꧁A Vámpírok Hajnala꧂ [TVD]

12. A Rejtélyes Érzelmek Tengere.

Egy réginek tűnő, hatalmas ház autó beállójára hajtottunk rá, végül megálltunk.
Ebben az óriási házban lakna Mr. Salvatore, teljesen egyedül? Biztosan van felesége, és legalább egy gyereke!
Kiszállt a kocsiból, majd nem váratva benézett hozzám.

-Jöjjön!- Egy apró hezitálás után, végül kiszálltam én is. Azonban még mindig meglepetten fürkésztem a hatalmas épületet. Vállamra vettem a táskámat, közben haladtam utána, a bejárat irányába.
Olyan különös érzésem van!

-A felesége mit fog szólni ahhoz, ha beállít egy fiatal lánnyal?- Megálltam mellette, kérdő pillantásokkal bombázva, de ő csak felvont szemöldökökkel reagált, és kicsit elnevette magát.

-Nekem olyanom nincs, Kedves!- Amint benyitott maga elé engedett, ezzel elém tárva a múzeumba illő ház belsejét. Gyönyörű kialakítású, mondhatni olyan ezernyolcázas évekbeli stílusa teljesen magával ragadó volt. Hosszú folyosó, de kicsit modernebb antiknak tűnő bútorok fogadtak a nappaliban.
Mintha már jártam volna itt az előtt, vagy talán az álmomban láthattam hasonló berendezést.
Bordó színbe bújtatott, hangulatos csendes, és talán kis okkult tudományokkal is foglalkozó helyiség.
Valahogy így jellemezném!
Meglepetésemre szembe néztem Stefan-al, a hatalmas ablak előtt állva, nekem hátast.

-Stefan!- Suttogtam elmerengve, aminek köszönhetően felém fordult meglepett arccal.
Különös érzés kapott el, így látni őt. Mintha már álltunk volna így az előtt.
Lassan felé vettem lépteim, de Mr. Salvatore megelőzött.

-Sajnálom Mr. Stefan, de a mai korrepetálás elmarad!- Sietős lépteket tett felé. -Kérem most menjen el!- Tessékelte ki a fiút, aki magával ragadta tekintetem. Ugyan nem szólt egy árva szót sem, csupán köszönt nekem arcán egy halvány mosollyal, végül távozott. -Üljön le!- Biccentett a kanapéra. Szót fogadva kérése szerint cselekedtem, ő pedig egy italt töltött két pohárba.

-Még kiskorú vagyok, de azért köszönöm!- Szóltam előre, bár ő nem foglalkozott vele. Némán szemembe nézve, bizalmat sugallt.
Oly érdekes pillantásokat vetett rám néha! Egy kicsit hajmeresztőnek gondolom.

-Igya meg! Elnyomja a sóvárgást, de nem árt meg!- Beletette kezembe, és azzal a lendülettel a könyvespolc irányába lépkedett, ami szinte betakarta a helyiség egy egész falát. Beleszagoltam a pohárba, majd nyomban grimaszoltam. Ezt ő észrevette, de pusztán egy halvány mosolyt kísérő, fejcsoválással elintézte.
Honnan tudhat ő ennyit a vámpírokról? Az egy dolog hogy egy történész! De miért vannak vér tasakok az autójában? Már megint gyártom a magyarázatra váró kérdéseket. Ideje lesz befejezni, mert elvesztem a fonalat! Amúgy is olyan furcsán érzem magam!

-Mit keres?- Kiváncsiskodtam, lassan mellé sétálva.

-Nem kérdez, csak csendben vár!- Rám sem nézve oktatott ki. Ujjamat végighúztam óvatosan a polcon, melyen csendesen ült a pór. Szemem sarkából láttam kíváncsi tekintetét, melyet csak olykor olykor vetett rám, abban a hitben hogy nem vettem észre. Arcomra szökött egy apró mosoly, amin magam is meglepődtem.
Olyan érzésem van, mintha feltörni készülne belőlem, valami mélyebb érzés. Nem tudom megfogalmazni hogy mi iránt, csupán érzem hogy felszínre kíván törni.
Igyekeztem gondolataimat elterelni.

-Egyébként még mindig nem válaszolt arra, hogy miért hívott Sarah-nak.- Hagytam magamnak, arcára vándoroltatni pillantásaim.
Mit művelsz Emily? Ez nem te vagy!

-De igen!- Ekkor végre méltatott le nézni rám. -Mondtam hogy pusztán nyelvbotlás volt! Sok diákom van, nem jegyezhetek meg mindenkit, elégedjen meg ennyivel Miss. Emily!- Zárta le a témát, majd egy utolsó tekintet váltás után, visszatért a könyvekhez. Egy darabig elidőzött, ami elég volt ahhoz, hogy megigyam az italomat. Mellékesen megjegyezve borzasztó volt, de valóban segített. Lassan visszasétáltam az ülőalkalmatossághoz, amin ismét helyet foglaltam, azonban ő abban a pillanatban fel is szólalt. -Megis van!- Kezébe vette a találatát, amivel leült mellém. Meglepődve nézett a kezemben lévő üres pohárra, végül szemeimbe. -Ez gyors volt!- Húzta meglepett, de mégis kedves mosolyra ajkait.

-Vagy inkább maga lassú!- Szerényen ült arcomra a vigyor.

