꧁A Vámpírok Hajnala꧂ [TVD]

10. A Rejtélyes Reinkarnáció Titka.

2 Évvel ezelőtt, Boston és Texas között. 2:22 óra.

*Damon szemszöge.*

Az örökké tartó életem leges legutáltabb dolga nem más, mint egy kikapcsolt emberségű vámpírt üldözni, száz éven át!
Már azt sem tudom, hogy hány országon és hányszor haladtam át, a volt gyerekkori százharminckettő éves barátom után. Örök esküt fogadtam arra, hogy megölöm őt!
Szélsebesen haladtam a fák között, a nyomában járva. Majd ekkor hirtelen megpillantottam őt, háttal állva nekem.

-Add fel Dallin!- Szóltam utána lihegve, az erdő közepén állva.

-Miért nem adod fel inkább te? Damon.- Felém fordult sötét íriszeivel, és az éjszakába olvadó fekete fürtjeivel, a köd tenger közepén. -Száz hosszú éven át üldözől, a bosszúd miatt! Mondd megér ennyit egy nő?- Kérdése csak jobban bőszitett.

-Az a nő a hitvesem volt, de te elvetted tőlem őt!- Tombolt bennem a harag és a gyűlölet. Zord csatát vívott a fájdalmam, az emberségemmel szemben.
Oly könnyű volna csak egy pillanat alatt kikapcsolni az érzéseimet, ahogy azt ő tette egy évszázaddal ezelőtt. Csak egy másodperc csupán, és megszűnne a száz éven át tartó kínkeserves fájdalmam.

-Szerettem őt Damon!- Sétált felém lassan. -Még nálad is jobban!- Vágta arcomba a hazugságát.

-Ezért ölted meg?- Szaporábban kezdtem venni a levegőt.

-Hidd el Damon, hogy az volt az örökké tartó életem legnehezebb döntése, amikor karót döftem a szeretett nőnk szívébe. De nem hagyhattam hogy téged szeressen!- Rezzenéstelen arccal mondta végig. -Azt ajánlom neked, hogy kapcsolj át te is! Feledd a múltat, és kezdjünk új lapot!- Egy idegesítő mosolyt villantott.

-Soha! Akkor inkább szenvedek az örökké valóságig!- Sziszegtem. -De te meg fogsz halni!- Elindultam irányába.

-Mitől félsz Damon? Hogy tán megölöm a reinkarnációját?- Kérdése hallatán hirtelen megálltam, meredten bámulva rá. -Ne légy bolond! A szeretett nőd is vámpír volt, az ő lelke pedig elkárhozott azon nap, mikor végeztem vele! Ne is reménykedj abban, hogy esetleg újjá született!- Nem túl távol megállt tőlem.

-Akkor mégis hová tartasz, olyan szélsebesen?- Lassú léptekkel, folytattam a távolság csökkentését.

-Előled menekülök drága barátom! Előled futok oly hosszú száz esztendeje már! De miért is? Csak egy nő miatt!- Arcán felvillant gúnyos mosolya.

-Ő nem csak egy nő volt a számomra!- Emelt fővel adtam tudtára azt, amit már úgyis tudott.

-Én teljesen megéheztem, ettől a futkározástól! Te talán nem, Damon?- Kaján vigyort fúrt íriszeimbe az erdő közepén állva, miközben meghallotta velem egyetemben, egy autó motorját a főúton.
Mire egyet pislogtam, már tova is tűnt! Azonban nyomban utána eredtem.

[...]

Oly gyorsan száguldottam utána, de mégis késve értem oda. Kiontott már két emberi életet, és már a harmadikon dolgozott, azonban azt megakadályoztam. Lerúgtam Dallin-t az áldozatáról, és letérdeltem a már alig élő lányhoz. Egy pillanatra megtorpantam, a homály bújtatta arca láttán. Oly ismerős volt nekem valahonnan, azonban nem volt időm emlékezni!
Megitattam véremmel, közvetlen utána ismét Dallin-ra támadtam, aki eliszkolt nyomban. A fiúnak is adtam a véremből, végül tovább üldöztem az örök ellenségemet!

[...]

Nyomát vesztettem az erdő közepén, majd ekkor ismét elém ugrott az aszfalton fekvő lány arca.

-Lehetetlen hogy ő legyen Sarah reinkarnációja! Pont ő? Ez csak az elmém játéka!- Lihegtem egy fának dőlve. -De mégis, azok a szemek!- Felnéztem a fák lombjai takarta égre. -De hisz Sarah is vámpír volt! A lelke elkárhozott a halála után.- Elgondolkodva meredtem a fák közé. -Vissza kell térnem Mystic falls-ba!-

Napjainkban 20:11 óra.

Az ágyamon ülve néztem Sarah fényképét, ami eddig jó mélyre volt eldugva, a ruhásszekrényem aljába.

-Százeszdendő után, mégis újjá születhetett tán? Hisz Emily is egy Ramsay leszármazott, ahogy Sarah volt. Ő lenne talán?- Felnéztem az ablakomra. -Így minden értelmet nyerne egy pillanat alatt csupán. De ez lehetetlen!- Sóhajtva az ágyamra dőltem.
De azok a zöld íriszek! Nem tudom biztosra hogy ő-e az, de ha igen, akkor tennem kell valamit! Mert Dallin vissza fog térni a hadseregével Mystic falls-ba, hogy végezzen az utódokkal, amint tudomást szerez róluk!

*Emily szemszöge.*

Fáradtan az ágyamban fekve gondoltam végig a minap történteket!
Annyira furcsa volt minden. Egyszerűen annyira ködös az egész!
Molly viselkedése pedig egy hatalmas kérdőjel számomra! Az hogy képtelen volt nekem bármit is mondani, annyira különös volt. És persze Damon Salvatore-val való látomásom. Nem tudom hova tenni az egészet!
Odahajoltam az éjjeliszekrényhez, hogy lekapcsoljam a lámpát. Azonban ismételten megláttam egy ember formát az ablakomnál.

-Ne menj el!- Szóltam oda hangosan, de mire ismét odapillantottam, eltűnt.

-Mi történt?- Rontott be rémülten szobámba Chris, de én csak néztem rá. Nem tudtam magyarázatot adni semmire, mert magam sem tudtam megválaszolni a meglévő, és a születendő kérdéseket.