꧁A Vámpírok Hajnala꧂ [TVD]

2/61. Az Univerzum Trükkje.

Mindannyian összegyűltünk a nappaliban. Molly és Christopher a kanapén, Madison pedig a fotelben ült. Jómagam és Elise, csak térdeltünk a dohányzóasztal körül.

-Figyelj Molly!- Sóhajtva kezdett bele Elise, a mondandójába, de az értetlenkedő lány, csak némán kémlelte, az asztalon pihenő könyveket, de csak egy darabig.

-Ne is mondj semmit!- Felállva az ülőalkalmatosságról, összezavarodottan sétálni kezdett, a helyiségben. -A ma reggel, illetve a tegnap este, szinte maga volt a pokol, de a menny is egyben! Meghalt a mamám, rendezni kellene a temetését, erre az imént kábé tizenöt perccel ezelőtt, azzal kellett szembe néznem, hogy az a fiú akibe szerelmes vagyok egy vámpír, és a saját húgából ivott. Most már meg sem lepődnék azon, ha esetleg te és anyukád pedig boszorkányok lennétek!- Hadarta végig, de reakciót nem kapott válaszul, ebből pedig nyomban rájött, hogy nagyon jó helyen tapogatózott. -Hát ez hihetetlen!- Megdörzsölve arcát, figyelme elterelése kép, kipillantott az ablakon. -És Stefan is vámpír?- Rám nézett.

-Most hogy jön ide Stefan?- Lepődtem meg, azonban ekkor hirtelen csengettek. Felállva a földről, oda caplatva az ajtóhoz, kinyitottam azt. Meglepetésemre, pont az említett személlyel nézhettem szembe.

-Szia!- Köszöntem mosolyogva, amit egy gyenge mosolyával viszonzott is.

-Beszélnünk kell!- Adta tudtomra, azonban ekkor a falnak a takarásából, megjelent az a személy, akit nagyon nem akartam látni!

-Mi a fenét kever ez itt?- Sziszegve néztem, a másik váratlan vendégre.

-Halihó!- Vigyorogva nekidőlt a falnak, kezét mellkasáig emelte, majd ujjait le fel mozgatva, idétlen integetésbe kezdett velük.

-Takarodj innen Damon!- Haragomat nem titkolva, karba fontam kezeim. De ekkor Stefan közbeszólt.

-Inkább meg sem kérdezem, hogy miért utálod ennyire a bátyámat, de legalább ezzel nem vagyok egyedül!- Felé fordította arcát, de erre csak egy gúnyos mosolyt kapott Damon-tól válaszul.

-Jó!- Összecsapta tenyereit, az említett személy. -Most hogy kitárgyaltátok az irántam való utálatotokat, az átkozásomat hagyjátok meg későbbre, ugyanis nem szórakozásból vagyok itt!- Tért a tárgyra rögtön.

-És miért vagy itt?- Vontam kérdőre, nem tetsző pillantásaimat, neki címezve.

-Miattam!- Vágta rá bűntudattal, a velem szemben álló, amit egyáltalán nem értettem. -Ugyanis kiszámíthatatlan lettem, hála neki! Szándékosan ember vért itatott velem.- Elpillantott szemeimből, mert szavait nem akarta arcomba mondani. -Ugyanis tudni kell rólam, hogy én már évek óta állati vérrel táplálkoztam, mert sajnos én az a fajta vámpír vagyok, aki egy pillanat alatt elveszti a fejét, ha ember vért iszik.- Nem valami büszkén mesélte, de szavainak hála, csak még jobban haragudtam Damon-re. -Sajnálom Emily!- A reakciómtól félve, de rám pillantott.

-Tudtam hogy aljas vagy Damon, de azt nem, hogy ennyire!- Szemeibe fúrtam tekintetem. -Így akarsz, belépési engedélyt kapni a házba mi?- Flegma mosolyt mutattam. -Hát nem kapsz!- Vágtam képébe egyszerűen. -Én bízom Stefan-ban!- Kijelentve visszapillantottam, a velem szemben állóra, aki szavaimat hallva, egy gyenge mosolyt mutatott.

-Hát az szar ügy!- Vágta rá unottan, az ellenszenves vámpír, közben belekarolt öccse nyakába. -Ugyanis nem te takarítottad éveken át utána, azt a rengeteg hullát, hanem én!- Köpte szavait képembe. -Szóval ha nem akarod hogy beléd marjon, akkor szépen behívsz a házba!- Ismét egy flegma mosolyt villantott, ennek köszönhetően ránéztem, a bűntudatba fulladt arcú fiúra.
Valóban ilyen lenne, ebben a dimenzióban?
Félre állva beengedtem Stefan-t, majd ekkor Damon, megfogta az ajtófélfákat, egy idétlen mosollyal az arcán. -Nos? Mit kell mondani?- Kaján vigyora, csak jobban irritált. Igyekeztem elnyomni haragom, de inkább rá sem néztem.

-Gyere be..- Motyogtam, ő pedig belépve megállt velem szemben. Két ujját az állam alá rakva, maga felé emelte arcom.

-Damon!- Rászólt ingerülten öccse, aminek köszönhetően ránézett egy pillanatra, a velem szemben álló.

