, végre fellélegezhetek. De nem. A többiek, magasról leszarva a szabályokat, kardokkal, íjakkal és nyilakkal utánam tódultak. Megállíthatatlanul.