Istenek elől menekülve

MEGKERÜLT ANGEL!🎉🎉 Elveszett két Vadász...

A Szécsényi ligetből egyenesen az aranyerdőbe teleportáltunk, miután a lányok eltűntek. Egy bokor mögé érkeztünk. Ahogyan azt Athena megjósolta, Dionüszosz és Démétér már ott várt minket. Morcos képpel beszélgettek. Szerencsére halkan. Mikor megjelentünk, először döbbenten néztek ránk, aztán végre elmosolyodtak. Démétér szólalt meg végül:
- Hát akkor... Sziasztok!
- Ne kezdd a magyarázkodást - szólaltam meg végül - Nem a ti hibátok, ami történt. Kronosz az ok. Ő tehet róla.
- Kronosz? - kérdezték kórusban - Hogy jön ide ő?
- Elfoglalta az Olimposzt... De várjunk, hogyhogy nem tudtok erről? Arról a nagyjából másfél éven ezelőtti napról?
- De tényleg nem rémlik - rázta a fejét Dionüszosz - Annyit tudok, hogy aznap tanácskozásra gyűltünk össze. Viszont arról nincs emlékem, mi is történt ott pontosan. Az utolsó, ami eszembe jut, hogy Aphrodité nyúl a kapu kilincséhez.
- Azt hogy? - néztem végig a társaságon.
- Nekünk is csak ennyi ugrik be - mondta egyszerre Démétér és Árész.
- Ez tényleg érthetetlen. De majd később megbeszéljük - döntöttem - Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de szerintem... Még kéne keresni Angel-t.
- Nekem nincs más programom - vont vállat Árész - Veled tartok.
- Nincs más választásom. Ha igaz, amit mondasz, akkor jobb, ha nem megyek vissza az Olimposzra. Jövök veled - jelentette ki egy olyan mosollyal Démétér, mint amilyet Aphrodité szokott villantani, mikor egy érdekes szerelmi történetbe botlik. Eskü, ez már egyre kínosabb...
- Nekem mindegy. Jövök - mondta Dionüszosz is.
- Akkor, ez még van beszélve - csaptam össze a tenyerem - Viszont, meg egy fontos kérdés... Ugye, a ruháinkat elhoztátok?
Csak azért, mert amíg mi Árésszal fürdőnadrágban voltunk, addig Dionüszosz és Démétér fel voltak öltözve.
- Itt vannak - húzta elő a táskájából Démétér.
- Klassz. Kicsit odébb mennétek, amíg átöltözünk? - kérdezte Árész.
- Persze.
Miután arrébb mentek, gyorsan átcseréltük a ruháinkat. Boldogan vettem magamra a melegítőfelsőm, és Árész is szemmel láthatóan örült a motorosdzsekinek.
Aztán, mikor végeztünk, így négyesben végre elindulhattunk megkeresni Angel-t. Azonban, alig mentünk pár métert, véletlenül ráléptem az egyik aranyágra. Ezzel egyidőben pedig két nyílvessző repült felém.
Még jó, hogy Démétér gyorsan cselekedett, és tulipánná változtatta mind a kettőt.
Ránéztem a támadóimra, majd szomorúan megkérdeztem:
- Megtudhatnánk, hogy ez mégis mire volt jó?
- Bocsi, csak védekeztünk - vont vállat az egyikük - Nem tudtuk, kik vagytok.
- Valószínűleg már felismertetek minket - szúrt oda Árész.
Végigmértek minket, és most a másik szólalt meg:
- Igen, most már ismerősek vagytok - mondta, majd Démétérhez lépett, köszöntötte, majd így sorban aztán mindannyiunkat. Természetesen Árészt hagyta utoljára, aminek az isten nem örült túlságosan.
Közben megfigyeltem, hogy a Vadászok egyenruháit viselik. Artemisz Vadászaiét.
Óvatosan megszólaltam:
- Szabad tudnom, miért nem Artemisszel vagytok? Mit kerestek Apollón erdejében?
- Természetesen tudhatod, azzal nem ártunk senkinek. Pár nappal ezelőtt elraboltak egy Vadászt. Emma Johnson a neve. Valószínű, hogy Apollón vitte el, ezért vagyunk itt.
- Nekem is ő rabolt el egy fontos személyt - halkítottam le a hangom úgy, hogy csak a két Vadász hallja - Angel Harmony Campbell. Ismerős esetleg ez a név?
- Sajna, nem. Amúgy én Julia vagyok.
- Én pedig Ruby.
- A díszes kis társaságot pedig már nem kell bemutatni - mutattam a többiekre - Van kedvetek velünk jönni? Talán akkor, ha megtaláljuk Angel-t, akkor meglesz Emma is.
Végiggondolták a dolgot, majd végül beleegyeztek.

