꧁A Vámpírok Hajnala꧂ [TVD]

19. Az Elhatalmasodó Harag.

Nem tudom az okát, de Mr. Damon egész nap került. Persze nem voltam egyedül, mert Molly, Elise, és persze Stefan is velem voltak.
Örömmel vettem észre, hogy elég jó kis társaság kerekedett ki a végére.
Ez volt tán az a nap, amire a két év vámpír létem óta, nem nagyon volt példa.

A Grillben ülve közölte a hírt Stefan, az általa már szervezés alatt álló buliról.
Elise is jó ötletnek tartotta, így meghirdette ő is, a közösségi oldalain, hogy a Salvatore házban rendhagyó party lesz este hét órától, ami megfog felelni a régi korok emlékének. Ebből kifolyólag estélyi ruhákat kell felvenniük, a résztvevőknek. Meglepetésünkre, elég sok pozitív komment érkezett a poszthoz, szóval feltehetően nem kevés vendéget várhatunk majd!

16:15 óra.

Stefan viszonylag hamar elindult a Grillből, mondván még van jó pár elintézni valója, a partit illetően. Felajánlottuk neki a segítségünket, de nem élt vele. Sokkal inkább arra sarkallt minket, hogy maradjunk együtt mi lányok. Nem kellett könyörögnie, mert nagyon jól éreztük magunkat! Billiárdoztunk, sokat beszélgettünk. Jómagam nagyon jól elvoltam a társaságukban, egészen addig a percig, amíg Molly el nem ment a mosdóba! Elise lassan mellém caplatott a biliárdasztalt megkerülve, szemmel láthatóan valami fontos dolgot tartogatva számomra.

-Nem szeretnélek megbántani Emily, de mikor mondod el Molly-nak, hogy mi vagy? Igaz a fiúkról sem tudja, mert Damon kitörölte az emlékei közül. De ha te valóban barátnődnek tartod őt, akkor szerinted nem érdemel annyit, hogy a tudtára add a titkodat?- Kíváncsian fürkészte, a döbbent arcomat.

-Te mégis honnan tudsz erről? A srácok mondták el?- Várakozóan vizslattam arcát, azonban nem tudott válaszolni, mert visszatért közénk Molly. Egy utolsó pillantást vetve rám, azt sugallta hogy mondjam el neki, amint alkalmasnak érzem rá az időt.
Teljesen igaza van! Tartozom neki ennyivel, hisz ő volt az egyedüli ember, aki mellém szegődött, és a furcsa természetem ellenére is kereste a társaságomat.

Próbáltam visszarázódni a játékba, de ekkor feltűnt köreinkben, a bunkó pincérkedő osztálytársunk.

-Nem kérünk semmit, elmehetsz Fiona!- Gyűlöletét nem titkolva Elise, könnyedén elküldte a mellettem álló lányt, azonban ő csak egy gúnyos vigyorral letudva a beszólást, karba font kezekkel, hozzám intézte szavait.

-Mondd csak Emily-ke! Milyen érzés új diákként, a lúzerekkel lógni? Nem félsz attól, hogy esetleg valami rád ragad róluk?- Kaján vigyora közben, végig mért bennünket.

-Figyelj!- Fordultam felé, nyugalmamat megtartva. -Tudom hogy már az első naptól fogva nem bírtad a fejemet, szóval szerintem tedd magadat hasznossá, és az idegesítő hangodat váltsd fel három Colára. Köszi!- Visszavágós mosolyomat íriszeibe fúrtam, ami szemmel láthatóan elég rosszul érintette, pláne hogy a lányok kiröhögték. Arcomhoz hajolt szikrát szóró tekintettel.

-Ne légy olyan nagyra magaddal, te kis porbafingó senki! Csak mert Stefan-al lógsz, attól még ugyanaz a kis senki maradsz, mint aki voltál és leszel! Nem meglepő hogy a bátyáddal élsz, anyád meg az apád biztosan kinyírták magukat, az elcseszett lányuk miatt!- Halkan sziszegte fülembe, aminek hallatán éreztem az ideget járni magamban. Behunyva szemeimet, igyekeztem nem olyat tenni, amit magam is megbántam volna.

-Ha nem akarod hogy itt helyben széttépjelek, akkor húzz a jó büdös fenébe!- Halk válaszomból, csak úgy áradt a bennem tomboló harag, mely a két év alatt felgyűlt bennem.

-Hú de megijedtem!- Vigyorogva íriszeimbe, lenéző tekintetében részesitett. Egy utolsó pillantást vetett a lányokra, végül visszament dolgozni. Szaporábban kezdtem venni a levegőt, de éreztem hogy képtelen vagyok lenyugodni. Mellém sietett Elise, és a hátamat simogatva próbálta elterelni a figyelmem. Azonban éreztem arcomat eltorzulni, így hát gyorsan felé fordultam.

-Vidd innen Molly-t!- Suttogva próbáltam tudtára adni, hogy baj történhet ha nem teszi.

-Nyugodj meg Emily!- Vállaimra téve kezeit, meredt sötét íriszeimbe.

-El kell tűnnöm innen!- Kijelentésemet követően, elviharoztam a helyszínről.

Megkerülve az épületet, könnyeimmel küszködve, gyors levegővételekkel, próbáltam megnyugodni. Azonban csak Fiona arcát láttam magam előtt, mint valami céltáblát. Éreztem hogy arcom teljesen eltorzult a homályban, közben köd kezdett gyűlni körém.

-Te mégis mi a fene vagy?- Vont kérdőre undorodva, a haragom kiváltója. Nyomban rá vetettem a már kába tekintetem. -Úristen!- Elszörnyülködve hátraesett, a kezében lévő fekete szemeteszsákkal. Próbáltam elnyomni dühömet, azonban a lábaim akaratom ellenére, elindultak felé.
Istenem! Nem akarom megölni, de képtelen vagyok leállni!

-Fuss!- Morogtam hihetetlenül mély hangomon, a rémült tekintetét levenni rólam, nem tudó lánynak. Nem mozdult, pusztán kúszott hátra felé.

-Emily!- Szólított nevemen az, akire a legkevésbé sem számítottam.