-Na de kérem!- Nevetett gyengéden egy aprónyit, később elmerengve váltogatta kék szempárja pillantásait az enyémben. Mondani valót véltem felfedezni bennük, azonban nem engedett magának.

-Mondja csak Mr. Salvatore. Maga miért nem fél tőlem?- Kíváncsian fordultam felé. Oly megnyugtató érzéssel töltött el a gondolat, hogy végre találtam egy embert, aki nem a szörnyeteget látta bennem!

-Tudja Miss. Emily, nekem nagyon régen, volt egy olyan közeli barátom, mint amilyen maga. De az igazság az, hogy nem csak abban hasonlít rá, hogy vámpír.- Elmosolyodott. Tekintete mélyebbre ható fürkészésbe kezdett, arcom minden szegletére tévedve. -Így jobban elnézve magát, a kommunikációját, az artikulálását, szinte kiköpött mása!- Elmerengett arcomat kémlelve, ami miatt rögvest zavarba is jöttem.

-Kérem Mr. Salvatore!- Éreztem arcomat lángba borulni.
Miért hatnak rám így a szavai? Miért érzem magamat ilyen jól mellette? Tán ennyit számítana, hogy elfogadott? Nem értem a helyzetet, hisz nemrég meggyőződésem volt, hogy utál engem!

-Na de térjünk vissza!- Mély levegővétele közben, kinyitotta a könyvet.

-A Hajnalt borította ködfátyol, melyben tündököl az éj hercege. Megannyi csodát rejtve szíve rejtekén.- Suttogtam miközben meglepve ért el tudatomig, hogy valahogy a könyvespolc előtt találtam magam.
Mik ezek a belső mély érzések? Mintha emlékek lennének, de mégsem képlékenyek.

-Hogy mondta?- Hangjából a döbbenet csendült fel, minek köszönhetően vállam felett rá pillantottam. Arcán ott ült valaminek a felismerése, aminek köszönhetően lassú nesztelen léptekkel közelített felém. Mellém érve megfeszültek izmai, és nyelt egyet. A szemkontaktust meg nem szakítva meredt íriszeimbe. -Ezt mégis honnan ismeri?- Szemeiben könnyek készültek volna fel gyülni, de minden erejével visszatartotta őket.

-Nem tudom!- Adtam válaszul, de számára ez nem volt elég.

-Ez volt a kedvenc idézete..- Kezdett bele, de én közbe vágtam.

-A barátjának?- Halvány mosoly kúszott arcomra.

-Ez lehetetlen!- Döbbenetét meg sem tagadva, fürkészett tetőtől talpig. -Maga nem lehet ő!-

-De mégis ki? Mr. Salvatore. Ki nem lehetek?- Fordultam felé lassan. Megdörzsölte arcát egyik kezével, mellyel feltehetően józanabbodni próbált.

-Sarah.- Suttogta aligha hallhatóan.
A sejtésem beigazolódott! Mr. Salvatore a szíve mélyén, azt reméli hogy én vagyok az a nő! De mégis ki az a Sarah? Miért emlékeztetem rá? Talán ő lehet az a barát, akiről mesélt?

-Jól van, Tanár úr?- Kezemmel tellegetve arca előtt, ezzel vissza rángattam őt a valóságba.

-Elnézést, nem tudom mi ütött belém!- Megdörzsölte ujjaival szemeit.

-Ne szabadkozzon Mr. Salvatore!- Elmosolyodva arca láttán, Ezt követően visszasétáltam a kanapéhoz, és leültem.

-Egy pillanat, és máris vissza jövök!- Jelentette ki, végül elhagyta a nappalit. Némán néztem utána, elgondolkodva egy pillanatra.
Mi történik itt Emily?

*Damon szemszöge.*

Azt sem tudtam hirtelen, hogy mit hidjek. Sietősen betértem az étkezőbe, telefonomat elővéve zsebemből, tárcsáztam az öcsém számát.

-Azonnal gyere ide Stefan!-
Tekintetemet vissza vezettem a nappaliban üldögélő lányra, akiről lassan már nem tudom eldönteni, hogy ki is ő.

-Baj van?- Hangjából áradt a hirtelen feltörő aggodalom.

-Csak gyere!- Bontottam a vonalat, majd visszatértem az említett helyiségbe. Szó nélkül leültem a kanapéra, tovább fürkészve a könyvet.

-Minden rendben, Mr. Salvatore?- Gyanakvó pillantását érezve arcomon, megfeszülni éreztem magam. Erőt véve magamon, leraktam a tárgyat kezemből, az ülőalkalmatosságra. Egy cseppnyit ingerülten felálltam.

-Felhívtam Stefan-t, hogy segítsen nekünk a kutatásban. Bármelyik percben itt lehet!- Tudtára adva a történni készülő dolgokat, egy pohár Bourbon-el terveztem lezárni a kínos pillanatot. Oda caplatva a bárpulthoz, ismét töltöttem poharamba egy keveset. Feszülten kortyolgatva azt, gondolkodtam, rá sem nézve. Hátamon éreztem pillantásait, ami nagyon hajmeresztő volt.
Remélem tud majd valamit mondani az öcsém. Mert már lassan nem tudom eldönteni, hogy kivel is beszélek. Emily-vel vagy Sarah-val!