-Nyugi van! Csak meg akarom köszönni!- Szavai után, ismét gúnyosan visszanézett rám. -Köszönöm szépségem!- Végigmérte arcom minden szegletét, végül ott hagyott.
Nyugi Emily! Tudom hogy bosszant! Sőt ezerszer jobban, mint a másik énje, de akkor sem tehetsz meggondolatlan dolgot!

[...]

A beszélgetés végére, már nem tudtam eldönteni, hogy melyik hír volt a rosszabb. Amit Elise-ék közöltek, vagy amit Stefan-ék. Azonban ezek mellett, még a bátyám, és persze Molly értetlenkedése is sokat rontott a helyzeten. Teljes mértékben nem értették az időutazós sztorit, de amitől igazán ledöbbentek, az annak a híre volt, hogy jómagam is vámpír voltam. Na és persze az sem maradt szó nélkül, hogy én ki is vagyok valójában. A híre annak, hogy én egy ősi tanács vámpír leszármazottja vagyok, pontosabban Sarah Ramsay-nek a reinkarnációja, az még valahol Stefan-ék arcát is megmozgatta, bár már tudtak róla. Miután nagyjából lecsillapodtak a kedélyek, Madison közölte, hogy az időutazásunk ugyebár dimenzióváltással is járt, amire sajnos volt szerencsém rájönni. Mint kiderült, a dimenzióváltásunk oka nem más volt, mint én! Ennek köszönhetően, minden összekuszálódott. A halandóvá vissza változásom miatt, automatikusan ide kerültünk, ugyanis itt úgy éltem túl a már három évvel ezelőtti vámpír támadást, hogy megmentett engem valaki. Mint kiderült, ez a valaki, Stefan volt. A hírnek köszönhetően, még nagyobbat nőtt a szememben.
Azonban ennek rengeteg rossz oldala is van! Hát itt jön a képbe, az igazából idevalósi énem, Madison és Elise, énje. Ők abba a dimenzióba kerültek, ahonnan mi eljöttünk. Szóval nem elég az, hogy mondhatni azt a verziót teljesen kivégeztük, akkor még ráadásul, nyitva maradtak a kapuk is. Mint utólag megtudtam, több dimenzió is létezik, és van egy olyan is, ahol él egy gonosz ősöm. Egy szóval létezik, egy ördögi Sarah Ramsay is, ugyanis ő nem halt meg több mint száz éve, amikor meg kellett volna. Na és hogy ezt honnan tudják ilyen jól a boszorkányok? Onnan, hogy már volt "szerencséje" találkozni vele Elise-nek, miután tegnap elindult tőlünk hazafelé.

A srácok rossz híre pedig nem más volt, mint hogy Damon kora reggel kapott egy telefon hívás Dallin-tól, akit felhívott Allard, hogy a napokban meglátogatta őt a gonosz Sarah. De ami a legnagyobb döbbenetemre szolgált, az az volt, hogy Allard, akit ha úgy vesszük akkor valahol az apámnak számít, ő itt él Mystic falls-ba, a klánjával egyetemben.
Kell ennél nagyobb univerzumos kavarodás? Ezek mellett, teljesen eltörpül az igazi célja az életemnek, miszerint nekem kellene vezetnem a Tanácsot!
Madison azt is mondta, hogy muszáj bezárnunk a kapukat, hogy meg gátoljuk a többi gonosz, vagy bármilyen más vámpír ide való átjövetelét. Szerencsére erre találtak is egy varázs igét, de ahhoz pedig három boszorkány kell. De a legrosszabb az egészben az, hogy így nem tudjuk visszaküldeni Sarah-t oda, ahonnan jött!

-Felhívom Mia-t!- Szólt közbe, a kanapén ülő Stefan. -Ő biztosan segít majd a varázslatban!- Adta tudtunkra, közben elővette a készüléket zsebéből.

*Mia szemszöge*

Teljesen elvonta a figyelmem telefonom csörgése, miközben éppen harcoltam Mystic falls-tól pár kilométerre, egy elhagyatott épületben. Felszaladva az emeletre, előkaptam zsebemből a készüléket, és rögvest szembe nézhettem, a már rég nem látott barátom nevével a kijelzőn. Fülemhez emelve az említett eszközt, betértem egy szobába. -Na szia!- Nyögve köszöntem, miközben egy hatalmas szekrényt toltam az ajtó elé, torlasznak.

-Rosszkor hívlak?- Kérdezte meglepett hangon.

-Ugyan dehogy! Csak épp a volt dühös exed elől menekültem, ugyanis elvettem tőle valamit, ami valamiért nagyon kell neki!- Feleltem, közben hangos ajtó rugdosásra emeltem fejem. -Nálam van, a vámpírvadász tőrje. Hogy mit kevert az exednél? Hát az engem is érdekelne, de ami még inkább, hogy hogyan a fenébe lehet életbe Sarah?- Kérdésem felrakása után, sikerült bejutnia a helyiségbe, az említett személynek. -Figyu Stef! Nekem most mennem kell! Majd ha itt végeztem, meglátogatlak benneteket!- Kinyomva a készüléket, zsebre rakva, elugrottam a támadása elől. -Figyuka! Nem mondták még neked, hogy már nem divat az egy tonna alapozó?- Gúnyosan kiröhögtem, ezzel pedig elértem azt, hogy ismét nekem rontott.