Istenek elől menekülve

Apolló kap egy ,,isteneset" | part 2.

Hermész szemszöge

,, A közeledésemre elvigyorodott, aztán hirtelen kirántotta a szekrény ajtaját...

... És az alkarjába egy tőr mélyedt. Az isten felordított:
- Nemár! Ezt a sebemet sem hagyják begyógyulni!
  Tényleg, most, ha jobban megnézem, mina fognyomok lennének a karján. Nem tudom ki tette, de szerintem jelen helyzetben meg kéne neki köszönni. Mert ha Apollón nem lenne elfoglalva annyira a sebeivel, mi már hallottak lennénk. Legalábbis én mindenképpen.
  A tőr tulajdonosa kiugrott a szekrényből, és egészen mellém hátrált. Majd gyorsan megkérdezte:
- Van valami terv?
- Honnan tudjam, te vagy az Athénés!
- Kösz, hallod - forgatta meg a szemeit.
  Apollónnak közben sikerült rendeznie a helyzetet magával, és újra harcképes állapotban volt. Fénylasszóját az oldalára csatolta, és a semmiből egy aranyozott íjat varázsolt elő. Hátán egy tegez jelent meg, teli mindenféle nyíllal.
  Ajjaj. Ha ez eltalál minket, végünk. És erre 100% az esély. Mert hát íjászisten...
  És akkor végre, VÉGRE körvonalazódott bennem egy terv. Oldalra szóltam Angel-nek:
- Ide tudnád adni azt a serpenyőt?
  Kicsit furán nézett rám, de megtette amit kértem.
- Remélem, van valami terved, mert...
- Természetesen van. Örülök is magamnak érte. Tehát akkor...
- Lennétek szívesek befejezni a traccspartit?! - rivallt ránk közben Apollón.
  Válaszul csak felemeltem a serpenyőt, és én hülye neki rontottam...

Angel szemszöge:

  Hermész az ideiglenes fegyverével a kezében nekirontott a Napistennek. Nem tagadom, nagy hülyeség volt a részéről. Ugyanis Apollón villámgyorsan előhúzott a tegezéből egy boxkesztyűben végződő nyílvesszőt. Célzott és lőtt. A nyíl telibe kapta Hermész mellkasát, aki erre a falnak csapódott, kiesett a kezéből a serpenyő, és eszméletlenül terült el a földön. Valószínűleg én maradtam az egyetlen esélye.
  Ordítva nekirontottam. A meglepetéstől nem tudta időben felemelni az íját, így a tőröm telibe kapta a lábát. Sikerült egy elég mély sebet ejtenem.
- Most már aztán elég legyen! - kiáltott föl fájdalmában a Napisten, majd mielőtt újra megmárthattam volna benne a fegyverem, elkapta a csuklóm.
  Nem nézett a szemembe úgy mondta a következő szavakat:
- Te maradj ki ebből, ezt kettőnk ügye. Jobban jársz, ha nem avatkozol bele.
- De, igenis beleszólok! - kiáltottam föl, miközben próbáltam kiráncigálni a csuklóm a szorításából - Csak nem hagyom, hogy elvidd őt! Hermész a legjobb, sőt, az egyetlen igaz barátom ezen a világon! Sok szerencsétlenségen mentem már keresztül, és az anyám után ő volt egyedül kedves velem! Szóval cseszd meg, Napocska!
  Az utolsó mondatnál már végre szabaddá vált a csuklóm. Ha jól láttam, Hermész is ébredezni kezdett. El kellett terelnem Apollón figyelmét róla!
  ,,Napocska" szemmel láthatóan kezdte elveszíteni azt a kis türelmét is, ami nemrégiben jött neki. Tehát a harc kizárva. Új stratégia kell, az Athénések kedvence: A beszéltetéssel egybekötött időhúzás.
- Apollón kérlek! - néztem egyenesen a szemébe könyörgőn - Hagyd őt békén, nem ártott neked semmit!
  Az isten, mint először, most is megingott. Az arany fény a szemében az írisze kékjével vetekedett. Azt akartam hogy ez az állapot fennmaradjon. Nem engedtem el a tekintetét. Napocska a földre rogyott. Végül...
- Miért is vagyok itt...? - kérdezte ködös tekintettel - Nekem... Nem itt lenne a helyem! Vissza kell mennem... Mielőtt... Újra... Elveszítem őt...
  Fogalmam sem volt, kiről beszél, de nem is nagyon érdekelt per pillanat. 
  Megszakítottam a szemkontaktust egy pillanatra, hogy Hermészt  figyelmeztessem (aki már azóta biztos lábon állt): Üsse le őt, de most azonnal.
  Eleget tett a kérésnek. Odalépett Apollónhoz, meglendítette a serpenyőt, és teljes erőből tarkón vágta. Hú, de nagyot szóólt! Napocska a padlóra esett. Egy-null a mi javunkra.
  De lehet, hogy ez a leütős dolog, még sem volt olyan jó ötlet... Igaz, valamiért nem sikerült teljesen kiütnie őt, de már elég kevés szellemi energiája lehetett, mert az arany fény újra eluralkodott rajta.
  Feltápászkodott nagy nehezen, de a térdelésre is alig maradt ereje. Nehézkesen megszólalt:
- Ha már nem sikerült téged foglyul ejteni, akkor elviszem azt, ami jelenleg a legfontosabb számodra a világon! Sok sikert a kereséshez! - nevetett hátborzongatóan.
  Megragadta a bokám, mire vakító fény vett körül minket, és egyszerűen... Eltűntünk.