🦉🦉🦉🦉🕊️🕊️🕊️🕊️🦉🦉🦉🦉🕊️🕊️🕊️🕊️

Nagyjából egy tíz-tizenöt perce sétálhatunk (most már hatan), mikor a sok arany dolog helyett megpillantottunk valami mást is. Egy ezüst foltot...
A két Vadász valószínűleg felismerhette, mi is az ott ugyanis teljes erőből futni kezdtek az ezüstös valami felé. Mi utánuk eredtünk. Mire beértük őket, Ruby már a sátrat vizsgálta, míg Julia a sátor környékét nézte át.
Én Juliának segítettem, a többieket nem tudom. Mikor már úgy éreztem, meg jó ideig nem lesz meg Angel, le akartam ülni egy nagy kupac arany levélbe pihenni. Mekkora szerencse, hogy nem csak úgy hirtelen huppantam le, hanem előbb a kezemmel megtámaszkodtam! Ugyanis, valami puhát tapintottam ki a földön.
Izgatottan arréb söpörtem a leveleket. Egy barna hajzuhatagot láttam megcsillanni közöttük. Rosszat sejtettem, ezért a hajat is óvatosan félre húztam. És akkor megláttam...
Angel feküdt ott eszméletlenül. Körbenéztem, és láttam, hogy senki sem ide figyel.
Gyorsan leszedtem az összes levelet a testéről. A bőre nagyon hideg volt, de a szíve még vert, habár elég gyengén.
- Angel... - suttogtam - Angel, kelj fel!
Finoman megráztam a vállánál fogva. Erre egy picit hangosabban vette a levegőt. Majd résnyire kinyitotta a szemét.
Lassan a sarkamra ültem, majd úgy néztem tovább őt. Nagy nehezen sikerült kinyitnia a szemét, de ahhoz még mindig nem volt elég ereje, hogy fel is tudjon ülni.
- Angel, ne erőltesd meg magad... Csak most éledtél föl - suttogtam.
Sikerült rám fókuszálnia. Mikor észrevett, kikerekedett a szeme, és azt dadogta:
- He-Hermész?! Hogy kerülsz ide? É-és hol van Emma? Sikerült őt megtalálni...?
- Emma sajnos nincs meg - horgasztottam le a fejem - Valószínű, hogy még sokáig nem is fogjuk megtalálni. De most gyere! Egy ideig kénytelen vagyok téged néhány Vadászra bízni. Teljesen kihűltél.
Angel bólintott, mire segítettem neki felkelni, és a szememmel a Vadászokat kezdtem keresni. De nem találtam őket.
- Hol vannak? - kérdezte Angel.
Ekkor egy éles sikoly hasított a levegőbe, amit rövidesen egy másik is követett. A másik három isten egyből előbukkant háromféle irányból, és az ezüst Vadász sátor felé kezdtek futni.
Pár perc múlva vissza is jöttek. Démétér mondta ki a szomorú hírt:
- Sajnálom, de... Eltűntek. Nyomtalanul.