꧁A Vámpírok Hajnala꧂ [TVD]

2/58. A Csali.

20:46 óra.

Amint felhívott Elise, nyomban el is indultunk Stefan-al, Molly-ék házához.
Elkeseredve ültem az anyósülésen, közben pedig igyekeztem felfogni, a telefonban hallottakat, de egyszerűen képtelen voltam rá.
Itt volt a második esélyünk arra, hogy megmentsük a mamáját, de erre mi történt? Minden mást csináltunk, csak azt nem. Borzasztóan sajnálom őt, és bűntudatom van!

Némán meredtem, az ölemben pihenő kezeimre, azonban ekkor, a mellettem ülő fiú megfogta a hozzá közelebb lévőt. Kigördült könnyem, ami lassan lefolyt arcomon, közben felnéztem vigasztaló szemeibe. Nem szólt semmit, pusztán nézett rám egy darabig.

[...]

Berohanva az épületbe, nyomban észrevettem, a kanapén holtan fekvő nénit, és a mellette földön gubbasztó barátnőmet, akinek a hátát bátyám simogatta. A szívemet éreztem megszakadni, így odacaplatva hozzájuk, letérdelve, átöleltem szegény lányt. Éreztem vállamra csöppeni könnyeit, közben lassan Christopher-re néztem. Kiolvastam szemeiből a bánatot, és sajnálatát.
Ez borzasztó!

21:41 óra.

-Biztos nem probléma, ha itt leszek veletek egy darabig?- Váltogatta tekintetét bátyámon és rajtam Molly, a kanapén ülve közöttünk.

-Tudod egy barát, a rosszban is legyen barát! Addig maradsz itt, amíg jónak érzed! Amúgy is van, egy üres vendég szobánk.- Átkaroltam vállától fogva, közben összefutott tekintetem, a velünk szemben álló Stefan-al.

22:50 óra.

*Stefan szemszöge*

A Salvatore ház nappalijának az ablakánál állva, elbambulva néztem kifelé, azonban ekkor feltűnt a tükörképe annak, akit a lehető leginkább nem akartam látni.

-Mit tettél?- Vontam megvetően kérdőre, de nem néztem rá, mert így is bőven volt rálátásom az üvegből. Hiába vártam válaszát, nem adta. Pusztán töltött magának egy pohár Bourbon-t, és lassan a kanapéhoz caplatva leült. -Kérdeztem valamit!- Ingerülten felé fordultam, de nem vetette rám pillantását, csak az italát kémlelte.

-Nem csináltam semmit.- Felelte nehezen. -Akartam, de mégsem tettem.- Sóhajtva elnézett inkább, az ellenkező irányba. -Csak megbűvöltem, hogy ne emlékezzen rám.- Motyogta.

-Mi volt a terved?- Haragosan vettem felé lépteim, aminek köszönhetően végre felém fordította arcát.

-Tudni akarod?- Kezdte magát felhergelni, ebből kifolyólag gyűlölete is felszínre tört íriszeiben. -Tényleg Stefan?- Visszakérdezve felállt az ülőalkalmatosságról, így mélyen szemeimbe fúrta a sajátját. -Át akartam változtatni, hogy ki nyirassam vele az újdonsült csajodat!- Sziszegte képembe, közben fürkészett. Várta a robbanásomat, de már csak azért sem adtam meg neki, az örömöt.

-És mondd csak bátyám!- Lenyelve dühömet, olyan mélyen néztem szemeibe, mint tán még soha. -Miért nem tetted meg?- Kérdésem felrakása után, láthatóan igyekezte megtartani, az érzelemmentes arcát. Egy darabig némán nézett rám, azonban én nem adtam fel. -Nos? Miért nem hajtottad végre a tervedet Damon?- Hiába is tagadná, látható volt íriszeiben, hogy megfogtam kérdésemmel.

-Azt hiszed, hogy olyan okos vagy?- Gúnyos vigyorát felvillantotta. -Próbálsz az érzéseimre hatni.- Erőltetetten felnevetve, megitta pohara tartalmát, végül visszaindult a bárpulthoz, nekem hátast állva.

-Folyton csak menekülsz!- Lassan irányába vettem lépteim. -Próbálod adni a kemény legényt. Tudod bátyám, hiába állsz nekem háttal, én akkor is tudom hogy mit érzel! Nem volt hiába való a jelenléted, ma a virágos kertben. Nem gondolod?- Vállára tettem kezem. -Felejtésre bűvölted Emily-t, nem de? Itt már csak az a kérdés, hogy vajon miért tetted. De merem feltételezni, hogy magad is rájöttél, a nyílt titokra!- Folytatni akartam beszédem, de ő ledobva magáról kezem, abban a pillanatban rám nézett.